2008. november 24., hétfő

A fájdalomról és a gyógyulásról

A napokban a bölcsességfog-műtétem kapcsán igen elgondolkodtatott a fájdalom kérdésköre. Kezdve a fizikai fájdalomtól az energetikain át a lelkiig; mi ez pontosan, milyen a helyes (fizikai és lelki) kezelési mód, stb.

A fájdalom (minden formájában) hasznos dolog! Mondom mindezt egy köztudottan fájdalomkerülő világban: a reklámok mind arról szólnak, hogy mulaszd el gyorsan a fájdalmat (pl. fejfájást), mert megkeseríti az életedet, jobb nélküle, gyorsan legyél túl rajta, mert csak egy akadályozó tényező. Akadályoz a fogyasztásban, szórakozásban, jó közérzetben, stb. Ha fáj valamid, beteg vagy, akkor kiesel a körforgásból, a felgyorsított, pörgő életmódból, a mókuskerékből. Nem tudod tartani a tempót, mások legyőznek, megelőznek, lemaradsz - magyarán a cél-, teljesítmény- és eredményorientáltságot erősítik az emberben. Eredmény kell, de minél hamarabb, ebbe pedig nem fér bele a fájdalom és az általa okozott időveszteség. Még ki is mondják a reklámokban: "nincs idő a fejfájásra"... Azt éreztetik veled, hogy valamiről lemaradsz, kimaradsz, ezért egy nem kívánatos állapottá válik.

A fájdalom sincs véletlenül, mindig van oka és célja. Jelzésként szolgál, megmutatja, hogy valami nem stimmel. De mi nem akarjuk tudni, hogy mi a valódi ok, csak minél gyorsabban és hatásosabban megszűntetnénk. Így hát bevesszük a pirulát és már túl is vagyunk rajta. Felületi kezelés ez, a felszín masszírozása. Ahelyett, hogy felásnánk a kertet, inkább csak elgereblyézzük, megkapirgáljuk a felszínt. A gyomok kiírtásához ez igen kevés.

Egyszer hallottam egy jó hasonlatot, amiben a fájdalmat a tűzjelzőhöz, az okát pedig a tűzhöz hasonlították. És mi, tűzoltók mit teszünk? A tűz eloltása helyett a tűzjelzőt verjük szét. Pedig attól még, mert nem halljuk a szirénázást, a tűz még tovább ég...

Milyen nagy a kísértés, hogy "csak egy tabletta, vedd be...!" Szinte hallom a fülemben a búgó hangú kisördögöt, ami arra buzdít, hogy "ezzel elmúlik minden gondom", ahogy a reklámok is mondják, és "újra önmagam lehetek..." Mekkora önátverés...! Inkább újra az lehetek, akivé formálni akarnak, egy nem gondolkodó, befolyásolható ember-robot, akit a versenyen és fogyasztáson túl nem sokminden köt le, hiszen nincs is másra ideje. Minden energiája elmegy a létfenntartásért való küzdelemmel, a napi 9-10-11 óra munkával és rengeteg energiát pazarol a versenyben maradásért, hogy másokhoz mérve fel tudjon mutatni valamit. Ez a valami pedig egyre magasabb és magasabb szintet jelent, a léc egyre feljebb kerül. Már nem elég az Opel, kell egy Toyota és nagyobb ház és utazások, stb.

És ekkor jön a betegség, ami lelassít, ágyhoz köt, ezáltal elgondolkodtat, befelé fordít. Lehetőséget ad az átértékelésre, és erőt ad a változtatáshoz. Le kell tenni a voksot valami mellett, választani kell: vagy gyógyulok, vagy nem gyógyulok. Vagy beleteszem az önerőt, mint a hitelbe, vagy nem...

Senki nem tud meggyógyítani, ha én magam nem akarok meggyógyulni
. Ez a különbség gyógyítás és gyógyulás között: a gyógyításnál az orvosra hárítom a felelősséget, mondván, "majd ő meggyógyít". Olyan érzésem van a szó hallatán, mintha passzivitást sugározna, mintha nekem közöm nem lenne az egészhez. Majd ő kiműti, kikezeli, levágja, öszevarrja, beszúrja, stb. A gyógyulás nekem közös munkát jelent, EGYÜTT-működést orvos és páciense között. Ha az egyik fél nem akar részt venni a folyamatban, akkor az nem lehet sikeres. Ezért először a páciens gyógyulási, öngyógyítási hajlamát kellene valahogy felmérni és ha szükség van rá, feljavítani ahhoz, hogy sikeres legyen a gyógyulás. Ha ő maga nem hiszi el, hogy képes meggyógyulni, akkor bármilyen kezelést, orvosságot kap, nem fog hatni. Ha viszont erős hittel rendelkezik, csodákra képes. Lásd placebo hatás: elég csak elhinni, hogy hatni fog, és úgy is lesz. Ismét egy példa a tudat csodálatos erejére.

Fel lehet tehát fogni a fájdalmat, a betegséget segítségként. Hogy mihez segít hozzá, az mindig egyedi, de a szimbolikája megfejtésre vár. Vajon mire kényszerít a betegségem, mi az, amiben általa fejlődhetek, amit nélküle nem éltem volna meg, nem tettem volna meg, stb.

A lelki fájdalomnál
- ami kötődhet fizikaihoz is, de nélkülözheti is azt - nagyon fontos a megélés, mert anélkül feldolgozatlan marad a probléma. Kidühöngeni, kisírni magunkat, átadni magunkat a szomorúságnak, dühnek, csalódásnak, gyásznak, stb. A meg nem élt fájdalom a testben lerakódik, megmérgez bennünket. A húgyúti fertőzések, betegségek másik neve: altesti sírás... Amit könny formájában nem adunk ki magunkból, az a húgyútakon keresztül mint akadozó, nehéz, fájdalmas vizelet távozik. Ha megéltük, elnyomás, elfojtás nélkül tudunk továbblépni. De el kell jutni ahhoz a ponthoz, amikor már elég a megélésből, és megszületik bennünk a továbblépés vágya, a tettvágy, a megvalósítás ereje. A fájdalomból erőt merítünk, megerősödünk általa. Mondjuk is: ami nem öl meg, az megerősít. :-)

Egészségtudat-betegségtudat
. Párom mondta többször is a napokban, hogy "ne csináld ezt meg azt, mert beteg vagy". Ugyanennyiszer kijavítottam, hogy "nem vagyok beteg, csak kihúzták a fogamat." Szerintem a betegség a fejben dől el. Ha bebeszélik nekem, hogy beteg vagyok, akkor az még jobban megbetegít. Ha viszont pozitívan fogom fel az állapotomat, mintegy átmeneti állapotot, amin bármikor én magam változtatni tudok, akkor nem lehúzó erőként hat rám, hanem erőt meríthetek belőle. Hétvégén néztem meg a K-pax című filmet, abban volt egy nagyon érdekes mondat, melynek tartalma a következő volt: minden ember rendelkezik az öngyógyításához szükséges képességgel. A kulcs bennünk van, kérdés, hogy előássuk és használjuk-e...

3 megjegyzés:

giyandeva írta...

Én is elég ritkán vagyok beteg szerencsére még ritkábban vannak fájdalmaim. Mégis amikor néha megbetegszem és pl. lázas vagyok és fáj a fejem érdekes megtapasztalni azt a "kényszerű" csendet, amit hoz az állapot. Akár egyetlen gondolat nélkül egész nap. Igyekszem én is úgy gondolni ezekre az állapotokra mint adomány, hogy megtapasztalhattam valamit.

Persze a legjobb ha saját magam tudok elvonulni a külső világ zizi világából és magam hozom vissza magam újra a belső csöndbe.

Múlt héten pl. elég feszült voltam a sok otthon üléstől és megfájdult a fejem. 1 óra késő esti séta, beszippantva a tiszta levegőt csodás elixír volt. Minden lépésre mormoltam egy mantra szótagot - mely a végén már erőfeszítést se igényelt - , a séta végére felfrissülve panaszoktól mentesen értem haza. Csodás tapasztalat volt.

Norci írta...

Helló Gábor,

épp az előbb olvastam bele a veg-en az abortuszos topikba, hogy mit írtál :-) erre te meg itt kószálsz? :-)

A betegség, a fájdalom pont arra az elcsendesülésre kényszerít rá, amit magunktól nem lépünk meg, mert hajtjuk a mókuskereket. Lelassítanak, befelé fordítanak, és ez jó, mert rengeteget lehet tanulni belőlük. :-) főleg egy ilyen pörgős csajszinak :-)


igen, a séta, a természet is nagyon kikapcsol, gyógyító hatású! már én is nagyon vágyom egy jó kis kirándulásra...

N

Norci írta...

Na igen, a betegség rákényszerít arra, amit magunktól nem teszünk meg... Jó esetben elébe megyünk, nem várjuk meg, míg valami baj lesz, dehát annyi minden van, amire oda kell figyelnünk, és még nem vagyunk elég tudatosak. Ez van...

Engem a kreatív dolgok nagyon kikapcsolnak. Szombaton két barátom fejüket fogva nézte, hogy tudok a kis ékszerkövekkel, festékekkel szórakozni, szöszmötölni, díszítgetni :-)

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies