Vegánság és család

Csatlakoztam én is a VEGÉTHÓhoz, amit Siccike indított el. Októberben minél több vegán életmóddal kapcsolatos bejegyzést igyekszem írni. Először a vegánságomra adott családi reakciókról számolnék be. Nem felhőtlen boldogság a történet, de annál reálisabb - és talán tanulságosabb.

Apu: teljes elutasítás

Apukám kiskoromban - mivel nem voltam hajlandó sem főve, sem nyersen zöldséget-gyümölcsöt enni - mindig azt hajtogatta, hogy egyek almát. Lázasan becsomagolta nekem a tízóraihoz minden nap, én meg valahova eltűntettem, kidobtam. Aztán amikor vegán lettem, ezzel nem tudott megbírkózni. Hiába mondtam neki, hogy "dehát te mondtad, hogy egyek zöldséget", nem vígasztalta. :-) Azt mondta, hogy "de azt nem mondta, hogy csak azt..."

Szerinte a hús kell, fontos az embernek, nélkülözhetetlen. Korábban még belementünk vitákba, beszélgetésekbe, voltak olyan pontok, ahol elgondolkodott azon, hogy tényleg kell-e, de ennyiben is maradt. Sokszor hallom tőle azt a mondatot, hogy "tudom, hogy ez így nem jó, de én már erre a kis időre nem változtatok". Tudja, hogy élhetne egészségesebben is, de nem teszi. Én meg már nem akarom megváltoztatni, mert amikor akartam, csak rosszabb lett. Azóta lazábban, az "élni és élni hagyni" elvet követve eszünk együtt, ő húst, én vegán ételt.

Anyu: erőteljes hullámzás

Sokmindent megéltünk már vele vegán téren. Kezdve azzal az alap félelmével és fő illúziójával (nőként ez nagyon erős tud lenni), hogy "ha elutasítom a főztjét, akkor őt magát utasítom el" vagy "nem tudja mivel táplálni a gyerekét". Persze ez butaság, mert tud, csak nem azzal, amivel eddig, hanem azzal, amire én vágyom, amit én szeretek, kívánok. Valahol ez is egóharc: az anyának el kell engednie azt, amit ő jónak lát, ami szerinte "kell a gyereknek" és engedni, hogy felnőttként eldöntsem, mit szeretnék enni. Tudom, hogy a szándék mögötte jó, mert azt is megértettem az évek folyamán, hogy ő meg van arról győződve, hogy a hús kell. De szerintem meg nem kell.

Amikor ezt a nézetkülönbséget kölcsönösen el tudjuk fogadni, akkor nincs gond. Természetesen az évek folyamán a hullámzások azért jöttek, mert más-más szintre kerül ez a dolog bennünk: volt, amikor örömmel főzött nekem, töltött le az internetről receptet, vegánosította, de olyan is, volt, hogy 1 évig egyáltalán nem volt hajlandó főzni nekem semmit, még Karácsonyra sem. Ilyenkor van az, hogy nem veszem magamra, nem sértődök meg rajta, hanem hagyom, hogy a saját tempójában ő maga bírkózzon meg a témával, érlelje magában, hogy mi a helyes a kapcsolatunk szempontjából. Én elmondtam neki, hogy nem várom el tőle, hogy külön főzzön nekem, tudok magamnak vinni, nincs belőle sértődés. De ha van kedve, akkor én nagyon szívesen veszem és megeszem. Mert szeretem, ahogy például a kelkáposztafőzeléket, borsólevest, vagy más olyan ételeket készít, amit ők is vegánul esznek. És ez bizonyult a varázsszónak: szeretem a főztjét. Amikor ezt megtudta és megértette, sokminden megváltozott. Azóta újra főz nekünk, mostanában például a sárgabarackos gombócával tarol nálunk - a hosszú candida-kúra után kiéheztünk rá -, teljeskiőrlésű lisztből készíti nekünk. El is teszi a fagyasztóba, hogy később is legyen hova nyúlni, ha megkívánjuk. Ilyenkor én viszem a teljesőrlésű prézlit hozzá, mert azuk nincs otthon.

Ez az alapanyag- és szakácskönyv-vitel amúgy is bevált nálunk. Kb. fél-1 éve voltam vegán, amikor vittem neki szakácskönyvet, recepteket, alapanyagokat, főztünk együtt. Mindig megkóstolták az ételeimet, ízlett is nekik, de ennyi. Általában viccesen közölték, hogy "egy nagy szelet hússal még jobb lenne." De voltak olyan kis dolgok, amire nyitottak voltak, látták tőlem és ők is megváltoztatták az életükben. Például az uborkasalátát már ecet helyett citrommal készítik. Kis lépés, de legalább megtették.

Amint már utaltam rá, volt, hogy meg akartuk változtatni egymást. Nem csak ők engem, hanem én is őket. Amikor kiderült, hogy Anyu rákos, elkezdtem beszélni neki az egészséges életmód, ételek fontosságáról. Túl sokat, túl intenzíven, túl nagy dózisban. Korábban nem tettem, egyáltalán nem térítettem, nem mondtam kéretlenül dolgokat. Ezúttal is kár volt: Anyu elfordult az egésztől és közölte, hogy inkább meghal, minthogy vegetáriánus legyen. Pedig tudta, hogy igazam van, ő is utána nézett az interneten a rákdiétáknak, stb. De nem volt kész rá. Nehéz volt elengednem, hogy nem változtat, még a saját egészségéért, életéért sem. Ugyanolyan nehéz volt feldolgoznom, mint nekik azt, hogy én váltottam. Azt szoktam mondani, hogy A-ból B-be eljutni ugyanolyan távolság és idő, mint B-ből A-ba, semmivel sem rövidebb. A másság másság, akárhonnan is nézzük. Ha megkérdeznek, hogy tudok húsevő férjjel élni, azt válaszolom, hogy "ahogy ő vega feleséggel..." Egymás elfogadása az egyetlen út. Azóta ez sokat változott, semmi gondot nem okoz bennem, hogy ők húst esznek, akármilyen következménye is van az egészségükre. Tiszteletben tudom tartani a döntésüket.

Balázs: imádja a főztömet

Azt azért nem mondom, hogy szívesen veszek/készítek neki húst. Tejterméket, pl. túrórudit, vagy csokit néha szoktam venni neki magamtól. Mert szereti, és magának is megvenné. A sajttal sincs különösebb bajom, ha van otthon. Kolbászokat már kevésbé szívesen nézegetnék. Vicces volt a L'art pour L'art előadás múlt szombaton: a kolbászról mondták, hogy a disznót megölik, ledarálják és beletöltik saját magába (bél). Elég ébresztő volt még vega füllel is.

Szóval Balázs imádja a vega kajákat, vannak külön kedvencei, például a spenótos-tejszínes tészta, de gyakorlatilag bármit megeszik, amit főzök. Meg is szoktam kérdezni, mihez van kedve, mit szeretne enni, próbálom bevonni, újítani.

Emlékszem, vicces volt, hogy a második-harmadik randink után, hajnalban, buliból hazajövet kóstoltattam vele először gabonakolbászt, és nagyon bejött neki - azóta is. Akkor eszmélt rá, hogy milyen fontos a fűszerezés, és nem a húsízt szereti a kolbászban. Ez kb. velem is így volt.

Alapvetően magyarosan főzök, sok hagymával, fűszeresen, sokszor lecsósan, és mivel a régi ízek visszaköszönnek az ételeimben, nem merül fel, hogy akkor mostmár valamilyen íztől meg kell válni.

Szerencsére Balázs alapvetően iszonyatosan elfogadó és nyitott. De az elején benne is voltak kétségek és megtorpanások a vegaságom miatt. Mivel ő is fogyott már közel 20 kilót, volt már egy saját életmódváltása sok mozgással és nyers ételekkel, annyira nagy újdonság nem volt neki a vegánság. A tudatosságban is egy szinten mozgunk: ha tudjuk, hogy valami jót tesz nekünk, hamarabb megtesszük, igyekszünk átállítani a tudatunkat és nem halogatni a változást.