Candida diétában ehető ételek (receptek)

Mivel már több, mint fél éve diétázunk, elég sok receptem gyűlt össze, aminek egy részét már olvashatjátok, de sok van, ami még várat magára. Szép lassan azok is felkerülnek, addig is elkészült a candida címke, ami tartalmazza a diéta alatt fogyasztható ételek recetpjeit.

A többi receptem is nagyon könnyen átalakítható az irányelvek tükrében, ami tartalmazza a fogyasztható és a kerülendő alapanyagok, összetevők listáját. Mivel fehérlisztet, ecetet és egyéb tiltott alapanyagot amúgy sem nagyon használtam, szinte csak a nádcukorra(főleg sütiknél) , egyéb édesítőszerekre (kivéve stevia) és a sörélesztőpehelyre kell odafigyelni. A sörélesztőpehely azért kerülendő, mert bár elméletileg inaktív, gyakorlatilag lehet aktív állítólag. Igyekszem a recepteknél külön jelezni ezentúl és visszamenőleg is, hogy mit mire kell lecserélni.

Összeállítottam egy mintaétrendet is egy hétre, de terveim szerint még 2-3 ilyet írok még a jövőben. A már diétázóknak vagy tervezőknek ajánlom még a candida diéta tapasztalatok I. és II. cikket.

Hamarosan újabb beszámolót írok, hogy most hol állunk.

Jó diétázást mindenkinek!

Dehát ez alap?! Most akkor ki a macerás?

Reggel a Danubiust hallgatva gondoltam tovább a fiúk beszélgetését. A téma az éttermi és egyéb kiszolgálás volt, hogy mennyire jó érzés az embernek, ha kedves a pincér, nem nyűgös, nem húzza a száját, ha kérek valami extrát, és ha még meg is kérdezi, hogy ízlett-e az étel, stb. Egyszóval, ha odafigyel rám.

Azt hiszem, mi, vegák aztán elég sokmindent tudunk a pincérekről, éttermekről, már aki még próbálkozik "normál étteremben" való rendeléssel... Mit várhatunk el egy étteremben?

• "Nálunk macerásabb vendéggel ritkán találkoznak" - gondolja az egyik felem.
• "Dehát csak egy egyszerű, adalékanyagoktól mentes lecsót kértem". "Ez alap, hogy tudjon nekem olyat készíteni, amit megeszek. Elvégre egy étteremben vagyok." - mondja a másik.

Akkor most macera vagyok, vagy sem?

Felfogás kérdése. Sokféle pincérrel, séffel találkoztam már az elmúlt években. Volt, hogy örömmel fogadták a "különcségemet", kreatív és nagyon finom ételt kaptam, de olyan is volt, hogy a pincér háromszor jött vissza, és követelte, mondjam meg, pontosan mit szeretnék, mi legyen benne, milyen fűszerek, stb.

Magamból kiindulva próbáltam egy olyan "taktikát" kifejleszteni az ilyen esetekre, ami megmozgatja - legalábbis reményeim szerint - a séfeket. Elmondtam részletesen, miket nem eszem, viszont rábíztam, hogy ezek nélkül mit készít nekem, legyen meglepetés. Volt, hogy nagyon jól sült el a dolog, és a szakács örült, hogy kiélhette kreativitását, mindketten elégedettek voltunk. Az utolsó pillanatig nem tudtam, hogy mit kapok, pedig viccesen ki akartam húzni belőle, de nem lőtte le a meglepetést, hamár azt kértem. Valaki viszont nem tudott ezzel a helyzettel mit kezdeni, nem látta benne sem a kihívást, sem a kreativitást, csak a frusztrációt, hogy erre nincs felkészülve és mégis mit adjon elém. Volt, hogy nyers padlizsánkockákat kaptam a salátámba...

Mások vagyunk, ez a helyzet. Valaki így, valaki úgy reagál a feldobott labdára. De a mi részünk az az ügyben, hogy hogy dobjuk fel azt a labdát? Követelünk vagy előzékenyek vagyunk? Elvárunk, vagy mindenért hálásak vagyunk? Ha vendégségbe, esküvőre, stb. megyek, akkor nem várom el, hogy legyen nekem való étel. Ha mégis van, örülök neki. Mert valahol tudom és elismerem, hogy más vagyok, és nem várhatom el mindenkitől, hogy ezt kiszolgálja. Pl. Anyukámtól sem várom el, hogy főzzön nekem mindenféle vegán finomságot. Ha van hozzá kedve, ihlete, akkor örömmel fogadom.

Miért várom el, hogy bárki bárhogy is viselkedjen? Legyen az az Anyám vagy a pincér. Vagy ha nem úgy viselkedik, ahogy várom, miért veszem magamra?

Valaki azt mondja, hogy dehát miért örülök ennyire annak, hogy kedves volt a pincér, eladó, bárki, hiszen ez a dolga, én vagyok a vevő, vendég, stb. Merthogy ez alap, hogy valaki megkérdezi, hogy ízlett-e az étel, hogy mosolyog, hogy udvarias, stb.

Mikor alapnak tekintünk dolgokat, akkor tulajdonképpen elvárunk. Az elvárás pedig sok szempontból nem jó, ezúttal arra az aspektusra gondolok, amivel megöli a hála érzését. Onnantól kezdve, hogy alapnak tekintünk valamit, nem értékeljük az adott dolgot. Ha viszont tudunk mindennek örülni, amit kapunk, minden nem elvárt mosolyt, kérdést, mondatot, figyelmet, gesztust, stb. extrának tekintünk, sokkal szebb lesz az életünk.

Körkérdés: nektek milyen taktikátok van az éttermi rendelésre, helyzetekre? Milyen pozitív tapasztalataitok vannak? Mi segítette ezt elő?

Cicus, relax, merrelaksz - Macska döglések best of

Ha valaki, akkor egy macska igazán tudja, hogy/hol lehet jókat feküdni, aludni. A mai civilizált macskák már nem a kandallón pihennek, hanem (számunkra) furábbnál furább helyeken. Lássuk a mi példányunk kreativitását!

Apa kezén
Laza a csávó...

Anya fenekén

No comment

Vasalódeszkán

A lényeg, hogy magasan legyen

Laptopon, billentyűzeten, számítógépasztalon

Ez a kedvenc időtöltése: befekszik a gépelő kezünk közé, vagy egyenesen a gépre

Kanapén
Mint egy kinyúlt béka

Mindennapi mérgezéseink II. - A dezodorok, stiftek, izzadásgátlók és az alumínium

Eszméletlen régóta vadászok már olyan izzadásgátlót, ami nincs tele mérgekkel, valóban hat és az ára is megfizethető. A hőség miatt ennek újra apropopója van, az eddiginek ez már sok volt, hát újra keresgélni kezdtem.

Nemrég az nlc-n olvastam egy összehasonlítást, ahol górcső alá vettek néhány dezodort. Ebből kiindulva és felbuzdulva aztán én is újra átnéztem a lehetőségeket, tudatos vásárlói szemmel.

Az itt teszteltek és egy átlagos boltban kapható dezodorok közül már tudtam, hogy melyik kizárt bizonyos összetevőik miatt. Amit én mindenképpen elkerülök, azok a könnyű-, színes- és nehézfémek, főleg az alumínium, ami sajnos majdnem minden dezodorban ott van. Nem is értem, hogy ha azt már mindenki tudja, hogy veszélyesek az alu edények, akkor például a beépíthető tűzhelyekhez gyárilag miért adnak még mindig alumínium tepsit...??? Az alumínium túlzott bevitel esetén az idegrendszerre és az agyra hat károsan, az Alzheimer-kórral és a mellrákkal is kapcsolatba hozták, de még mindig vitatkoznak arról, hogy valóban mérgező-e. Viszont természetesnek semmiképpen nem mondható: a természetközeli ember nem nagyon találkozhatott vele egy az egyben, így nem hiszem, hogy számunkra hasznos anyagról lenne szó, amit a szervezetünk könnyen felismer és kiválaszt. Természetesen mindenkinek a saját döntése, hogy kerüli vagy sem, én inkább kihagynám az életemből. Nemrég voltam nehézfém-kivezetésen is, ahol az alumíniummal is kellett foglalkoznunk.

Visszatérve a káros összetevőkre, igen meg van nehezítve egy tudatos vásárló élete. Mindenféle kacifántos nevekkel kell megismerkednie annak, aki tudni szeretné, mi is van kedvenc kozmetikumában. Vannak azonban olyan honlapok, amelyek összegyűjtik ezeket, érdemes átvizsgálni a már otthon lévő kozmetikumainkat ezek tükrében. Pl. itt egy hasznos fórum is.

Nálam, ahogy nő a tudatosság, úgy terjed ki egyre több mindenre a tudatosság. Jó ideje azok az anyagok állnak a top10ben, melyek rákkeltőek, vagy - ahogy az alumínium is - mesterséges pórusösszehúzással "szűntetik meg" az izzadást. Ez tipikus felületkezelés: szűntessük meg a távozási lehetőségeit, és akkor nincs is izzadás. Természetesen a legjobb megoldás a természetes izzadásgátlás, azaz a mérgek be nem vitele lenne, de ez 20 év mérgeződés után (és ez még csak a saját részem volt, nem beszélve az örökölt csomagról) kicsit naivan hangzik. Eltelik jó pár évtized, mire az ember feloldja és kivezeti a korábban lerakódott mérgeket. Persze már az is egy jó szint, ha további mérgeket nem viszünk be.

További segítség:

http://www.tudatosvasarlo.hu/
http://www.humusz.hu/

Amit most számomra legjobb alternatívának látok, az a CD márkájú dezodor, mely sem a környezetre, sem rám nem annyira veszélyes, mint póluseltömő társai. Az illata is jó és tényleg hatékony, engem meggyőzött.

Vegán "cserebogaras" Bableves

Hogy mitől lesz "cserebogaras" a bableves? Anna barátnőm kreativitásától, aki amikor először meglátta az óriási babokat, ez jutott eszébe.

Ugyanis olyan tarkababot használok hozzá - csak és kizárólag ezt -, amit előző nap beáztatok, és az amúgy sem kis méretű babokból gigababok lesznek, ahogy megszívják magukat vízzel. Tehát nagyon kiadós és iszonyat finom ez a babfajta, és mindig a Bosnyák téri piacon szerzem be.

Anna barátnőmmel rendszeresen ezt a levest esszük, mindig ezt kéri, ha találkozunk. Eszméletlen mennyiséget tudunk belőle elfogyasztani, és érdekes megfigyelést tettünk: ha összejövünk ketten és szép nyugisan átbeszéljük a dolgainkat, közben eszünk, irdatlan mennyiséget elfogyaszthatunk, mégsem lesz tőle semmi bajunk. Volt, hogy a 3 tányér bableves után még ettünk egy kis olaszos tésztát és valamilyen süteményt, majd az utolsó falat után, pontban éjfélkor gyorsan lefeküdtünk aludni.

Visszatérve a levesre, ha nem Annával esszük, akkor azért van hatása, ezért:

Tipp: Aki érzékeny a babra, érdemes leöntenie az első főzővizet, ami tartalmazza a babból távozó, puffasztó fehérjéket, vagy pedig eleve szódabikarbónát kell tenni az áztatóvízbe.

Hozzávalók:

• negyed kg óriás tarkabab, legalább 12 órára beáztatva,
• 1 fej vöröshagyma
• sárgarépa, fehérrépa, karalábé, petrezselyem
• víz, só, bio vegeta, chili v. erőspaprika, babérlevél, esetleg kömény
• fokhagymás rántás (olaj, teljesőrlésű liszt, pirospaprika, zúzott fokhagyma
• csipetke (teljes kiőrlésű tönköly)
• gabonakolbász (elhagyható, de ha van otthon a biopontos vastag magyarosból, akkor az nagyon finom bele)
• szójatejföl (elhagyható)
• füstaroma (elhagyható)

A babot felteszem főni a sós, babérleveles, vegetás vízben. Amikor már háromnegyedig megfőtt, beledobom a karikára vágott répákat, karalábét, petrezselymet. Ha megpuhult, kevés rántással berántom, és belefőzöm a csipetkét is.

Tálalásnál kevés szójatejföllel meglocsolom a tetejét.
Jó étvágyat!

Krémlevesek III. - Burgonya krémleves

Imádom a burgonyát, minden mennyiségben és fűszerrel jöhet. Ezt a krémlevest a klasszikus babérral készítem, de a kömény is jól használható erjedésgátlóként a burgonyához.

Hozzávalók:

• burgonya
• só
• 1,2 babérlevél
• kömény
• bio vegeta vagy leveskocka
• egy kevés szójatejföl (elhagyható) vagy citromlé

A burgonyát apró kockára vágtam, feltettem főni vízben, és sóval, vegetával, babérlevéllel és köménnyel ízesítettem. Botmixerrel turmixolás után szójatejfölt (két kiskanálnyi maradék) adtam hozzá. A sörélesztőpehely nálam mindenbe belekerül, ezért ez a leves sem maradhat ki.

Candida diétázók sörélesztőpehely és élesztőmentes vegeta/leveskocka nélkül fogyaszthatják!

Krémlevesek II. - Karfiol krémleves

Nagyon egyszerű krémleves, nálunk a tél slágere volt.

Hozzávalók:

• karfiol
• víz
• 2 leveskocka (bio, alnatura) vagy bio vegeta
• fél doboz zabtejszín (elhagyható)

A karfiolt kevés vizzel, vegetával, sóval és leveskockával feltettem főni. Amikor megpuhult, botmixerrel pépesítettem, majd a tejszínt is hozzáadtam. Felforralom, és már kész is.

Candida diétában is fogyasztható!

Pattogatott kukorica házilag

2-3 éve szoktam rá a házi pattogatásra, miután elegem lett a vajas frissen vagy csomagoltan kapható kukoricákból. Mióta az összejöveteleinken először készítettem a barátaimnak, nincs úgy összeröffenés nálam, hogy ne kérnék. Nem mintha olyan bonyolult lenne, hogy ők ne tudnának maguknak otthon csinálni, mégis mindig valaki rácsodálkozik, hogy ezt így lehet. Pedig igen...

Nem kell hozzá pattogató készülék, sem légkeveréses sütő, stb. Egyszerűen előveszem a legnagyobb lábosomat (gyakran ebből is csak két forduló elég), olajat teszek az aljára, és felforrósítom. Beleteszem a kukoricát, sót, és fűszereket. Például fokhagyma granulátumot, vagy a kedvenc fűszerkeverékeimet. Kicsit megrázom és rádobom a fedőt. A fűszerekkel vigyázni kell, minél később rakjuk bele, annál kisebb az esélye, hogy az edény aljára kerül és odaég... (Még mielőtt elkezdenének kipattogni az első szemek, gyorsan beledobom a fűszert megrázom és mehet a fedő rá.) Közepes lángon megvárom, míg szépen kipattog minden szem és már rágcsálható is.

A kipattogtatható mennyiség természetesen az edény nagyságától függ, jól el kell találni, mert ha túl sokat teszünk bele, felnyomják a tetőt és az alsók a többinek a súlyától már nem tudnak kipattogni.

Itthoni mozizások alkalmával szoktam magunknak is készíteni.

Jó étvágyat

Vegán túrógombóc

Hogy mit talál az ember lánya a számítógépén, ha rendezgeti a képeit... Még valamikor tavaly ősszel volt nálam egy összejövetel, ahol ezek a túrógombócok készültek, csak elkavartam őket. Hát most örülök a madár lelte képeknek. Üröm az örömben, hogy most nem készíthetem el, a candida diéta miatt. De ami késik, nem múlik...

Hozzávalók:

• köles (szétfőzve, hogy ragadjon)
• szójatejföl v. kesudióból, napraforgóból készült tejföl
• fél citrom leve
• nádcukor v. méz v. szirup (agavé, maláta, kukorica, stb.)
• élesztőmentes panírmorzsa
• esetleg lekvár (díszítésnek)

A kölest bő vízben mancsosra főzöm, ezegyszer nem baj, ha ragad. Még melegen belekeverek egy kevés tejfölt, citromlevet és cukrot v. mézet, hogy túró állaga legyen. Hagyom egy kicsit hűlni és szikkadni, hogy gyúrhatóvá váljon. Pirított morzsába forgatom, meglocsolom tejföllel és tálalható is.

Jó étvágyat!

Megújult a Cicaságok

Tegnap nagy fába vágtam a fejszémet: átrendeztem a blogot, de nem csak színekben, hanem struktúrában is akartam már változtatni. Aztán az én hősöm segítségével sikerült is...

Az újítást először csak kicsiben kezdtem (volna), csak egy-két gadget-et akartam leszedni hozzá, de aztán egy honlapon megláttam a három oszlopos struktúrát, ami szélesebb felületet biztosít és amire már az indulásomkor vágytam, hogy ne csak a képernyő közepén fusson egy csík szöveg. Az angol leírások alapján elkezdtem átszerkeszteni a HTML kódokat, életemben először. Persze nem teljesen boldogultam, úgyhogy segítségért kiáltottam, és jött az én megmentőm, aki a kiválasztott, letöltött template-emet iziben felvarázsolta a blogomra (nekem már a megnyitás is gondot okozott). Aztán jött az átszínezés, átalakítás és ez lett belőle.

Nekem sokkal dinamikusabb, kellemesebb látvány, remélem, nektek is tetszik, átlátható, szívesen fogadom a fejlesztő ötleteket, véleményeket!

Szeretet és akarat

Elgondolkodtató kérdések vannak bennem már jó ideje a szeretetről... Arról a témáról, amiről már mindenki oly sokat beszélt, énekelt, verselt, stb.

A kérdés onnan indult el, hogy lehet-e, kell-e mindenkit szeretnünk? Nem tudunk mindenkit szeretni...?! Van, akivel jön a szeretet, van, akivel nem. Mennyire ösztönös, mennyire tudatos folyamat ez? Hogy irányitható/változtatható? Mitől függ?

A szeretetet nem lehet akarni...?! Sokan vallják ezt, hogy vagy van, vagy nincs (valaki iránt). Pedig a szeretet képessége igenis tanulható, fejleszthető. Méghozzá minden olyan dolog fejleszti, ami nem önző, azaz az önzetlen cselekedetek segítik. Például a másikra való odafigyelés, vagy az adakozás, vagy a segítés, vagy bármi, ami nem rólam szól, hanem a másikról. Ha tehát teszek érte tudatosan, akkor már akartam. Akartam fejleszteni, változtatni rajta, ezért tettem is érte. Tehát akartam szeretni. Megnyiltam az adott ember felé, figyelmet, segitő kezet adtam neki szándékosan. Ez az egyik kulcs, a megnyílás. A szeretet árad, de csak akkor, ha megnyitom előtte az utat. Csak annyira tudok szeretni, amennyire nyitva vagyok. Márpedig a nyitottság is fejleszthető bennünk, ily módon a szeretet képessége is.

Akkor miért nem nyitunk? Mert félünk. Hogy visszautasít, megbánt, visszaél vele, a kiszolgáltatottságtól, sérelemtől, stb. Magyarán hogy kárt szenvedünk valamiben, érzelmileg, fizikailag, energetikailag. Pedig ez csak illúzió, hiszen ha valaki például visszautasítja a segítséget: 1., attól még nem engem utasított vissza, 2. akkor ez az ő döntése, és csak az egoizmusomat bántja mindkettő megközelítés, mert magamra vettem, azaz félreértelmeztem a reakciót. Személyes síkra vittem, a saját feltételezéseim és negatív berögződéseim ingoványos területére, ahol - ha kellően sok feldolgozatlan sérelmem, negatív asszociációm van - vajmi kevés esélye(m) van arra, hogy helyesen értelmezzem az eseményt.

Például egyszer volt, hogy felálltam a buszon, hogy átadjam a helyemet valakinek, de ő visszautasította, és ez rosszul esett. Magamra vettem, pedig lehet, hogy csak egy megállót ment, vagy nem volt fáradt, vagy ő maga sem tudta elfogadni az ilyen gesztusokat, stb. Bármi lehetett mögötte. De ilyenkor személyes sértésnek vesszük az elutasítást, a személyünk (egoizmusunk) elleni támadásnak, és nem nézünk a dolgok mögé, nem keressük az okokat, hanem "sérülünk". Márpedig az ember nem szeret sérülni, ezért legközelebb ahogy tudja, elkerüli az ilyen szituációt: mondjuk le sem ül a buszon, vagy nem adja át a helyét senkinek. Mindezt az elutasítástól való félelemből. Pedig ha látnánk, hogy: 1. Nem minket utasítottak vissza, hanem a gesztust, és 2. ehhez bármikor bárkinek joga van, hiszen szabad akaratból dönthet (ha nem utasíthatná vissza, az azt jelentené, hogy nem segítetem, hanem manipuláltam, korlátoztam).

Vagy másik példa, ha valaki visszaél valamivel, amit mondtunk, átver minket, stb., akkor ez szintén az ő szabad döntése, és ő is fogja érte viselni a felelősséget. Nem az a megoldás, hogy legközelebb nem mondunk el neki semmit, bezárunk, mert azzal magunkat (és őt is) vágjuk el az őszinte kapcsolattól ezáltal a szeretettől. Ki lehet fejezni, meg lehet beszélni, hogy esik nekünk valami, amit tett, ezzel újabb lehetőséget adva neki, nekünk a kapcsolatunk helyrehozásához. Ezek az új lehetőségek mind akaratok, szándékok, amik a szeretetre, a szeretetteljes kapcsolatra irányulnak. Ezek az akaratok győzik le a sérüléstől való félelmet és segítik a szeretetteljes kapcsolatot.

Pio atya azt mondja: "Ha szeretni akarunk, az már a szeretetünk jele." Ha mondjuk van egy ember, akit nem tudok szeretni vagy elfogadni, akkor az már a szeretetem jele, ha akarom szeretni és akarok ezen változtatni: megnézem, hogy mi az, amit nem szeretek benne, bennem ez hol van meg, hogyan tudom ezt elfogadni benne(m). Az akarat irányítása a tudatosság révén történik, tudatos megismeréssel. Tudatosan megnyílok felé, megpróbálom megismerni, mögé látni, megérteni, és így könnyebb elfogadni is.

Ha félünk a sebezhetőségtől, és nem nyitunk, akkor sosem tapasztaljuk meg az igazi szeretetet. Azt mondják, a szeretet ára a sebezhetőség. Meg kell nyílni, "sebezhetővé kell válni" ahhoz, hogy áradhasson a szeretet.

Mi a kapcsolat a szeretet és elfogadás között? Akit nem szeretek, azt (őt magát), vagy annak a tanácsát, nézetét, stb. nem tudom elfogadni? Ennek nem szabadna szeretetfüggőnek lennie... Tény, hogy egyelőre nem szeretünk, hanem válogatunk szimpátia-antipátia alapján. Akit "szeretünk" (vagy inkább szimpatizálunk vele), annak akár a véleményét, akár a hibáit sokkal könnyebben elfogadjuk. De ez még nem szeretet, hanem önzőségen alapuló választás. Az igazi szeretet nem válogat és az az igazságot, értéket, bölcsességet, stb. nem szimpátia-antipátia alapon vizsgálja, hanem objektíven. Ha valakit igazán szeretek, akkor teljes mértékben el tudom fogadni, még akkor is, ha nem értek vele egyet, nem egyezünk bizonyos dolgokban, nem "hasznos számomra", tehát semmiféle (fizikai, energetikai v. lelki) érdekem nem fűződik hozzá. Ez a szeretet meghaladja az egoizmust, az érdekközpontúságot.

Egy kis önismeret - A mérgező bűntudatról

Tegnap Liptai Claudia mondta el egy interjúban, hogy mennyire nehéz beszélnie azokról az eseményekről, amik életében, múltjában fájdalmasak, szégyelli, legszivesebben eltitkolná. Ezzel természetesen nincs egyedül, mindenkinek lehetnek ilyenek a családi vagy egyéni múltjában, de lehet ezeken dolgozni, lehet helyén kezelni őket.

A bűntudat érzésével való munka bennem egyidős a kineziológiai oldásokra járással. Hogy miért? Mert annyi minden van bennünk tudat alatt, amiért hibásnak érezhetjük magunkat - "okkal", de leginkább ok nélkül.

Azért a zárójel az ok körül, mert valahol nem lehet okunk a bűntudatra, ha egészséges a lelkületünk. A bűntudat az egoizmus egyik formája, és mint olyan, alátámasztja a saját programjainkat, például az önbüntetést, az "én nem vagyok elég jó, szerethető", "mindig mindent elhibázok", "én vagyok az oka", stb. programokat. A bűntudat visszahúz, konzervál a múltban, folyamatosan azon rágódunk, mi lehetett volna, hogy lehetett volna másképp - állandó önhibáztatás, önmarcangolás a következménye, ily módon semmiképpen sem előre mutató.

Sokszor nem csak a saját cselekedeteinkért, hanem másokéért, pl. családtagjainkéért is "átvállaljuk a felelősséget", érzelmi szinten, és kialakul bennünk a mérgező bűntudat és a szégyen érzése azért, amit nem mi tettünk, sőt, gyakran elszenvedői voltunk ezeknek az eseményeknek. Főként a gyerekek szokták magukra vállalni a felelősséget: biztos én vagyok a hibás azért, mert megvertek, mert ez meg az történt. De például sok nő is hallja a férjétől, hogy hát azért vertelek/csaltalak meg, mert nem viselkedtél jól, mert nem tetted ezt meg azt... Itt természetesen az áldozat elhiszi, hogy ő provokálta ki a verést, sőt, az tulajdonképpen az jogos is. Elfelejti azt, hogy annak a felnőtt embernek, aki ezt tette, saját döntési jogköre van arra, hogy mit tesz, és ez kizárólag az ő szabad döntése volt. Ha valaki nem teszi azt, amit én akarok, az még nem ok arra, hogy megverjem, bezárjam, kitagadjam, megalázzam, stb. Ezekhez a módszerekhez csak az folyamodik, aki lelkileg sérült és - más módot nem ismervén - akaratát ily módon próbálja érvényesiteni.

Felnőtt korban a bűntudattal való munka azt jelenti: elválasztom a saját és a mások cselekedeteit és az ehhez kötődő felelősségeket. Tudatositom, hogy mi az én hibám, mi pedig másé, és nem érzek bűntudatot azért, amit mások tettek. Azzal, hogy átvállalom az érzelmi terhet, nem mozditom előrébb a saját lelki életemet, sőt. Viszont ha helyre teszem a felelősségeket, akkor fel tudom dolgozni a történteket, és innentől kezdve nem lesz számomra gond az, ha kiderül mások előtt, tudok beszélni róla, stb. A szubjektivitástól eljutok az objektivitásig, tényként tudom kezelni és tényszerűen beszélni róla, akár az én hibámról, akár másokéról van szó. Megszűnik a saját érintettségem keserűsége, szomorúsága, fájdalma, az eseményhez kötődő negativ érzések, emlékek.

Ez a bűnbánat, ami már a jövőbe mutat: ha már objektivan látjuk az eseményeket és a helyes következtetéseket levonva a jövőben is hasznositható tapasztalatokkal gazdagodunk. Mit fogok másképp csinálni legközelebb? De nem elfelejtve azt, hogy az adott pillanatban akkor, ott, arra voltam képes, és ezért utólag már feleslegesen hibáztatom magam vagy másokat magam helyett. Ugyanakkor magamat nem menthetem fel a felelősségvállalás alól, és meg kell fogalmaznom magamnak azt is, hogy legközelebb, a hasonló esetekben mit teszek majd másképp, hogy helyesebb, bölcsebb cselekedetet vigyek véghez.

Fontos azt is tudatositani, hogy mivel emberek vagyunk, nem szentek, nem csak a miénkben, hanem mindenki családjában, múltjában vannak olyan események, amelyekre nem büszkék a családtagok. Ez az ún. családi szennyes, amit "nem illik kiteregetni" a mondás szerint. Viszont a ki nem teregetés nem egyenlő azzal a "kezelési móddal", amivel az emberek rendszerint élni szoktak: ez az elfojtás, elhallgatás és a szégyenérzet. Hogy lehet feldolgozni a fentieken túl? Például kineziológiai oldással, családállitással, pszichodrámával, művészetterápiával (szinészet, festés, mese, stb.), stb.

Az érdekes az, hogy azzal sem tudunk nagyon mit kezdeni, ha valaki őszintén beszél ezekről az eseményekről. Emlékszem, kb. 21 éves voltam, amikor egy nagyon régi barátnőm anyukájával elköltöztek, "elszöktek" apukájától. Ezt mi, a többiek (6-a) egyáltalán nem tudtuk kezelni, nem kommunikáltunk, támogattunk, stb. Pedig mások őszintesége minket is őszinteségre sarkallhat, le kellene hullania az elhallgatás fátylának, beszélni arról, amiről eddig nem beszéltünk. Ehhez bátorság, erő kell, még azokban a kapcsolatokban is, amelyek a szereteten, őszinteségen és bizalmon alapulnak. Erő legyőzni a félelmet, hogy a másik mit fog gondolni rólunk, a családunkról, hogy fog reagálni, ezentúl ránk nézni, stb. Van bennünk jó adag tökéletesség-mánia, amire a média is rájátszik, és amibe nem fér bele az, ha kiderül rólunk vagy a családunkról ez-az... Összedől a magunkról felállitott kép, és ezt nehezen viseli az egoizmusunk.

Viszont aki nem őszinte, azzal mások sem lesznek azok, ezt ne feledjük. És forditva is igaz: minél őszintébbek vagyunk másokhoz, ők is annál őszintébbek lesznek hozzánk. Sokszor itt is a másoktól várjuk az első, kezdő lépést: majd ha ő őszinte lesz, én is az leszek... Ezzel megintcsak reakcióra szoritjuk a saját életünket, függővé tesszük mások cselekedeteitől, nem vállaljuk a döntést, lépést, kezdeményezést. Egymásra várunk ahelyett, hogy mi lépnénk, haladnánk meg önmagunkat és félelmeinket azzal az erővel, ami a minőségibb, szeretetteli kapcsolatra való törekvésünkből fakad.

Tepsis fűszeres krumpli

A létező legegyszerűbb burgonyás egytálétel, amit a rakott krumpliból egyszerűsitettem, nagyszerűsitettem. Készitem otthon gyors vacsinak, ha vendégek toppannak be, stb.

Több változata létezik, attól függően, hogy milyen összetevőkhöz van kedvem. A legegyszerűbb csak burgonyából áll, ezt lehet aztán még tovább fokozni hagymával, cukkinivel, padlizsánnal, tökkel, paprikával, stb.

Fűszerek tekintetében én a fűszerkeverékekre esküszöm. Márka nélkül, de létezik egy hagymás rostélyos és egy töltött húsok fűszerkeverék, ami nekem nagyon bejön, és az adott márkának ez a két nátrium glutamát nélküli keveréke - már ha lehet hinni az összetevőknek. Fő a bizalom, úgyhogy én használom. A borsos-hagymás-paprikás fűszer nagyon jó izt ad a burgonyának. Ezeken túl még egy kis mexikói fűszerkeveréket használok rá a bioboltokban kapható Ataisz márkából. De a burgonyára nagyon jó még a kömény, a rozmaring, majoranna, pirospaprika, bors, fokhagyma, stb. A fűszerkeverékek általában sót is tartalmaznak, úgyhogy nem sózom külön.

A burgonyát karikákra vágom, a tepsi aljára kevés olajat teszek és ráhalmozom a burgonyát, rétegenként fűszerezem és betolom a sütőbe 200 fokra sülni. Kb. 50 percet tölt odabent, az utolsó 10 percet már grill fokozaton, hogy ropogósra süljön. Félúton fellazitom a rétegeket, had töltsön minden krumpli kis időt a tepsi alján is.

Óriási adag friss salátával szoktuk enni. Tegnap répa, paprika, lilahagyma, saláta került bele, citromal és szójaszósszal meglocsolva.

Lecsós bulgur

Lecsó nálam minden mennyiségben jöhet, egész késő őszig készítem, amíg a paprika még elérhető áron kapható. Nálam paradicsom nélkül készül, rengeteg paprikával és cukkinivel, esetleg padlizsánnal, újabban pedig tökkel, vagy patisszonnal.

Balázsomnak új felfedezés volt a tök ilyennemű felhasználása (kicsit meg is szokott torpanni az ilyenek előtt, de már kezdi szokni), mert eddig csak főzelékként találkozott vele. Viszont én rakni, grillezni, sütni-főzni is fogom a következő hetekben, mert rengeteg van belőle a szüleim kertjében.

Hozzávalók:

• 3-4 fej hagyma
• 1 kg paprika
• 1 nagyobb cukkini
• 1 padlizsán
• fél tök (kibelezve)
• pirospaprika, chili, só, olaj, víz (esetleg vegantéria)
• fél gabonakolbász (magyaros, vastag, ami nem esik szét)
• bulgur

A vöröshagymát megdinsztelem olajon, a tűzről félrehúzva belekeverem a pirospaprikát és kevés vízzel felöntöm. Beledobom a karikákra vágott paprikát, és sózom, chilizem. Visszarakom a tűzre, ha már összeesett, levet eresztett, látom, hogy kell-e még a vizet pótolni. Ha félig megfőtt, beleteszem a kockára vágott tököt, padlizsánt és cukkinit. A legvégén, ha már minden megfőtt, akkor kerül bele a gabonakolbász, és a bulgur.

Mivel a bulgurnak kétszeres víz kell, hogy meg tudjon dagadni, jó levesesre készítem, mert a többlet vizet a legvégén még fel fogja szívni a bulgur, de ha kevés a víz alatta, akkor odaég. A bulgurt én csak félig főzöm meg (amúgy is előfőzött, ráadásul amíg felforr az egész, már félig meg is fő), és utána már csak fedő alatt puhul és felszívja a vizet.

Tipp:

• Úgy is szoktam készíteni, hogy a bulgurt csak másnap főzöm bele, és első nap kenyérrel vagy rizzsel esszük. Ilyenkor másnap kell felereszteni vízzel (és utánsózni, paprikázni) a bulgur miatt. Ha belefőzöm a bulgurt vagy a kölest, sokkal jobb íze van, mintha külön mellé megfőzném a köretet.
  
  
• Ha még mindig maradt a lecsóból - én pl. nagy mennyiségben szoktam készíteni -, akkor készülhet belőle a melegszendvicskrém, vagy le lehet fagyasztani, el lehet tenni dunsztosüvegben télre.
  
  
• Évekkel ezelőtt Anyukám készített nekem lecsóval töltött cukkinit. Kérdezte, hogy a darált húst mivel lehet helyettesíteni, én meg rávágtam, hogy például a kölescsemegével. Lecsóba belefőztük a kölescsemegét (füstölt), és ezzel a masszával töltöttük meg a jó nagyra nőtt cukkinit. A tetejére növényi sajt kerülhet, de anélkül is nagyon finom. Sütőben egy óra alatt szépen megsütjük és kész is.
  
  
• Töltelékként való felhasználásánál a gabonapelyhek is ideálisak. A forrásban lévő lecsóba beletesszük a gabonapelyhet (rozs, árpa, zab, stb.) és kicsit főzzük, majd fedő alatt hagyjuk, hogy felszívja a vizet. Ezt a masszát aztán tölthetjük patisszonba, cukkinibe, tökbe, stb.

Jó étvágyat!

A mi külön kis félszigetünk: Pamcsatka

Mivel az elmúlt hetekben se időnk, se internetünk nem volt, kissé elmaradtam a bejegyzésekkel. Jelenleg két helyen élünk, dobozokból, míg a lakásunk el nem készül, ezért nem nagyon tudok rendszeresen írni, fényképezni - de azért a főzés természetesen továbbra is mindennapi elfoglaltság. A helyzetnek megfelelően most méginkább az egyszerű és gyors ételeket részesítjük előnyben, noha két konyhánk is van: Balázsom munkahelyén és a szüleimnél, és ingázunk macskástól a kettő között. Mindig is szerettem a változatosságot, nade nem ennyire...

Hétvégén - ha a vihar közbe nem szólt volna - bográcsos kerti partyt tartottunk, amiből az lett, hogy a vihar előrejelzések folyamatos nyomon követése előtt még időben ketten megfőztük a lecsót kb. 20 főre, majd pont időben, az ígéretnek megfelelően 4-kor beköszöntött a vihar. De nem volt gond, bementünk a házba és kb. fél 11-ig ettünk, beszélgettünk.

A lecsót rengeteg hagymával készítem, és a paprikán kívül (kb. 7 kiló volt benne) még cukkinit, padlizsánt és tököt raktam bele, mindegyik a saját kertünkből származott. Szeretem a csípős ételeket, ezért jó sok chili és pirospaprika, só volt a fűszere. Bulgurral, kölessel és friss salátával (uborka, hagyma, répa, citromlével és szójaszósszal) ettük. Kép sajnos nem készült, mert a fényképezőgépünk természetesen a másik lakunkban maradt :-) de majd legközelebb, lesz még ilyen alkalom a nyáron.

Kedden este négyesben leindultunk Bükfürdőre, mert szerdán egy ottani szállodának a promóciójába fotózott és videózott az esküvői fotósunk. Reggel 8 után már fodrász, sminkes, aztán különböző helyszíneken való fotók, videók volt a program. Ki kellett próbálni a jacuzzit, Balázs hátát iszappakolás fedte, megmutattuk a szobát, a strandot. A "munkánk" a strandon fejeződött be, és hamár ott voltunk (3 óra az út oda), kicsit ott is maradtunk pihenni... Este sajnos vissza kellett jönnünk, mert Balázsnak határidős munkája van, és csak 1 napra kapott kimenőt. Nade ez is több, mint a semmi, kicsit szusszantunk. Kíváncsi vagyok az eredményre, talán egy hét múlva meglesz a kisfilm.

A macskuszunk egész jól bírja az ingázást, sőt, jól vette a kerti akadályokat is. Első nap, mikor kiszoktattuk a kertbe, csak bizonyos métert tett meg sugárban az ajtóhoz képest, és bármilyen hangosabb zajra gyorsan visszarohant a menedékbe. Azóta már vígan rohangászik fel-alá, szomszédolni még nem láttuk, de nem hiszem, hogy azért, mert értené a kerítés fogalmát. :-) Bernyóval is teljesen jól megvannak, együtt játszanak, randaríroznak. Amióta kint van a kertben, sokkal kiegyensúlyozottabb, és már reggel 6-ig hagy minket aludni... :-) Ha végre megtalálom a fényképezőgépem töltőjét, közös képet is rakok fel róluk.

Közben a lakásunk is készül, már a konyhát tervezzük a fiúkkal, de a festővel volt némi kavarás... Kértem tőle árajánlatot, amit két hét után sikerült megadnia, és összterületnek 270 négyzetmétert "számolt" - inkább hasalt. Kicsit utánakalkuláltam, és nekem csak 170 jött ki, úgyhogy ki a helyszínre, beszélni vele, stb. Azt mondja erre, hát hogy ok, akkor részletesen felméri és ad egy árat. Hát, mondom, én eleve erre gondoltam árajánlat címén... Ha egy kicsit is nem figyel oda az ember, megnyomják a cerkát... Aztán kiszámolta, nála is jóval kevesebb lett, de megint ki a helyszínre, átnézni, megbeszélni, lefixálni, stb. Jövő héten kezdi szerintem a munkát, és egy hétig biztos ellesz vele. Aztán már csak a parkettázás van és kész is vagyunk, de nem merem elkiabálni... A nagy kádunk még mindig bent van a fürdőszobában, és bekerül lassan a bejárati ajtó, ami egy rémálom! Mint valami ipari létesítmény ajtaja, úgy néz ki, szürke, mint a liftajtó és olyan a "kilincse" is... Amikor megláttuk, átkoztuk szegény Tamást, a tervezőt, aki nem tudom, hogy tudott egy társasházba ilyet megálmodni... Na mindegy, ez van, ebbe úgysincs beleszólásunk, de annyira hideg, barátságtalan az egész ház tőle... :-(

Yoda-mester akcióban

Az óriási füleknek köszönhetően Pamacsnak újabb neve született: Yoda-mester.

Egyre érdekesebb dolgokat művel, különösen a hülye helyeken és módokon fekvésben fejlődik dinamikusan. Továbbra is kedvence a számitógépünk, előszeretettel környékezi meg a billentyűzetet, főleg, mikor chatelek v. valami mást pötyögök. Lehet, hogy azt szereti, ahogy az ujjaim mozognak, mivel kellően gyorsak ahhoz, hogy felkeltsék a figyelmét. (soha nem láttuk még a gépnél akkor, ha mi nem vagyunk ott)

Ma pedig felvedezte a kanapé tetejét, alvási szempontból. Elnyúlt rajta, mint egy kisbéka, lábai lógtak, és teljesen kidőlt. Lehet, hogy rá is hatással volt a napokban tomboló hőség :-)

Ha épp nem alszik, akkor fel-alá rohangászik, nagy örömünkre. Még nem jöttünk rá, hogy lehet nála az alvás-ébrenlét szakaszait tudatosan váltakoztatni, pedig éjszaka igen szükségünk lenne rá, mikor rájön a rohangászhatnék.

Vettünk neki egy macskabútort is, amire néha rákap, de teljesen meg tudom érteni, hogy mi izgalmasabbak vagyunk számára... A macskabútor macskamentával több rétegben beszórva sem tud annyira vonzó lenni, mint az asztalok, székek, kanapé, matrac, szőnyeg, stb. Bár az első két nap nagyon elvolt vele, főleg a kaparós "alagút" alatt függő csörgő mókusszerű képződményt imádja levadászni. A bútor tetején aludni még nem igazán láttuk, de remélem, hogy ami késik, nem múlik...

Kreacica működések az elmúlt fél évből

Nagyon-nagyon régen voltak kreativ hobbis bejegyzéseim, aminek több oka is van - de egyik sem az, hogy nem lettem volna aktiv ezen a téren :-) Csak kicsit másképp, mint eddig.

Ahogy arról többször beszámoltam, új lakásba költözünk, ezért mostanában lakberendezési területen pörögtem, nem keveset. Megterveztem a konyhát - ezt publikáltam is -, a fürdőszobát, a gipszkarton álmennyezeteket, falfülkéket, (fal)szineket, hangulatokat, tapétákat, burkolatokat, szobaberendezést, beépitett szekrényeket, stb.

Csakhogy ezek mind olyan dolgok, amelyek megtervezése hosszadalmas, pepecs munka - legalábbis számomra hosszadalmas volt - megvalósulása pedig még hosszadalmasabbnak tűnik. Csak rójuk a terveket, ezzel kelek-fekszem, de még mindig úgy néz ki, legalább 1 hónap, mire oda jutnak a munkások, hogy megvalósulni látszanak a terveim. Mindig van valami gebasz, ami hátráltatja a folyamatot (példák lent), vagy ha nincs, akkor épp annyi, hogy a munkások a többi lakással is foglalkoznak, nem a miénkkel - ami természetes is. De még igy is elég jól áll a lakásunk a többihez képest, hála annak, hogy mindig időben jó előre biztositjuk a terveket és választásokat, hogy tudjanak haladni a szakik, ha esetleg rászánták magukat a lakásunk folytatására. Néha egy-egy ötletünktől húzzák a szájukat és ha az épitkezés közelébe érünk, már bújnak el, hogy már megint ott vagyunk, de ez van. :-) Viszont az épitésvezető elismerően nyilatkozott a saját fejlesztéseinkről, és megkérdezte, hogy ki a belsőépitészünk. :-) És mikor kiderült, hogy ezek saját tervezések, mondta, hogy másoknak is tervezhetnénk ilyeneket.

Egy-egy részfolyamat ugyan lezárult már, és látszanak is eredmények belőle, de ezek kevésbé publikálható állapotok, pl. a gipszkarton falfülke, álmennyezet, üvegtégla berakás a fürdőben, burkolások, stb. Most azért mégis megpróbálom megmutatni őket: ezek a nyers képek még kb. 3 hónapja készültek a gipszkartonokról. Azóta a fürdőbe már felkerült a burkolat, csak még nem fényképeztük le.

Állandóan bújjuk az akciós újságokat, honlapokat, és ahol olcsóbb az a dolog, amire amúgy is szükségünk van, lecsapunk rá. Ezért szüleim irodája kezd használt- és új bútor, lakberendezési cikk lerakó hellyé válni, ugyanis ide tároltuk be ideiglenesen a bútorainkat, és az újonnan vett dolgainkat. Mi pedig elköltöztünk a férjem munkahelyére, azaz a háznak a tetőterébe, Hűvösvölgybe, megspórolva ezzel napi 2 óra ingázást és havi legalább 20 ezer forint benzinpénzt.

Az akcióknak és internetes vásárlásoknak köszönhetően már lett mosogatógépünk a Metro-ból , sütőnk és főzőlapunk a Saturnból (mind utolsó darabok voltak), szőnyegünk, stb. A konyha végleges változatát már - gipszkartonokkal és mindennel együtt - talán elnyerte, de jövő hét után már tervezzük az asztalos barátaimmal a konkrét kivitelezés megkezdését, lapszabászatot, úgyhogy még alakulhat tovább ott is.

Főként arra koncentráltunk, hogy azok a készülékek, amiket tudtunk, hogy meg kell venni, betárolásra kerüljenek még a július 1-i áfa-emelés előtt. Bár már két hónapja kutattunk akciós készülékek után, mégis június végén volt még egy versenyfutásunk az idővel, de szerencsére jól végződött, nagyjából mindenünk megvan, kivéve a beépitett hűtőt, ami bonyolultabbnak tűnt, mint gondoltuk, mert szinte csak internetes boltokban találni olyat, amilyet mi szeretnénk. Mi pedig - spiritualitás ide vagy oda -, szeretjük a kézzel fogható dolgokat, megnézni, megtapogatni a kiszemelt tárgyat, mielőtt kiadnánk érte bizonyos összeget... Annak ellenére, hogy mindenhol beépitett konyhákat lehet látni szintén beépitett hűtővel, elég gyér felhozatalt találtunk a főbb elektronikai áruházakban.

Mivel szeretem a különlegesebb megoldásokat, úgy határoztam, hogy néhány falra, falszakaszra tapétát teszünk fel. Be is vetettem magam az egyik lakberendezési áruházba, hogy a kb. 30 ott lévő hatalmas katalógusból kiválasszam a számunkra legmegfelelőbbet. Merthogy bizonyos számú tapétát (20-30 db) tartanak az üzletben, a többi csak rendelhető. Már épp átböngésztem az összeset, kiválasztottam 4-5 féle tapétát, mikor egy hirtelen jött ötlettől vezérelve összehasonlitottam az árát ugyanannak a tapétának, ha ott, élőben és ha katalógusból rendelve veszem meg. Döbbenten láttam, hogy majdnem duplája, ha rendelem, ezért megfordult a kocka és a választási szempont: megnéztem, hogy a fizikai felhozatalból melyik az, amelyik amúgy is tetszene, és kilyukadtam annál a tapétánál, amiért eredetileg is bementem, mert nagyon tetszett. Ez a német rasch márkájú tapéták egyike, aminek sokféle stilusú termékcsaládja van, a moderntől a barokkosig és a gyerektapétákig, állitólag jó minőségben. Mivel kedvenc szinem a lila, kissé lilás beütésű, fényes (szinjátszó) mintákkal kombinált tapétát választottam a TV mögötti gipszkarton falra.

Az egyik ilyen fent emlitett gebasz valamelyik nap az volt, hogy nem a megfelelő kádat, nem a megfelelő időben kaptuk meg. Történt ugyanis, hogy egy 140*140-es sarokkádat rendeltünk az alvállalkozótól, meghatározott áron, ámde mikor kilátogattunk az épitkezésre és nagy örömmel konstatáltuk, hogy ugyan egy falszakaszt kivertek érte a közlekedőben, hogy beszuszakolják, de be van már állitva és kötve a kádunk!!! Aztán gyors egymásutánban jött a következő megdöbbenés és kérdésfelvetések: hogy fognak hozzáférni a kádtól a mögötte lévő falfülke fugázatlan részeihez és a felette lévő gipszkarton lefestéséhez? Valamint miért van csak ilyen kevés hely a kád mellett, ahova a mosógépünket szántuk? Ez utóbbi probléma annyira nem hagyott nyugodni minket, hogy aztán lemértük ezt az ominózus helyet, majd a kádat, és kiderült, hogy egy számmal nagyobb, 150*150-es sarokkádat kaptunk... Ugyan a kisebb kád áráért, mert az alvállalkozó jól rendelte meg, a számlán is jól szerepel, de fizikailag nagyobbat kaptak ők is, és senki sem mérte le... Úgyhogy most ott állunk, hogy kénytelenek vagyunk kivetetni a kádat, mert egyrészt eluralja az egész fürdőt, másrészt a mosdóhoz is kényelmesebben hozzáférnénk az eredeti méretű káddal. (A mosógép végülis befér, de neki is jobb lenne a több hely) Igy megoldódhat a festési és burkolási probléma, ami beszerelt káddal csak azt a megoldást vetithette előre, hogy a munkások szépen ráállnak a kádunkra, hogy elérjék a mennyezetet, amitől igencsak a hidegrázás kerülgetett... Most tehát kád ki, fuga be, festés fel, kád be, fal újraépit. Szóval zajlik az élet.

Időközben megérkezett az üvegtéglánk is, amit a közeli Olaszországból kb. 3 hét késéssel sikerült meghozatnia a fürdőszobaszalonnak. A várakozás ideje alatt - mivel ettől függött a burkolás is -, háromszor megbántuk, hogy vizszintes csikos üvegtéglát szerettünk volna. Nade lényeg a lényeg, megjött a téglánk, örüljünk. Gyorsan ki is vittük az épitkezésre, másfélszeres áron vett fugázó- és ragasztóanyag kiséretében, ami aztán el is fogyott idő előtt, és újabbat kellett venni, de semmi baj. Ekkor még mindig jöhetett meglepetés: számunkra teljesen világos volt, hogy mivel a fürdőben a burkolat is vizszintes csikos, az ugyanebbe a falba ékelt üvegtégla csikjai is ilyen irányultságot vegyenek fel. Na, a burkolónak ez nem volt ennyire egyértelmű... Tehát a csikok függőlegesek lettek, de sebaj, gyakoroljuk az elengedést, rugalmasságot és egyéb erényeket.

Viszont nagyon-nagyon szép lesz a végeredmény, és már csak idő kérdése!!!