2009. október 8., csütörtök

Vegánság és család


Csatlakoztam én is a VEGÉTHÓhoz, amit Siccike indított el. Októberben minél több vegán életmóddal kapcsolatos bejegyzést igyekszem írni. Először a vegánságomra adott családi reakciókról számolnék be. Nem felhőtlen boldogság a történet, de annál reálisabb - és talán tanulságosabb.

Apu: teljes elutasítás

Apukám kiskoromban - mivel nem voltam hajlandó sem főve, sem nyersen zöldséget-gyümölcsöt enni - mindig azt hajtogatta, hogy egyek almát. Lázasan becsomagolta nekem a tízóraihoz minden nap, én meg valahova eltűntettem, kidobtam. Aztán amikor vegán lettem, ezzel nem tudott megbírkózni. Hiába mondtam neki, hogy "dehát te mondtad, hogy egyek zöldséget", nem vígasztalta. :-) Azt mondta, hogy "de azt nem mondta, hogy csak azt..."

Szerinte a hús kell, fontos az embernek, nélkülözhetetlen. Korábban még belementünk vitákba, beszélgetésekbe, voltak olyan pontok, ahol elgondolkodott azon, hogy tényleg kell-e, de ennyiben is maradt. Sokszor hallom tőle azt a mondatot, hogy "tudom, hogy ez így nem jó, de én már erre a kis időre nem változtatok". Tudja, hogy élhetne egészségesebben is, de nem teszi. Én meg már nem akarom megváltoztatni, mert amikor akartam, csak rosszabb lett. Azóta lazábban, az "élni és élni hagyni" elvet követve eszünk együtt, ő húst, én vegán ételt.

Anyu: erőteljes hullámzás

Sokmindent megéltünk már vele vegán téren. Kezdve azzal az alap félelmével és fő illúziójával (nőként ez nagyon erős tud lenni), hogy "ha elutasítom a főztjét, akkor őt magát utasítom el" vagy "nem tudja mivel táplálni a gyerekét". Persze ez butaság, mert tud, csak nem azzal, amivel eddig, hanem azzal, amire én vágyom, amit én szeretek, kívánok. Valahol ez is egóharc: az anyának el kell engednie azt, amit ő jónak lát, ami szerinte "kell a gyereknek" és engedni, hogy felnőttként eldöntsem, mit szeretnék enni. Tudom, hogy a szándék mögötte jó, mert azt is megértettem az évek folyamán, hogy ő meg van arról győződve, hogy a hús kell. De szerintem meg nem kell.

Amikor ezt a nézetkülönbséget kölcsönösen el tudjuk fogadni, akkor nincs gond. Természetesen az évek folyamán a hullámzások azért jöttek, mert más-más szintre kerül ez a dolog bennünk: volt, amikor örömmel főzött nekem, töltött le az internetről receptet, vegánosította, de olyan is, volt, hogy 1 évig egyáltalán nem volt hajlandó főzni nekem semmit, még Karácsonyra sem. Ilyenkor van az, hogy nem veszem magamra, nem sértődök meg rajta, hanem hagyom, hogy a saját tempójában ő maga bírkózzon meg a témával, érlelje magában, hogy mi a helyes a kapcsolatunk szempontjából. Én elmondtam neki, hogy nem várom el tőle, hogy külön főzzön nekem, tudok magamnak vinni, nincs belőle sértődés. De ha van kedve, akkor én nagyon szívesen veszem és megeszem. Mert szeretem, ahogy például a kelkáposztafőzeléket, borsólevest, vagy más olyan ételeket készít, amit ők is vegánul esznek. És ez bizonyult a varázsszónak: szeretem a főztjét. Amikor ezt megtudta és megértette, sokminden megváltozott. Azóta újra főz nekünk, mostanában például a sárgabarackos gombócával tarol nálunk - a hosszú candida-kúra után kiéheztünk rá -, teljeskiőrlésű lisztből készíti nekünk. El is teszi a fagyasztóba, hogy később is legyen hova nyúlni, ha megkívánjuk. Ilyenkor én viszem a teljesőrlésű prézlit hozzá, mert azuk nincs otthon.

Ez az alapanyag- és szakácskönyv-vitel amúgy is bevált nálunk. Kb. fél-1 éve voltam vegán, amikor vittem neki szakácskönyvet, recepteket, alapanyagokat, főztünk együtt. Mindig megkóstolták az ételeimet, ízlett is nekik, de ennyi. Általában viccesen közölték, hogy "egy nagy szelet hússal még jobb lenne." De voltak olyan kis dolgok, amire nyitottak voltak, látták tőlem és ők is megváltoztatták az életükben. Például az uborkasalátát már ecet helyett citrommal készítik. Kis lépés, de legalább megtették.

Amint már utaltam rá, volt, hogy meg akartuk változtatni egymást. Nem csak ők engem, hanem én is őket. Amikor kiderült, hogy Anyu rákos, elkezdtem beszélni neki az egészséges életmód, ételek fontosságáról. Túl sokat, túl intenzíven, túl nagy dózisban. Korábban nem tettem, egyáltalán nem térítettem, nem mondtam kéretlenül dolgokat. Ezúttal is kár volt: Anyu elfordult az egésztől és közölte, hogy inkább meghal, minthogy vegetáriánus legyen. Pedig tudta, hogy igazam van, ő is utána nézett az interneten a rákdiétáknak, stb. De nem volt kész rá. Nehéz volt elengednem, hogy nem változtat, még a saját egészségéért, életéért sem. Ugyanolyan nehéz volt feldolgoznom, mint nekik azt, hogy én váltottam. Azt szoktam mondani, hogy A-ból B-be eljutni ugyanolyan távolság és idő, mint B-ből A-ba, semmivel sem rövidebb. A másság másság, akárhonnan is nézzük. Ha megkérdeznek, hogy tudok húsevő férjjel élni, azt válaszolom, hogy "ahogy ő vega feleséggel..." Egymás elfogadása az egyetlen út. Azóta ez sokat változott, semmi gondot nem okoz bennem, hogy ők húst esznek, akármilyen következménye is van az egészségükre. Tiszteletben tudom tartani a döntésüket.

Balázs: imádja a főztömet

Azt azért nem mondom, hogy szívesen veszek/készítek neki húst. Tejterméket, pl. túrórudit, vagy csokit néha szoktam venni neki magamtól. Mert szereti, és magának is megvenné. A sajttal sincs különösebb bajom, ha van otthon. Kolbászokat már kevésbé szívesen nézegetnék. Vicces volt a L'art pour L'art előadás múlt szombaton: a kolbászról mondták, hogy a disznót megölik, ledarálják és beletöltik saját magába (bél). Elég ébresztő volt még vega füllel is.

Szóval Balázs imádja a vega kajákat, vannak külön kedvencei, például a spenótos-tejszínes tészta, de gyakorlatilag bármit megeszik, amit főzök. Meg is szoktam kérdezni, mihez van kedve, mit szeretne enni, próbálom bevonni, újítani.

Emlékszem, vicces volt, hogy a második-harmadik randink után, hajnalban, buliból hazajövet kóstoltattam vele először gabonakolbászt, és nagyon bejött neki - azóta is. Akkor eszmélt rá, hogy milyen fontos a fűszerezés, és nem a húsízt szereti a kolbászban. Ez kb. velem is így volt.

Alapvetően magyarosan főzök, sok hagymával, fűszeresen, sokszor lecsósan, és mivel a régi ízek visszaköszönnek az ételeimben, nem merül fel, hogy akkor mostmár valamilyen íztől meg kell válni.

Szerencsére Balázs alapvetően iszonyatosan elfogadó és nyitott. De az elején benne is voltak kétségek és megtorpanások a vegaságom miatt. Mivel ő is fogyott már közel 20 kilót, volt már egy saját életmódváltása sok mozgással és nyers ételekkel, annyira nagy újdonság nem volt neki a vegánság. A tudatosságban is egy szinten mozgunk: ha tudjuk, hogy valami jót tesz nekünk, hamarabb megtesszük, igyekszünk átállítani a tudatunkat és nem halogatni a változást.

11 megjegyzés:

Szabó Gábor írta...

Érdekes dolog ez a ki kit fogad el kérdés. Édesanyám pl. tök hajlana a reform ételekre, de mivel édesapám csak a húsos zsíros magyar konyhát hajlandó megenni (és elvárja hogy anyu is ezt egye) Így anyu is azt eszi, titokban fogyasztva a zöldségeket mert apu megrója érte.

Érdekes érzelmi manipuláció! :(

Az én nyersevésem is sokkoló, meg nem emészthető több ismerősöm számára... azt mondják ez más sok. :D

Névtelen írta...

Bocsánat a személyes megjegyzésért, de remélem, édesanyád időközben kigyógyult a betegségéből.

D.

Unknown írta...

Köszönöm, jól van, igen, legalábbis fizikailag. Talán mostmár lelkileg is rendeződik.

Unknown írta...

Gábor,

valahogy szerintem ez azon múlik, mi hol tartunk. Régen én is azt mondtam a vegánságra, hogy szélsőség, aztán felfejlődtem ide. Ami most még távolinak tűnik, egyszer természetes lesz.

Azt ne feledd, hogy a játszmában Anyukád is részt vesz, partner benne. Csak azt lehet manipulálni, aki hagyja magát. Ha felvállalná, hogy ő igenis szereti a zöldségeket, nem tudnák manipulálni.

N

Unknown írta...

Gábor,

valahogy szerintem ez azon múlik, mi hol tartunk. Régen én is azt mondtam a vegánságra, hogy szélsőség, aztán felfejlődtem ide. Ami most még távolinak tűnik, egyszer természetes lesz.

Azt ne feledd, hogy a játszmában Anyukád is részt vesz, partner benne. Csak azt lehet manipulálni, aki hagyja magát. Ha felvállalná, hogy ő igenis szereti a zöldségeket, nem tudnák manipulálni.

N

Névtelen írta...

N, ha édesanyád/férjed/bárki akinek fontos vagy és nem egyszerűen összecsapott ételről van szó készítene ételt Neked, és véletlenül belekerülne olyan összetevő, amit nem eszel (pl. valami állati), de kiderülne még "időben". Megennéd?

Csak őszintén...

D.

Szamóca írta...

Gábor érdekes amit írsz a szüleidről. Az én szüleimnél is ez a helyzet: apu elvárja, így hát mindenki azt eszi, édesanyám nem lázad, nem főz külön magának.
Norci, tényleg hogy van anyukád? Egyébként ilyenkor az ember nem saját maga miatt, hanem a szerettei miatt változtat és akar meggyógyulni, nem? Hiszen neked is, apukádnak is és még másoknak is szükségük van rá. Persze ezt csak gondolom és természetesen nem török pálcát felette, hiszen én nem voltam még ilyen helyzetben, fogalmam sincs, hogy mit tennék. Remélem, hogy meggyógyult.
Szerencsés vagy, hogy ilyen nyitott a férjed a vega dolgokra. Én is húsevő, bár kevésbé nyitott férjjel élek együtt és megoldjuk valahogy, bár elég sok kritikát kapok a környezetemtől, hogy csak tönkreteszem és kínzom szegényt, úgyhogy én lettem a család fekete báránya, de legalább a férjem (ha nem is lett vega, de) mellettem áll.

Unknown írta...

Dr,
igen, azt hiszem, már megenném.

Szamóca,

érdekes, hogy az apukáknak ekkora "hatalma" van az anyukák felett, nem? Hogy még a saját étkezésében sem lehet saját akarata? Sok nőt ez tart vissza az életmódváltástól, hogy akkor mi lesz a férjjel... és igen, tudja, hogy nem jót csinál, de inkább csinálja a nem jót együtt, minthogy a saját elképzelését valósítsa meg. És nem csak étkezés terén.

Igen, az életben maradás motivációja lehet saját magunk vagy mások is. Én azt vettem észre, hogy fontos olyan célokat, értelmeket adni, kitűzni magunk elé, ami életben tart. Ez amolyan krízishelyzet az életben, és át kell hidalni úgy, hogy új alapokra helyezi az ember az életét. Ebben nagy segítség, ha úgy érzi a beteg, hogy szüksége van rá a világnak.

Én is voltam már fekete bárány, aki éhezteti a férjét - de ez nyilván tudatlanságból adódik, mert aki ismeri a főztömet, az ilyet nem mond. Nem is azért, mert akkora extra dolog lenne, hanem már maga a tény miatt, hogy napi szinten és változatosan főzök. Sok támadás mögött féltéssel keveredett tudatlanság van.

Névtelen írta...

Doktor még nem vagyok, de talán egyszer. ;)

Nem hiszem ugyanakkor, hogy az esetek 99%-ban az apukáknak lenne hatalma az anyukák felett. Sokkal inkább egy jó kibúvó, ürügy a dolog, hogy ne kelljen megvalósítaniuk önmagukat.

D.

Névtelen írta...

/off
Megint túl sokat leveleztél angolul? ;)

Bocsi

D.
/on

Unknown írta...

Szerintem mindketten benne vannak a dologban. Az apuka nem akar változni, az anyuka meg egyedül nem veszi fel a keresztet, mert nincs kedve, ereje, motivációja nehezített körülmény közepette helytállni. A kisebb ellenállás felé mozdul, még ha tudja is, hogy nem ez lenne a helyes. Hányszor csináljuk ezt, nap mint nap... csak max más területen.

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies