2008. november 30., vasárnap

Ajtótábla

Négy éve lakom külön a szüleimtől, és ugyanennyi ideje nincsen semmilyen ismertető jel, felirat az ajtómon. Ezzel ugyan nem vagyok egyedül, mert a 12 lakásos társasházunkban senkinél sincs semmi az ajtón, nade az utóbbi időben megszületett bennem az igény arra, hogy ezen változtassak, és készitsek egy általános érvényű táblát. Merthogy szezonális függőket (pl. Húsvétkor) szoktam kitenni, de az év többi napjára is kellene valami.

Úgyhogy elővettem a már korábban megvett kellékeket: fa lap, papirok, matricák, festékek, szalag, kövek, és a legújabb (csütörtöki) szerzeményt, a fém kiskulcsot, és nekiláttam.

A kulcsos scrapbook papirt kétoldalú ragasztóval felragasztottam a lapra, rákerült a kiskulcs és a szalag, majd a barna keretes és arany számos matricák, a sarkakba pedig egy-egy keleties matrica. Aztán az aranyozás és a kis kövecskék megadták a végső formáját.

Már csak a nevünket kell valamilyen szép betűvel ráirni, ez még az elkövetkezendő napok feladata lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies