Sok-sok fiúbarátommal, barátnőimmel és a párommal is beszélgettünk az elmúlt években a férfiasság kérdéséről. Mitől férfi a férfi, milyen az igazi férfi, stb. Sokat olvastam, beszélgettem a témában, mivel ez egy különösen fontos dolog, hogy mindenki megélje a saját nemét, ami a mai, kissé kifordult világban nem is olyan egyszerű...Ahogy nézem a mai
férfiideált, két szélsőséget lehet látni:
- az egyik az őserős/macsó/bealázós/lenyomós "modell", aki maga alá gyűri a nőt, nem csak fizikailag, de lelkileg is az első perctől kezdve (és bizonyos nők ezt még élvezik is és azt mondják, "hú, ez aztán a férfi"), manipulál, megszivat, kihasznál
- a másik pedig a már-már nő, igen feminin, lágy, metroszexuális, csupaszra borotvált és széptestű, "szélfútta hajú" ficsúr, aki többet törődik magával, mint a barátnőjével és nagyobb ruhatára van, mint bármelyik nőnek.
Természetesen kicsit kisarkitottam, de tényleg nagyon nehéz megtalálni a "középkategóriát". Mégpedig azért, mert ahogy a nőkép, úgy a férfikép is meglehetősen eltorzult. Egy igen egészséges lelkiség, belső önértékelés kell ahhoz, hogy az ember manapság megőrizze a harmóniáját, ne érezze úgy, hogy a mindenhol ideálként mutogatott műemberekhez képest sehol sincs... Akaratlanul is összehasonlitjuk magunkat velük, és azt gondolhatjuk, hogy slamposak, férfiatlanok, nőietlenek vagyunk. Pedig ha mi is napi 6-8 órát foglalkoznánk a testünkkel, és egy egész sereg gondoskodna a kinézetünkről folyamatosan, akkor mi is úgy nézhetnénk ki... kérdés, hogy kinek hiányzik ez? :-)
Egy példa Rubint Rékáról, akiről én elhiszem, hogy sokat tett a saját és mások megformálásáért, de mégsem azt tartom normálisnak és követendőnek, hogy sportolj addig, mig el nem tűnik a melled, majd csináltass szilikonból újakat... Fontos a sport, a szép formák, de nem ilyen áron, szerintem.
A torzulás mintha két különböző területen jelent volna meg a nőknél és a férfiaknál. Mivel a férfiak alapvetően vizuálisak, őket a szépségen keresztül lehet megfogni és kinálni nekik mindenféle mű dolgokat. A nők viszont alapvetően érzelmesebbek, ők pedig a férfi belsőjére érzékenyebbek, azon keresztül lehet őket torzitani és álférfias dolgokat adni nekik. Például elhitetni velük, hogy az a férfi, aki nem mutatja ki az érzéseit.
Ezt persze a férfiakkal is elhitetik, már egészen kiskorukban belenevelik, hogy ne sirjon, mert az gyengeségre utal, és az nem férfias. Nemrég találkoztam egy apával, aki szintén igy neveli a fiát - hát összeszorult a szivem, hogy szegény kissrácnak hány kinez oldása lesz majd nagykorában, mire kineveli magából ezt a blokkot... Amikor ezt a hülyeséget a nő is elhiszi, elkezdi elvárni a férfitől, hogy ne mutassa ki az érzéseit, főleg a gyengeségét. Egyszerűen megtiltja, nem engedi meg neki, hogy gyenge legyen. (Pedig az érzelmek kimutatásához kell igazán a bátorság! A gyenge ember visszahúzódik, begubózik, bizalmatlan, nem mutatja meg magát. Aki megnyilik, kiadja magát, az bátor, ugyanakkor sérülékenyebb lesz. De vállalja, mert tudja, hogy ez az ára a szeretetnek...)
De milyen jogon? Miért ne lehetne egy férfi is gyenge? Ő is emberből van, vannak érzelmei, ezek egyike a kétely, vagy a félelem, miért ne élhetné meg ő is? Folyamatosan azt a tudat alatti, vagy sokszor akár tudatos utasitást kapja, hogy nyomja el ezeket, ne élje meg. És ezek csak gyűlnek benne, férfiúnk belefeszül, majd kapja a betegségeket sorra a gyomorfekélytől az aranyérig... és ezt mind mi okozzuk egymásnak az elvárásainkkal, amik eleve feleslegesek és csalódáshoz vezetnek, pláne, ha torz képből és tudatlanságból erednek.
Elvárjuk, hogy igy meg úgy viselkedjen, mert szerintünk az a férfias/nőies, miközben valójában fogalmunk sincs arról, hogy mi az igazán férfias/nőies, mitől lesz egy férfi férfi, vagy egy nő nő. Párom jót nevetett azon, amikor férfineműnek neveztem embereket, merthogy magát a férfi vagy nő megnevezést szerintem ki kell érdemelni. Mindannyian valamilyen testbe születünk, ez lesz a nemünk, de kérdés, hogy csak a nemem nő/férfi, vagy a személyiségem részévé is tudom tenni a női/férfi minőséget?
A fenti két modell egyike sem alkalmas egy párkapcsolatra, társkapcsolatra. Az egyik a férfierők túlsúlyával, a másik pedig a hiányával küzd. A macsó lenyom, az erő, hatalom témája torzul nála, nem kezeli a nőt partnerként. Uralkodik, irányit, de erőszakos, agressziv és manipulativ módon. A ficsúr ezzel ellentétben a női szerepet tölti be, nem veszi kezébe az irányitást, hanem hagyja, hogy irányitsák, könnyen befolyásolható.
Természetesen a férfi modelleknek megvan a női párja is, mivel zsák a foltját mindig megtalálja. A macsó általában olyan nőket vonz be, akit maga alá tud gyűrni, akivel el is tudja játszani, hogy ő a Jani... (Hiszem azt, hogy egy okos nő ennek nem dől be) A ficsúr pedig erős, irányitó dominákat kapnak, aki mellett ők nőkké, a nők pedig férfiakká válnak... Persze mindezt azért, mert a másik azt fogja tükrözni, ami belőlünk hiányzik - a fentiek nagy játékosok, és ha rájövünk a miértekre, felismeréseink után mi is együtt tudunk nevetni velük a saját hülyeségeinken. :-)
A kulcs tehát ez, a női-férfi szerepek megélése. Ha a pár egyik tagja kibillen, az rögtön hatással van a másikra is. Ha a nő elkezd férfiasan viselkedni, úgymond elveszi a férfi kenyerét, irányitani kezd, a férfit a női szerepbe kényszeriti. A férfi sajátja eredendően a kifelé áradás, az aktivitás, irányitás, útmutatás, a Nap-szerűség. A nőé pedig a passzivitás, a befogadás, a követés, a Hold minőség. Ehhez képest a ma mi a "trendi"? Ha nőként egyedül is megállsz a lábadon, karriered, lakásod, autód van. Ahogy egy barátnőm mondja: ha nagyobb farokkal mászkálsz a világban, mint bármelyik férfi...
Osho szerint is itt kezdett torzulni a folyamat: amikor a nők a sok évszázados elnyomás után kezdték kivivni az egyenjogúságot, és átestek a ló túloldalára. Szerintem nem az egyenjogúságot nyerték meg ezzel, hanem a férfiasságot. Olyanok akartak lenni, mint a férfiak, és meg is kapták... Csak arra nem gondoltak, hogy két dudás egy csárdában nem fog megférni, és hogy ez hogy fog hatni a férfiakra: egy valóban erős férfi mellett csak fight lesz belőle, vagy ha mégsem olyan erős a férfi, szépen szerepet cserélnek.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jó, helyes a nők elnyomása, de a túlkompenzálás sem vezet eredményre. A férfiaknak vissza kellett venni, egyenrangúként kezelni a nőket, értékelni, elismerni a tevékenységüket. Tisztelni a női minőséget, ami a férfiét nem veszélyezteti, hanem kiegésziti egészséges esetben. Ha a nő ezt a tiszteletet megkapja, nem vágyik a férfi szerepre. Csak az a baj, hogy a mai társadalom pont ezt az elismerést, tiszteletet nem adja meg... Patriarchális, férfiközpontú, férfi minőségű a "civilizált világ": mindenhol a racionális gondolkodás, a versenyszellem, teljesitménykényszer a "menő". Nincs is ezzel baj, a férfiaknak ez a dolga, hogy ezekben jók legyenek. De a nő had legyen intuitiv, érzelmes, befogadó, szelid, stb.
A fentieket megtapasztaltam a saját életemben. 2-3-4 évvel ezelőtt igen kemény, férfias voltam, azóta viszont minőséget váltottam, azaz visszatértem az eredeti női minőséghez. Persze ennek is megvolt a miértje, hogyanja, és oka a múltban, ami a családi női példákból eredt. De jó hir, hogy a családi mintát sikeresen felül lehet irni tudatos munkával!
Négy éve lakom külön a szüleimtől, és ugyanennyi ideje nincsen semmilyen ismertető jel, felirat az ajtómon. Ezzel ugyan nem vagyok egyedül, mert a 12 lakásos társasházunkban senkinél sincs semmi az ajtón, nade az utóbbi időben megszületett bennem az igény arra, hogy ezen változtassak, és készitsek egy általános érvényű táblát. Merthogy szezonális függőket (pl. Húsvétkor) szoktam kitenni, de az év többi napjára is kellene valami.
