2009. augusztus 6., csütörtök

Candida-diéta tapasztalatok III.


Fél év candida-diéta után az elmúlt hetekben kicsit besokalltunk és lazítottunk a diétán... Nem kellett volna. :-(

Inkább ne is lazításnak nevezzük, az ide túl gyenge lesz. Bevallom nőiesen, mindenfélét összeettünk, ami a tiltólistán volt. Volt itt krumplis tésztától lángosig, bulgurtól süteményekig és dinnyéig minden. És ez még csak az én részem, Balázsnál hústól tojásrántottáig, krémestől alkoholig minden bejátszott...

Bár szépen lassan hoztuk vissza az alapanyagokat (cukor, élesztő, stb.), mégis hihetetlenül durva eredménye volt:
  • visszatért az állandó gyomorégés, puffadás, émelygés
  • a pocim kétszeresére nőtt,
  • feljött rám kb. 5 kg,
  • elkezdett fájni a térdem,
  • újra itt a bőrszárazság is, most épp májterületen (arcon)...

Úgyhogy a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy ez így még kevés lesz, tehát folytatjuk. Mondjuk a nehézfémkivezetésen kijött, hogy a kivezetés végéig kellene diétáznunk, de mivel az időközben elhúzódott, és már sok lett, egy kicsit módosítottunk a dolgon. Szabad akarat van. De aztán az ember belátja, hogy mégiscsak úgy lett volna jobb, ahogy a teste akarta... Összességében örülök neki, hogy megtapasztaltuk, hogy még szükségünk van rá. Amióta visszaálltunk, megint mennek le a kilók, és nem fáj a gyomrunk sem.

Újra bevezetem a reggeli szódabikarbóna-ivást, hogy kicsit lugosítsunk. Ami nagyon hiányzik, az a mozgás, de amint beköltözünk és rendeződünk, rögtön veszek bérletet valamilyen mozgásra. Tavaly rengeteget sportoltam, táncoltam, és nagyon hiányzik, szeptembertől szeretném újraszervezni az afrodance-csoportot. Remélem, összejön!

Ami viszont elmúlt a diétától, és nem tért vissza a kihágásunk ellenére sem:

  • viszketés
  • folyamatos édesség-kívánás
  • a könyök-fájásom teljesen elmúlt, és már nem száraz itt a bőrünk egyikünknek sem
  • Balázs allergiájának se híre, se hamva, szerencsére. Remélem, nem csak késik...
Úgy vettem észre, hogy mindenkinek más akasztja ki a szervezetét. Ezt eddig is tudtam, például én kényes vagyok a nyers paradicsomra, semmivel nem tudom összeenni - nem is jó mondjuk, mert összeerjed, de valaki meg sem érzi. A krumpli-gabona párosítással is ugyanígy vagyok. De a candida-diétában is ugyanez a helyzet: nekem szerintem az élesztő a fő bűnös, Balázsnak pedig a cukor. Azt mondják, amit kíván az ember, az lehet a candida tápláléka is, hiszen ki van éhezve és megeteti az emberrel azt, amire szüksége van.
Tegnap érdekes dolgokat hallottam a hölgytől, akitől a pí-vizet szoktuk hozni. Azt mondja, hogy egy könyvben azt olvasta, hogy valaki tiltólistára teszi a diétában a teljesőrlésű liszteket, mondván, hogy mind gombás... Helyette finomlisztet (!) ajánl. Hát, nem tudom, teljesen megrökönyödtünk mindketten, eszembe jutott, hogy a teljesőrlésű zsemléinktől, amit itthon sütök, nem csak hogy nem puffadunk, erjedünk, de gyönyörűen átalakultunk kívülről is. Ehelyett üres, rostoktól és minden értékestől megfosztott finomlisztet kellene ennem...?! Non-sense-nek tűnik.

Annyira érdekes, hogy ahány könyv, forrás, annyi félét mondanak a candidáról. Minap - egy olvasóm kérdésére - megnéztem pár külföldi oldalt. Nem találtam olyat, amelyik tiltotta volna a húst, tojást, stb. Sőt, a fehérjebevitelt növelni javasolta, ami nekem azért furcsa, mert a túlzott fehérje savasít, csakúgy, mint a cukor, vagy az alkohol, kávé, fekete tea, amiben minden diéta egyetért, hogy kerülni kell. Ennyi erővel már cukrot is ehetnék...

Marad az a módszer, hogy a legszigorúbb diéta mellett is nézzük, hogy mi okoz gondot a szervezetünknek.

14 megjegyzés:

Bridge írta...

Érdemes a szigorúbb diétát tartani, hiszen akkor van értelme az egésznek. Ha kicsinykét etetgeti az ember a gombát, minek kínlódik az ember? Tudja le egyszerre, és kész.

Azután persze vigyázzon. Bár már eszegetek - hm, bevalljam, hogy 2 év után lement múlt pénteken 1 egész lángos :) - azért az alapokat megtartottam, a cukrot szinte véglegesen kitiltottam az étkezésemből...

Sok kontár is foglalkozik ezzel a témával, osztja az észt. Ráadásul különbözően reagálunk az egyes dolgokra, azért a sokszínűség (olykor sokszínű hülyeség is) a neten.

Azért a fehérliszten fennakadtam én is. (etesd csak a gombát, jó hogy ezt nem mondja) Plusz ne a problémát oldjuk meg, hanem kezeljük a felületet. Ha a korpa részén gomba van, nem esszük. Igaz, hogy szükség lenne a "bélfal kotró" szerepére, de nem baj. Meg az sem, hogy ásványianyag és vitamintartalma töredéke. Ugyan. Az eszébe sem jut, hogy ellenőrzött gazdálkodásból származó, esetleg bioélelmiszer is kapható.

Kitartást nektek. :)

Norci írta...

Köszi, Brigi!

Mindenképpen a szigorút tartottuk, tartjuk is, csak azt hittük, ennyi elég, de kiderült, hogy nem. Hát folytatjuk, újult erővel.

Amúgy ugyanő a mangalicát is reklámozta, és a különböző édesítőszereket... (a szteviát meg lehúzta) Aztán mondta a hölgy, hogy hát ezeket gyártja is. Ja, mondom, akkor innen fúj a szél...

Mi is úgy gondoltuk, hogy majdnem ugyanígy folytatjuk a kúra után is. Pl. szerencsére én nem vagyok édesszájú, és a diéta előtt is kb. egy évig nem volt otthon cukor egyáltalán, csak mézet használtam. ezt meg is tartom majd.

Szabó Gábor írta...

A zsír és cukor összefüggése a candida kialakulásában:

http://www.vibrantegeszseg.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=488021

Szabó Gábor írta...

Ezzel természetesen nem azt akarom írni, hogy mindenkinek nyersevőnek kell lennie, de érdemes néhány olyan alapigazságot megfontolni ami kihat a candida elszaporodására.
Nekem is voltak olyan tüneteim, amiket Nóri említett a cikkében. Most nincsenek pedig mostanság napi 4-6 kg! gyümölcsöt (édes gyümölcsöt) eszem meg és nincsenek ilyen problémáim.

Visszatérve a problémára, azt gondolom a candida 2 fő oka(fizikai szinten):
- túlzott zsír fogyasztás (nemcsak olaj, hanem pl. a magvak is nagy százalékban tartalmaznak zsírt)
- elsavasodás >>> elsalakosodás

A két fő okból következik, hogy szükséges megtisztítani az emésztő és bél rendszert és ügyelni, hogy ne történjen lerakódás. Ügyelni arra, hogy maximálisan törekedjünk a lúgosításra, a minél természetesebb táplálékokra.

Ha diétáznék én ezt tenném:
- reggel folyamán innék frissen csavart búzafű levét; ez képes sejtszinten méregteleníteni + leszedi a bélfalról a lerakódásokat már néhány nap alatt + tele van a gyógyító klorofillel
- A délelőtt/dél folyamán innék zöld turmixot, ami leveles zöldből és gyümölcsből állna. A mennyiséget szép lassan növelném, meg lehet kedvelni az ízét; Ezzel is hatalmas mennyiségű lúgos anyagot vinnénk be a szervezetbe, a leveles zöldek klorofill tartalma szintén segítené a méregtelenítést, a lúgosítást, és a bélfal lerakódás lebontását.
- estére lehet főzni hajdinát/kölest/barna rizst; ezek szintén tisztítják a bélrendszert ; ha fűszeresen készítjük annyira nem unalmas. És hozzá enni nyers egyéb (keményítő tartalmú is lehet) zöldségeket; vagy enyhén párolt zöldséget, szigorúan olaj nélkül, vagy max 1 mk olajjal.

Természetesen fűszerezni, kreatívnak lenni az alapanyagok csoportjain belül lehet. De a hatékony diéta kulcsa a puritánság egy étkezésen belül.

Nem vagyok dietetikus, de egy próbát megér aki már sok mindent kipróbált.

Természetesen a normál étrendre való visszatérés egy külön fejezet nagyon fontos a fokozatosság és néhány szempont figyelembe vétele, pl. a zsírbevitel hogyanja.
De azt hiszem lassan megérik egy teljes cikk írása a candidáról a saját blogomban is.

Bridge írta...

Gábor!
A zsírok és a candida viszonyáról nem vagyok egészen meggyőződve, hiszen én előtte már elég kevés zsiradékot fogyasztottam fogyókúrás célzattal. Persze nálam az antibiotikum volt a hunyó, aztán jött hozzá a magasabb szénhidrátfogyasztás, amibe sok vegetáriánus életmódra térő beleesik (no nem cukorból, csak kenyérfélék, krumpli, rizs...)

Tény, a candida lúgos közegben nem érzi jól magát, és az egész diétának az immunrendszer, a bélflóra, a rendes sav-bázis egyensúly helyreállítása a célja. Mellékesen persze kiéhezteti a gombatelepeket is. Ehhez jók a nyers turmixok persze.
Aztán diéta szép lassan életmódot váltat velünk úgy, hogy észre sem vesszük.

Azt viszont nem értem, hogy miért pont estére főzzünk hajdinát, vagy kölest. Éjszakára jobb lenne, ha a gyomor pihenne.

Norci írta...

Ok, hogy a túlzott zsírfogyasztás nem jó, de nem látom a candidával a kapcsolatát.

Ezt a gyümölcs-dolgot már egyszer megbeszéltük: egészséges ember/gyomor simán elbírja az édes gyümölcsöket. Sok évig az enyém is elbírta. Viszont a candidás állapotnak nem tesz jót, ennyi.

A candida fő oka az immungyengülés, ami miatt a gombák - amik normálisan is jelen vannak, csak nem ekkora mennyiségben - elszaporodnak. Az immunitás legyengülése pedig sokszor lelki okokra visszavezethető, és ennek csak egyik része a sokat emlegetett stressz. De van még egyéb szimbolikája, pl. az immunitás a védelemmel függ össze, ezért emlegetik annyira az önállósodás, önmagam megvédése és egyéb fogalmakat.

A gabonákat én délben enném, estére nem jó megterhelni a gyomrot, lefekvés előtt. Ebédtől estig viszont van ideje, hogy rendesen, maradéktalanul megeméssze. Mert amit nem tud megemészteni, az nem szívódik fel, lerakódik, nem ürül ki, stb.

Szabó Gábor írta...

Egyébként kíváncsian várom pl. fél év múlva a candida diéta eredményét. Örülni fogok ha megtörténik így is a gyógyulás.

Vera írta...

Gyönyörű az új honlap!
Mi lett az allergiával? Azóta sem jött ki? Csodálkoznék :( (Saját tapasztalat - a férjem allergiás. Bár ismerek olyat, akinek a diéta segített, de ő tuti dolgozott magán belül is.)

Norci írta...

Köszi, Vera! :-) Allergiája még nem igazán jött, picit fújja az orrát, de a tavalyiakhoz képest sehol sincs. Lehet, hogy még nincs itt a szezon, 1-2 héten belülre ígérik. Viszont tavaly ősszel volt rá pár oldása, emiatt és a diéta miatt is várunk eredményt. Ha csak enyhébb lefolyású, már akkor is előrébb vagyunk.

Vera írta...

Sajnos az összes allergiás ismerősnél nagyon enyhe most az allergia, néhány orrfújásban kimerül. Úgy értem a sajnost, hogy mi is bíztunk, hogy a némi változtatás meghozta az eredményét, de ezek szerint mégsem :(

Norci írta...

Hát ezt szomorúan hallom... Lehet, hogy késik a szezon, vagy hatott a parlagfű-irtás, passz. De Balázs is még csak fújja az orrát, de azért bekészítettük a kalcium-magnézium adagot :-) És próbálunk immunerősíteni, bár elég nehéz ennyi és folyamatosan megszakított alvással.

Vera írta...

Nóri, mi lett végül Balázs allergiájával? Érdekelnének a tapasztalatok.

Norci írta...

Szia Vera!

Köszi az érdeklődést! :-) Idén nagyon gyenge lefolyású volt, de sajnos gyógyszert szedett rá, ezért nem tudhatjuk, hogy mi lett volna gyógyszer nélkül... Hiába hallgattuk meg a vonatkozó előadást, mondtam neki, hogy ne egyen tejterméket, mert az ront a helyzeten, csak beszedte. :-) Ő döntése. Csak igy nem tudjuk mérni az eredményt.

A mögötte lévő lelki cumót tudjuk, azt kellene célzottan kezelni. Tavaly volt rá két oldása, fel is jött a felszinre a téma nagyon, decemberre csúcsosodott ki, de még a mai napig sem rendezett. De törekszünk továbbra is.

Amúgy a candida diéta oka, ami miatt elkezdtük, nyomtalanul eltűnt, hála a diétának. De úgy látszik, az allergiához több/más kell.

Nálatok mi a helyzet, hogy vészeltétek át az időszakot?

Vera írta...

Úgy, hogy a férjem úgy döntött, alkati kezelteti magát :)))) A szezon után kezdte, 1 hónapja, kíváncsian várjuk, milyen lelki változásokat fog hozni nekünk. Én is dolgozom a problémán, az én oldalamon, talán ez arra viszi majd, hogy ő is dolgozzon rajta. Nagyon durva volt neki idén egyébként :((

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies