Valamelyik nap, mikor épp szegény bogarakat porszívóztam fel (soha nem ölök meg állatokat, még a bogarakat sem), bocsánatot kértem tőlük, és közöltem velük, hogy „ez most elengedhetetlen volt”. Miután kimondtam, olyan furán hangzott ez a szó, pedig elég gyakori és én magam is sokszor használom. De valahogy a tartalma akkor kristályosodott ki számomra.
ELENGEDHETETLEN. Arra, mondjuk, ami FELTÉTLENÜL KELL, SZÜKSÉGES – NEKÜNK. Nyelvtanilag azt jelenti, hogy valami, amit NEM LEHET ELENGEDNI. De miért is ne lehetne? És mi is az, amit nem lehet elengedni?
Az elengedés témájával sokat dolgoztam már az elmúlt években. Folyamatosan kaptam a feladatokat, kihívásokat ezen a területen. Elengedni az akaratainkat, vágyainkat, véleményünket… milyen nehéz is. Meghajlítani az egoizmust a tudat erejével soha nem könnyű…
És mégis miért kellene elengedni a saját vágyaimat, akaratomat? – kérdezhetnéd. Milyen az a szituáció/cél, amikor el kellene, azaz érdemes lenne elengedni az egyéni akaratot? Nyilván valami magasabb rendűért lehetne elengedni, ami túlmutat az egyénen, rajtam, az én egoizmusomon… lehet ez egy másik ember, egy közösség, egy cél (akár közös), egy kapcsolat, stb. Elengedem, mert a páromnak/szüleimnek/gyerekemnek/barátomnak így jobb, a többieknek segítek ezzel, vagy így érjük el a közös célt, erősítjük a kapcsolatot, stb.
Saját magamért is elengedhetem a saját akaratomat. Paradoxon? Nem. Ha valamit nagyon akarok, hétköznapi szóval élve rágörcsölök, nem fog összejönni az adott dolog. Befeszülök, és én magam akadályozom meg a megvalósulását. Így voltam pár hónapja a párkereséssel is – besokalltam saját magamtól, azaz inkább az akaratomtól. Attól, hogy túlságosan akartam, pedig lehet, hogy még nem volt itt az ideje. Hónapokig csináltam ezt és szenvedtem az eredménytelenségtől. Pedig kaptam üzenetet álomban, hogy el kellene engedni az akarást – mégsem tettem meg. Aztán elengedtem, és láss csodát: megkaptam a boldogságot.
Egyéni akarat kontra kozmikus akarat. Amikor már rájöttem, hogy az én egyéni akaratom sokszor egoizmusból származik, és igencsak eltérhet a kozmikus akarattól, akkor sokat foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon hogyan tudom az egyéni akaratomat alárendelni a kozmikus akaratnak. Azaz hogyan tudom az egoizmusomat átalakítani és elfogadni a felsőbb vezetést. Hát elengedéssel és a sorsba, felsőbb vezetésbe vetett hittel. Hittel, hogy a sors jobban tudja, mi a jó nekünk, mint mi magunk, hiszen sokszor saját egoizmusunk csapdájába kerülünk.
Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy mindenben hagyatkozzunk a „véletlenekre”, és csak úgy sodródjunk, a döntést hárítsuk az időre és másokra, mondjunk le a szabad döntésünkről – ekkor nem élnénk az életet, csak vegetálnánk. Azt próbálom a saját életemben megvalósítani, hogy bár döntök, de előtte, utána és közben is figyelem a jeleket, melyekből lehet következtetni a kozmikus akaratra. Ezek a jelek sokszor kívülről, még többször belülről jönnek képek, gondolatok, érzések, álmok formájában. E kettő (egyéni és kozmikus akarat) gyönyörűen együtt tud működni, ha mi együtt működtetjük őket. Azaz integráljuk az egyéni akaratunk mellé a kozmikus akaratot is, és megpróbáljuk összhangba hozni e kettőt.
Mit is jelent ez a gyakorlatban? Nekem azt, hogy miután rájöttem, mi is lehet a kozmikus akarat, megpróbálok vele azonosulni, mert hiszek abban, hogy sokkal bölcsebb, mint én magam. És ezt nem érzem megalkuvásnak, bár volt már olyan eset, mikor lázadoztam ellene, mert az egoizmusom nem tudta elfogadni azt, amit tudatosan már tudtam, hogy úgy helyes. Ilyenkor meg kell dolgozni, meg kell hajlítani az egoizmust ahhoz, hogy működjön a dolog…
Elengedni egy embert… imával vagy egyéb gyakorlatokkal, a tudat erejével életben lehet tartani valakit, ebben biztos vagyok, megtapasztaltam. De vajon érdemes-e, helyes-e? Nem egyénileg, hanem kozmikusan…?! Miért akarom őt itt tartani? Mert nem mondtam még el neki, hogy szeretem, annyi mindent nem éltünk meg együtt, mert hiányozna, stb. A be nem teljesült vágyaim, akaratom visz bele még az imába is… De NEKI MI LENNE A JÓ? Sokszor nem tudhatom, hogy mi a helyes kozmikusan. Amikor ezt igazán átérzem, kimondom: LEGYEN MEG A TE AKARATOD! Megadom az egyéni akaratomat a kozmikusnak, és hagyom, hogy úgy történjen, ahogy kozmikusan helyes. ELENGEDEM. És máris nincs elengedhetetlen…
ELENGEDHETETLEN. Arra, mondjuk, ami FELTÉTLENÜL KELL, SZÜKSÉGES – NEKÜNK. Nyelvtanilag azt jelenti, hogy valami, amit NEM LEHET ELENGEDNI. De miért is ne lehetne? És mi is az, amit nem lehet elengedni?
Az elengedés témájával sokat dolgoztam már az elmúlt években. Folyamatosan kaptam a feladatokat, kihívásokat ezen a területen. Elengedni az akaratainkat, vágyainkat, véleményünket… milyen nehéz is. Meghajlítani az egoizmust a tudat erejével soha nem könnyű…
És mégis miért kellene elengedni a saját vágyaimat, akaratomat? – kérdezhetnéd. Milyen az a szituáció/cél, amikor el kellene, azaz érdemes lenne elengedni az egyéni akaratot? Nyilván valami magasabb rendűért lehetne elengedni, ami túlmutat az egyénen, rajtam, az én egoizmusomon… lehet ez egy másik ember, egy közösség, egy cél (akár közös), egy kapcsolat, stb. Elengedem, mert a páromnak/szüleimnek/gyerekemnek/barátomnak így jobb, a többieknek segítek ezzel, vagy így érjük el a közös célt, erősítjük a kapcsolatot, stb.
Saját magamért is elengedhetem a saját akaratomat. Paradoxon? Nem. Ha valamit nagyon akarok, hétköznapi szóval élve rágörcsölök, nem fog összejönni az adott dolog. Befeszülök, és én magam akadályozom meg a megvalósulását. Így voltam pár hónapja a párkereséssel is – besokalltam saját magamtól, azaz inkább az akaratomtól. Attól, hogy túlságosan akartam, pedig lehet, hogy még nem volt itt az ideje. Hónapokig csináltam ezt és szenvedtem az eredménytelenségtől. Pedig kaptam üzenetet álomban, hogy el kellene engedni az akarást – mégsem tettem meg. Aztán elengedtem, és láss csodát: megkaptam a boldogságot.
Egyéni akarat kontra kozmikus akarat. Amikor már rájöttem, hogy az én egyéni akaratom sokszor egoizmusból származik, és igencsak eltérhet a kozmikus akarattól, akkor sokat foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon hogyan tudom az egyéni akaratomat alárendelni a kozmikus akaratnak. Azaz hogyan tudom az egoizmusomat átalakítani és elfogadni a felsőbb vezetést. Hát elengedéssel és a sorsba, felsőbb vezetésbe vetett hittel. Hittel, hogy a sors jobban tudja, mi a jó nekünk, mint mi magunk, hiszen sokszor saját egoizmusunk csapdájába kerülünk.
Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy mindenben hagyatkozzunk a „véletlenekre”, és csak úgy sodródjunk, a döntést hárítsuk az időre és másokra, mondjunk le a szabad döntésünkről – ekkor nem élnénk az életet, csak vegetálnánk. Azt próbálom a saját életemben megvalósítani, hogy bár döntök, de előtte, utána és közben is figyelem a jeleket, melyekből lehet következtetni a kozmikus akaratra. Ezek a jelek sokszor kívülről, még többször belülről jönnek képek, gondolatok, érzések, álmok formájában. E kettő (egyéni és kozmikus akarat) gyönyörűen együtt tud működni, ha mi együtt működtetjük őket. Azaz integráljuk az egyéni akaratunk mellé a kozmikus akaratot is, és megpróbáljuk összhangba hozni e kettőt.
Mit is jelent ez a gyakorlatban? Nekem azt, hogy miután rájöttem, mi is lehet a kozmikus akarat, megpróbálok vele azonosulni, mert hiszek abban, hogy sokkal bölcsebb, mint én magam. És ezt nem érzem megalkuvásnak, bár volt már olyan eset, mikor lázadoztam ellene, mert az egoizmusom nem tudta elfogadni azt, amit tudatosan már tudtam, hogy úgy helyes. Ilyenkor meg kell dolgozni, meg kell hajlítani az egoizmust ahhoz, hogy működjön a dolog…
Elengedni egy embert… imával vagy egyéb gyakorlatokkal, a tudat erejével életben lehet tartani valakit, ebben biztos vagyok, megtapasztaltam. De vajon érdemes-e, helyes-e? Nem egyénileg, hanem kozmikusan…?! Miért akarom őt itt tartani? Mert nem mondtam még el neki, hogy szeretem, annyi mindent nem éltünk meg együtt, mert hiányozna, stb. A be nem teljesült vágyaim, akaratom visz bele még az imába is… De NEKI MI LENNE A JÓ? Sokszor nem tudhatom, hogy mi a helyes kozmikusan. Amikor ezt igazán átérzem, kimondom: LEGYEN MEG A TE AKARATOD! Megadom az egyéni akaratomat a kozmikusnak, és hagyom, hogy úgy történjen, ahogy kozmikusan helyes. ELENGEDEM. És máris nincs elengedhetetlen…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése