2009. szeptember 15., kedd

Miért nem eszem? III. - A mikrózott ételről

A második világháború vége felé egy amerikai hadmérnök a mikrohullámokkal végzett kutatást úgy, hogy az árnyékolt terület mögött volt a szendvicse. Éppen végzett, és megfogta a szendvicsét, hogy falatozzon belőle. Meglepődött, hogy forró, és nem értette, mitől….A dolgot azért tartotta érthetetlennek, mert a közelben nem volt fűtőtest vagy más hőforrás. Azután rájött, hogy az árnyékolás nem védte a szendvicsét, és azt a mikrohullám melegíthette fel. Elkérte kollégája szendvicsét, azt is mikrohullámmal "kezelte", s az is felforrósodott. Ekkor született meg bennük az ötlet, hogy ezzel a módszerrel más ételek is hőkezelhetők, süthetők, főzhetők. Megoldották, hogy az egészségre ártalmas sugárzás kifelé le legyen árnyékolva, s hogy az étel minden oldalról, egyenletesen kapjon a mikrohullámból. A sütőhöz speciális melegítő-főző edényeket is terveztek, mivel fémedény nem használható. Innen indult a mikrohullámú sütő karrierje l946-ban.

Egyes kutatók azt állítják, hogy az élelmiszerek és az italok a mikrosütőben rövid idő alatt elérik a kész állapotot, ezáltal kevésbé károsodnak az ételek beltartalmi anyagai, a vitaminok, szénhidrátok, fehérjék stb. Azt viszont nem kutatták, vagy ha kutatták is, nem hozták nyilvánosságra, hogy a mikróba tett fehérjék másképp denaturálódnak, mint a hagyományos tűzhelyen készített ételek esetében. A fehérjék és a sejtek azért melegednek fel rövid idő alatt, mert a mikrohullámok rezegtetni kezdik a táplálékban lévő sejteket és a molekulákat. Ez a rezgés hőt termel, ezáltal melegszik fel a mikrohullámú sütőben az étel. Az mellékes, hogy a fehérjék és az enzimek denaturálódnak, mert ez történik normál főzéskor is, viszont minden elektromos sütő főző-edényben készült étel esetében megváltozik a vízmolekulák szerkezete és struktúrája; élettani, biológiai szempontból káros hatásúvá válik. Ezt támasztja alá dr. Masari Emoto japán kutató is, aki mindezt fényképekkel bizonyítva le is írta a Magyarországon is megjelent A víz üzenete és A víz rejtett bölcsessége című könyveiben. Volt szerencsém két évvel ezelőtt személyesen is meghallgatni a budapesti előadását. Nem véletlen, hogy a vallásos zsidók nem használnak semmilyen elektromos főzőalkalmatosságot, csak lángon, lánggal főzik és sütik az ételeiket.

Nem lesz egészséges sejtépítés

A mikrohullámú sütőben a villámgyors rezgések következtében az ételek molekulái rövid időn belül degenerálódnak. A degenerált ételtől, degenerált molekuláktól nem lesz egészséges sejtépítés az ilyen ételeket fogyasztó ember szervezetében, hanem előbb-utóbb egyre jobban elhatalmasodó degeneráció indul meg a szervezetében, éppen ott, ahol a szervezetén belül a leggyengébb az immunrendszer állapota. Ez már a rák előkapuja, mert ha rendszeresen mikrohullámú sütőben főzött, melegített ételeket fogyaszt valaki, akkor előbb-utóbb daganatos beteggé "eszi" magát.Elgondolkodtató, hogy gyermekeink, unokáink mikrohullámú sütővel készített, melegített ételeken nőnek fel. Sok helyen az egészségügyi intézményekben, idősek otthonában is mikrózott ételeket tálalnak fel a betegeknek és öregeknek, akiknek amúgy sem erős az immunrendszerük. Régebben alig volt rákos beteg gyermek, ma pedig már a kórházakban sajnos vannak gyermekrák osztályok is. A daganatos betegek száma pedig napról napra növekszik. Ez a gondolat a készülék megjelenése óta foglalkoztat. Mérnöki és egészségügyi felsőfokú végzettségem tartott vissza attól, hogy mikrohullámú sütőt vásároljak magamnak és családomnak. Tudom, hogy a technikai civilizáció sok új dolgot talált fel, amiről azt hitték, hogy ártalmatlan, aztán később kiderült, hogy ártalmas, mégsem hozták nyilvánosságra, mivel óriási üzlet a termékek eladása, s ha megbetegszik valaki, akkor az is óriási üzlet a gyógyszergyártóknak. Tehát mindenki jól jár, csak a "megvezetett" fogyasztó nem. Végül is a Föld nevű bolygó is jól jár, mert így elkerülhető a túlnépesedés...

A természetben nincs ilyen intenzív mikrohullámú sugárzás, tehát az emberi szervezet szempontjából ez a hatás új. Tudjuk, hogy az élővilágban az ember az, aki legrosszabbul alkalmazkodik az őt érő külső-belső hatásokhoz. Sok-sok generáció kell ahhoz is, hogy megszokjon valamit a genetikai rendszere.

255 ezer nemzedékváltás kellene

Egy mikroorganizmus, mint például a tbc kórokozója, naponta többször is generációt vált, s ha antibiotikummal el akarják pusztítani, akkor először sok kórokozó elpusztul, aztán a negyedik-ötödik generációjuk mártáplálékként szintetizálja az ükapjukat elpusztító mérgeket. 1938 óta hány és hány új antibiotikum lett már bevetve a tbc kórokozója ellen? 2006-ra már úgy átalakult a kórokozók szervezete, hogy mostanában megjelent az antibiotikumokkal elpusztíthatatlan, új, a jelenlegi orvostudomány által gyógyíthatatlan tbc. Ha vesszük a 70 évet és azt átszámoljuk nappá, akkor az 25 550 nap. Ha mondjuk egy vírus vagy baktérium egy nap alatt csak tízszer szaporodik (általában ennél gyorsabban populálódik), akkor 70 év alatt 255 500 nemzedékváltás történt. Ha ezt emberre átszámítjuk, 50 év átlagéletkort véve, akkor ez 12 775 000 év! Ennyi évnek kellene eltelni a 255 000 nemzedékváltáshoz, és ahhoz, hogy az ember rezisztens legyen a mikrohullámú sütő ártalmaival szemben, feltéve, ha az ember szervezete hasonlóan ellenálló, mint a tbc kórokozóié. Ám sokkal rosszabb a rezisztencia faktorunk, tehát lehet, hogy még százmillió év is kevés. Nem tudom, hogy lesz-e Földünk ennyi idő múlva, ha ilyen ütemben teszi magát tönkre az ember. Az emberre ugyanis az a jellemző, hogy ahelyett, hogy megtartaná a természet törvényeit, mindenáron meg akarja azokat változtatni. Sajnos az ember még mindig nem tanulta meg, hogy a természet ÖRÖK, mint ahogy a törvényei is örökérvényű törvények. Úgy működött tíz, száz és egymillió évvel ezelőtt is, ahogy ma működik, és úgy fog működni tíz, száz és egymillió év múlva is. Aki nem tartja meg a természet rendjét és törvényeit, az elpusztul, a faj pedig kipusztul, még ha az ember is az a faj.

Svájcban 1992 januárjában a RAUM UND ZEIT (Tér és Idő) című lapban a svájci orvosok arról a kísérletsorozatról számoltak be, amely első alkalommal bizonyította be kétséget kizáróan, hogy a mikrohullámú sütőkben elkészített vagy meleg ített ételek fogyasztása után olyan változások játszódnak le a vérben, amelyek rákosodási folyamatot váltanak ki az arra érzékenyekben vagy a gyengébb immunrendszerűekben, betegekben, fejlődő szervezetekben stb. A környezetbiológiával foglalkozó szakemberek már azt a kérdést teszik fel: Meddig árusíthatók még büntetés nélkül a mikrohullámú sütők? Svájcban, Franciaországban és több más országban is tilos reklámozni a mikrohullámú sütőket!

Kutatók döbbenetes megállapításai

Lássuk a Tér és Idő hasábjain megjelent tanulmány főbb megállapításait:"A mikrohullámra vonatkozó legelső vizsgálatok óta ismeretes a szakértők előtt, hogy ez a hullámfajta károsítja a biológiai rendszereket. Épp ezért szabtak meg bizonyos határértékeket, amelyek országonként eltérőek ugyan, ám mindenütt léteznek, a műszaki szükségletekhez és lehetőségekhez igazítva. A fenti határértékek természetesen a mikrohullámú sütőkre is vonatkoznak. Ezek a berendezések évtizedek óta forgalomban vannak, és használatuk mindjobban terjed! Ugyanakkor mindeddig kevesebb szó esett arról, hogy milyen hatást gyakorolnak a készülékek az emberi táplálékokra, mindennapi élelmünkre. A svájci orvosok nyolc önként jelentkező, makrobiotikusan táplálkozó személyen végezték el a kísérleteket (a lausanne-i Biokémiai Intézetben és a wattenwili Környezetbiológiai Tanácsadó Intézetben).

A kísérlet során a résztvevők 2-5 naponként megváltoztatott táplálékot kaptak. Elsőként egy biotermelő nyers tejét, másodikként ugyanezt hagyományos módon felforralva, harmadikként a berni cégtől származó pasztőrözött tejet, negyedikként ugyanezt mikrohullámú sütőben felforralva. Ötödikként nyers biozöl dséget, hatodikként ezt a zöldséget hagyományos módon megfőzve, hetedikként ugyanezt lefagyasztva, majd mikróban megfőzve. Meghatározott idővel a táplálékfelvétel után minden esetben vért vettek, és a kapott vérmintát bizonyos kritériumok szerint elemezték.Az eredmény a következő lett:A mikrohullámú sütőben melegített, felengedett vagy főzött ennivaló (a tej és a zöldség) a kísérleti alanyok vérében szignifikáns (döntően meghatározó) elváltozásokat okozott, csökkent valamennyi hemoglobin érték (vastartalmú fehérje, vérfesték, amely megköti az oxigént), valamint a HDL és az LDL (koleszterin) aránya. A limfociták (nyiroksejt, nyirokszövetekben termelődő fehérvérsejt) esetében pedig rövid ideig tartó, erőteljes csökkenést állapítottak meg, ha a vizsgált személy előzőleg mikrohullámban előkészített zöldséget fogyasztott. A fényérzékeny baktériumokkal pedig azt is megállapítot ták, hogy a mikrohullámú energia a táplálék útján továbbadódik az emberi szervezetnek. Ezt a fizikai folyamatot előzőleg már több széleskörű tanulmány is megállapította. A mikrohullám hatásának kitett emberi táplálékok vizsgálata azt is igazolta, hogy fogyasztásuk az emberi szervezetben patogén (kórokozók, valamely betegség kifejlődését elősegítő) folyamatok kezdetét váltja ki. S így rákos elváltozásokat is előidézhetnek, okozhatnak."

Pacemakere van? Maradjon távol a mikrótól!

A fentieket olvasva gondolkozzanak el az olvasók, hogy megéri-e a kényelmükért feláldozni az egészségüket vagy az életüket. Időt lehet megtakarítani a mikrosütő használatával, viszont ami időt nyernek, azt elveszítik akkor, amikor betegek lesznek miatta, orvostól orvoshoz járnak, azok gyógyszeres kezeléseket adnak, a gyógyszerek pedig a mellékhatásaikkal hozzásegítenek ahhoz, hogy ne népesedjen túl a Föld a mikrohullámú sütővel készített, melegített ételek fogyasztóival. Tehát hosszú távon nagyon nagy árat kell fizetni a gyorsaságért és a kényelemért. A második világháborúban kifejlesztett mikrohullám-technika káros sugárzásainak határértékeivel kapcsolatban még senki nem vonta kétségbe - sem hivatalosan, sem félhivatalosan - a mikrohullámú sütőből kikerült ételek minőségét. Általános vélemény: igaz ugyan, hogy van káros hatása a mikrohullámnak az élő szervezetekre, sejtekre, de ez a hatás a sütőn belül marad, s így a benne lévő étel nem jobb és nem rosszabb, mint a hagyományos módon sütött, főzött étel. Nos, hogy nem maradnak a mikro bekapcsolásakor a káros sugarak a készüléken belül, azt igazolja, hogy a pacemakert (beépített szívritmus-szabályzót) viselő emberek a mikrosütő 10 m-es körzetében rosszul lesznek, majd összesnek, ha bekapcsolják a közelükben a mikrót. A pacemaker gyártókat nagy feladat elé állította ez a tény, mert olyan szívritmus-szabályzót nehéz előállítani, amelyik érzéketlen a mikrohullámra.

Még egy kísérlet. A kikapcsolt állapotban lévő mikróba bele kell tenni egy bekapcsolt mobiltelefont. Rá kell csukni a mikró ajtaját, majd felhívni egy másik készülékről a mobiltelefont. Akkor jó a mikró burkolása, ha nem szólal meg a benne lévő mobil készülék.Én eddig közel 100 különböző márkájú mikrosütővel végeztem már el ezt a kísérletet, és eddig minden mobil kicsengett, akkor is, ha a mikro ajtaja be volt zárva. Tudni kell azt, hogy a mobilok 900 és 1800 MHz frekvenciatartományban üzemelnek, a mikrosütők pedig 2450 MHz-en. Tehát ha a mobilkészülék mikróval közel azonos frekvencia sugárzása "kitalál" az "árnyékolt" mikróból, és megtalálja az esetleg több kilométer távolságban lévő mobiltornyot, s a mobiltorony sugárzását veszi a mikróban lévő mobiltelefon, akkor miért hiszi el sok ember, hogy a bekapcsolt mikró nem bocsát ki káros sugarakat a környezetében tartózkodókra? Közel 20 méter az a távolság, ami ilyenkor élettanilag veszélyes még a szomszédos lakásokban lévőkre is. Ennyit ér a mikrók "árnyékolása"! Tömbházakban az alattunk, felettünk, mellettünk lakókkal meg kell beszélni, hogy adják el ők is a mikrójukat, mert csak így lehetünk bizonyosak afelől, hogy nem sugároznak át ránk a szomszédok mikrói. A Faraday-elv szerint megvédhetjük magunkat a szomszédok mikróitól, ha az egész lakást körbeárnyékoljuk, minden irányban.

A gyorsétkezdék eladói naponta akár többször is használják a mikrót a vevő kívánsága miatt. Eddig egy olyan eladóval találkoztam, aki két évet bírt ki egy ilyen helyen, de betegállományba került leukémia miatt, a többi eladó pár hónapot tud elviselni ilyen sugárözönben.

A mobil mint kis mikrosütő

A fenti kísérlet igazolja, hogy a mobilok is kis mikrosütőként hatnak ránk. Termovíziós felvételek igazolják, hogy egy rövid mobilozás is mennyire felmelegíti a mikrohatás miatt az agyat. Gondoljuk csak meg, hogy az agyat védi legjobban a természet vagy a Teremtő, mivel a koponya erős csontburokban, agyvízbe van "ágyazva". A mobilt használók a fej, illetve az agy egyik leggyengébb pontján, a füljáraton keresztül "mikrózzák" az agyukat.A mikrohullámú sütők egyre nagyobb elterjedése indokolná, hogy a tudomány feltegye a kérdést: milyen hatással van a mikrohullámmal kezelt élelmiszer az emberi szervezetre, amelyet közvetlen besugárzás ér. A mikrohullámú spektrum részben a rádióhullámok, részben az infravörös hullámok területére nyúlik át. Átfogó irodalom, szakértői véleményezés áll rendelkezésre arról, milyen hatást gyakorol az élő szervezetre a mikrohullámmal történő közvetlen besugárzás!

Sokat köszönhetünk e témában egy magyar kutatóorvosnak, prof. dr. Varga Andrásnak, a heidelbergi orvosegyetem egyetemi tanárának, aki mellesleg villamosmérnöki diplomát is szerzett, és ezen szakmájában is doktorált. Általa és több más neves kutató által is igazolt, hogy a mikrohullám romboló hatása kiterjed a sejtmembrán (sejtfal-hártya) károsodásától az anaerob légzés (oxigén jelenléte nélküli közegben) megsérülésén át a megzavart sejtosztódásig, a leukémiáig (fehérvérűség) és a genetikai (örökléstani) változásokig!

Csak csodálkozni lehet azon, hogy a mikrohullám helyébe miért nem lépett már egy új, a természettel nagyobb harmóniában lévő technika. Jó tudni, hogy a kerámia főzőlap sem harmonizál, az elektroszmog, és az elektromágneses erőtér miatt. Csak a természetes hővel való melegítés (sparhelt, gáztűzhely, napenergia, geotermikus energia, gőz stb.) jó!

Sérül a vízstruktúra és a molekulaszerkezet

A mesterségesen előállított mikrohullám a molekulákat nagyon gyors rezgésre kényszeríti - stresszhatásnak teszi ki -, ennek következtében súrlódási energia keletkezik. A hagyományos melegítési eljárásokkal ellentétben, ahol a hő kívülről hatol befelé, a mikrohullám belülről melegít, az energiát súrlódási hővé alakítva át. Mivel a természetben található anyagok közül a vízmolekula reagál a legérzékenyebben a mikrohullámra, elképzelhető, milyen hatást gyakorol rá ez a rezgés. Az, hogy a vízmolekula hogyan reagál a körülötte lévő elektroszmogra, mikrohullámra, külön fejezetet érdemelne. Ezért javasolom elolvasni dr. Masari Emoto japán kutató A víz üzenete és A víz rejtett bölcsessége című, magyarul is megjelent könyveit. Tehát nemcsak a mikrohullám, hanem az elektroszmog is tönkreteszi a táplálékok vízstruktúráját és molekulaszerkezetét. Viszont a világegyetem vízbázisú, s az élő szervezetek átlag 70%-a is vízből áll, s ugyanez igaz a táplálék-alapanyagainkra is. A mikrohullámnak a termikus (hő hatására létrejövő) hatása mellett atermikus (hőváltozás nélküli) hatása is van, amelyre mindeddig hivatalosan kevés figyelmet fordítottak. Ám mindkét hatásmechanizmust, a közös romboló hatást kell vizsgálnunk. A mikrohullám sejtmembrán-változtató hatását a géntechnológiában használják, hogy hozzájussanak a génekhez, amelyek így mesterségesen megváltoztathatók. A folyamatos stresszhatás, így a mikrohullámok is arra kényszerítik a sejtet, hogy fokozottabb légzésre álljon át, melynek során ugyanúgy H2O2 és CO, azaz sejtmérgek keletkeznek, mint ahogy a rákos sejtekben is kimutathatóak ezek a sejtmérgek. Ezért is olyan veszélyes a mikrohullámú sütőben bent működő és az onnan kijutó sugárzás. Bár sugár-hullámértékek minden országban léteznek, a készülékek soha nem zárnak tökéletesen (a mobiltelefonos kísérlet is igazolja!), és a használat során a szigetelésük csak romlik és ne m javul. A mikrohullámok - amelyek a mesterséges radioaktivitással együtt az elektroszmog fő, kiváltó okai - minden élő szervezet természetes funkcióit befolyásolják. Hatnak a bőrre, a szemre, a besugárzott levegő útján a tüdőre, valamint a sugárkezelt ételek, italok miatt az egész szervezetünkre. A sugárzás keltette elektromágneses rezgések a szemen keresztül megzavarják a belső elválasztású mirigyek működését. Ezek az elváltozások a vérképben is megjelennek. A vércsepp analízis is tökéletesen igazolja a leírtakat.

Ember és állat maga is degenerálódik

A mikrohullámú sütőbe helyezett ételek molekuláit ugyanúgy megváltoztatják a hullámok, mint az élő szervezetét. A degenerált molekulákat elfogyasztó ember és állat előbb-utóbb maga is degenerálódik. Ráadásul a mikrohullámok keltette rezgés nem áll le a mikrosütő kikapcsolásakor, hanem a víztartalomtól függő csillapodással még tovább rezeg, tovább súrlódik a molekula, azaz a hőképződés nem áll le. Az ilyen ételt kívülről nem érezni túl forrónak, de a kivétel után belül még percekig emelkedik a hőmérséklete, s ezáltal fekélyesedést idéz elő az emésztőcsatornában, gyomorban stb. A készülék 1-10 GigaHz sugárzásán belül a 2450 MHz tartományba eső sugárzása leépíti a molekulastruktúrákat, és olyan vegyületek maradandó kialakulását segíti elő, amelyeket a jelenlegi tudomány alig ismer, vagy ismer ugyan, de nem publikál, mert akkor összeomlana a mikrosütők és a mobiltelefonok piaca. Az összefüggések láncolata ma már jól áttekinthető a biológiában és az elektrotechnikában egyaránt járatos átlagembereknek is. Ez a sugárzás úgy indukálja az ételt, hogy az étel is a sugárzás hordozójává é s forrásává válik! Az ételek, azaz a szerves anyagok vízstruktúrájának ártó sugárzások a fehérjéknek, zsíroknak és vitaminoknak kevésbé ártanak, de csak egy darabig, mert a vizsgálatok igazolják, hogy 4-5 perc után a táplálékok ezen összetevői is degenerálódnak, illetve elpusztulnak, azaz az egész táplálékszerkezet komoly, természetellenes elváltozáson megy át. Érdemes lenne megvizsgálni az AM Micro híradástechnikai láncolat egészségkárosító hatásait is, mivel ezek koncentráltan irányított sugárnyalábokkal dolgoznak. A madarak elkerülik az ilyen veszély-forrásokat, mert az ő érzékelőrendszerüket nem tompította el az a sok elektrotechnikai ártalom, mint az emberekét, akik - a radiesztéziával foglalkozó személyek kivételével - nem érzik meg a veszélyzónákat.

Svájci kísérleti eredmények

Az ártó hatásokat vizsgáló mai módszerek azon alapulnak, hogy különféle, a mindennapjainkban használt tápanyagokat hagyományos és mikrohullámos módon elkészítenek, és ezek után vizsgálják a vér bizonyos paramétereit. Az önkéntes kísérleti személyektől Svájcban vett mintákban, 1989 augusztusában és szeptemberében végzett kísérlet eredményei a következők: A mikrohullámú sütőben felforralt tej lényeges elváltozásokat mutatott, megemelkedett a savasságának foka, megváltozott a tejzsiradékok struktúrája (a sejt szövetszerkezete), csökkent a folsavtartalma, s növekedett az élettani szempontból igen kedvezőtlen, nem fehérjéhez kötött nitrogén aránya. A vizsgálati alanyoknak a mikrohullámos étel fogyasztása utáni vérparaméter-értékei valamennyi esetben a normál tartomány alsó határán helyezkedtek el, s ha egymást követő napok során ilyen ételeket fogyasztottak, akkor már - hematológiai szakkifejezéssel élve - az eredmények anémiás (vörösvértestek számának csökkenése) diszpozíciókat (betegségre való hajlam) mutattak. Az egy hónapig így tápláltaknál már jelentős koleszterinszint-növekedést is tapasztaltak. A vércsepp analízis (vérkristály analízis) során jól igazolható volt a vértestek degenerációjának egyre nagyobb foka, valamint az agglutináció (a vérlemezkék összetapadása).

Mit (t)ehet a tudatos vásárló? Ha Ön, Kedves Olvasó tudatos vásárló és tudatos fogyasztó, akkor nem tévesztheti meg az az óriási reklámözön, ami nap mint nap zúdul ránk a médiából és a plakátokról. Minden új dolog, ami bekerül a mindennapjainkba, óvatosságra kell hogy intsen bennünket. Mindig, mindent a természet oldaláról kell megvizsgálni, és ami élettani szempontból nem természetes, azt el kell vetni. Mi, tudatos vásárlók tudjuk csak megváltoztatni a gyártókat s a kereskedőket. Ha a legnagyobb reklámdömping ellenére sem fogjuk vásárolni a mikrohullámú sütőket, akkor azok ott fognak porosodni a boltok és a gyártók raktáraiban, s végül le fognak állni az eladhatatlanná vált termékek gyártásával. Az utolsó daraboktól vélhetően úgy fognak megszabadulni, hogy nagyobb értékű vásárlásnál ingyen adják a vevőknek, csakhogy felszámolhassák a felhalmozódott készleteket. Addig pedig még sok neves szakember fogja nekünk áltudományos tényekkel "bizonyítani", hogy használjunk csak bátran mikrosütőt, mert az megk önnyíti a mindennapjainkat.

Nekem viszont attól könnyebbek a mindennapjaim, hogy nincs mikrosütőm.

Weixl-Várhegyi Lászlómérnök radiesztétaéletmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeutaa Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja

11 megjegyzés:

Szabó Gábor írta...

Ha jól értettem, a káros hatása miatt a mobilt is ki kéne dobni a szemétbe?

Szamóca írta...

Norci, köszi,hogy feltetted ezt az írást, de a nyersevésen kívül ezek után nem látok más megoldást.
Az ember ma már egész napos (van, hogy 10-12 órás plusz utazás) meló után vagy közben nem teheti meg, hogy mindennap frisset főzzön és azon melegében egye. Vagy esetleg a gáztűzhelyen vagy a sütőben lehetne melegíteni, de az annyi idő, mintha megint főznél valamit és egy személyre való adag miatt a sütőt bekapcsolni hatalmas energiapazarlás. És ezt kinek teszi lehetővé a munkahelye?
Azt hiszem rá vagyunk kényszerítve a mikrózásra. Legalábbis én nem tudok hirtelen jó megoldást a mikró helyett - akármennyire is szeretnék lemondani róla.
Norci, te hogyan csinálod?

Unknown írta...

Sziasztok,

nekem kb. 5 éve nincs mikróm, akkor kerültem kapcsolatba először ezekkel az információkkal. Mindent frissen, vagy maximum melegítve, de sokszor szobamelegen eszem. Meg tudom melegíteni tűzhelyen az ételt, vagy ha az sincs, akkor vízmelegítőben felforralok vizet, egy nagyobb edénybe öntöm és beleteszem az én kis ételhordómat, hogy kívülről átmelegítse egy kicsit. Ez volt pl korábbi munkahelyemen.

Mobiltelefonnak iszonyat káros a hatása, arról is van egy cikk, majd felteszem. Biztos forrásból tudom, hogy agydaganatot okoz, csak még nem merik bevallani az orvosok sem. Az elektroszmog óriási manapság, de mi pl az új lakásunkat is úgy terveztük meg, hogy semmi áram ne legyen az ágyunk körül, vagy olyan helyeken, ahol sokat tartózkodjunk. Nem megy a falban vezeték sem, főleg a fejnél nagyon káros, hiszen ott alszol napi 8 órát, és folyamatosan sugároz. A mobilnál lehet használni fejhallgatót, mérnök barátom szerint ez töredékére csökkenti az agyat ért káros hullámokat. (nem vezeték nélkülit)

Szamóca írta...

Norci, köszi a tippet! Tényleg igazad van: szobahőmérsékleten is lehet enni, nem kell mindig mindent forróra melegíteni.
A mobiltelefonról én is hallottam ezt már évekkel ezelőtt, nem is használom, csak ha nagyon muszáj. Inkább sms-t írok vele, vagy e-mailben beszélem le a dolgokat. Egyébként lehet is tapasztalni, hogyha hosszan beszél az ember mobilon, akkor utána szédül, fáj a feje vagy olyan furcsa nyomás van a fejben...stb.

Lívia írta...

Nekem sincs mikróm, évekkel ezelőtt kidobtam, egyszerűen nem volt szimpatikus. A mobilt se szeretem, de muszáj a munkám miatt. Viszont ha valaki túl sokáig beszél, mindig zsibbad a kezem tőle. A lehető legkevesebbet használom, bármilyen hasznos is.

Adrica írta...

Szia Norci!

Talán emlékszel még rám, váltottunk 1-2 e-mailt tavasszal. Kicsit elhavaztam azóta, és nem volt időm olvasgatni a blogodat, de az elmúlt napokban bepótoltam.
Utólag is gratulálok az esküvőtökhöz!
Nagyon tetszett ez a mikrós cikk, én sem használok már kb. egy éve. Ahol most lakom, egyáltalán nincs is, eladtuk. A gázon melegítés nem igényel szerintem jelentősen több időt, a sütőzés az igen. Én mikor suliba jártam, úgy oldottam meg, hogy vittem magammal hideg kaját, szendvicset, és mikor hazaértem, akkor ettem főtt ételt.

Norci! Kitehetnénk ezt a cikket az adrica.antalvali.com HírSzem rovatába (persze ha a felelős is jóváhagyja, ez még csak az én gondolatom volt..)? Azt hiszem, nem jelent meg még nálunk ilyen átfogó és közérthető cikk a mikrózásról, bár kb egy éve parázs vitákat szított a téma.

Szép napot!
Adrica

Unknown írta...

Szia Adrica,

köszönöm, hogy újra olvasol! És a gratulációt is! Nemsokára költözünk, nagy lépések vannak most az életünkben :-)

Természetesen hozzájárulok, mivel nem én írtam, hanem a cikk végén szereplő szakember. :-) de mivel egyetértek vele, feltettem, mert sokan nem tudják, milyen ártalmai vannak.

Az a baj, hogy el vagyunk kényelmesedve, és mindenki biggyeszti a száját, ha valamit gázon kell megmelegíteni, mondván, mennyivel egyszerűbb a mikró. Közben pedig káros az egészségre. Pedig semmivel sem bonyolultabb melegíteni hagyományos módon.

Volt úgy, hogy előző munkahelyemre menet reggel főztem, bedobozoltam és elöl hagytam kint a konyhában, így nem hűlt ki teljesen ebédidőre. Vagy pedig 2-3 órával előtte elővettem és kitettem a napra, vagy pedig csak az asztalra, hogy szobahőmérsékletre felmelegedjen az étel.

Amúgy a természetgyógyászok figyelmeztetnek arra is, hogy a testhőmérséklettől jóval eltérő hőmérsékletű étel káros a szervezetnek. Akár jéghideg, akár tűzforró dologról van szó. A szervezetben a lép felel az ételek hőjének a szervezet hőjéhez való hasonításáért, és pont őt terheli a túl nagy hőmérsékletkülönbség.

Az esti meleg étel is teljesen járható út!

Pilchard írta...

Kedves Norci!

Elolvasnád ezt ha van egy kis időd?

http://radar.blog.hu/2007/02/05/title_2518

Én megmondom őszintén nem jutok dűlőre a mikró kérdésben,ha ezt olvasom ez is meggyőz,ha a Te általad belinkelt cikket az is.
Fizika,kémia tudásom elég szerény,szóval nem tudok meggyőződni egyik,másik oldalról sem sajna.

Unknown írta...

Kedves Pilchard!

köszönöm a linket, átfutottam. A teljesen szubjektív magánvéleményem az, hogy rengeteg szkeptikus (sokuk a tudomány területén dolgozik) van, akik nem fogadják el a magasabb szempontokat, rezgéseket, gondolat hatását, stb. Annyira materialisták, hogy nem fér bele a világról alkotott elképzeléseikbe, hogy valami így is, ezeken a szinteken is működik. Az "is" azért fontos, mert igen, igazuk van a fizikai szintben, megfigyeléseikben, de szerintem akkor teljes a kép, ha a fizikain túli dolgokat is figyelembe veszik.

Közben pedig ott van rengeteg tudós (akár társadalom-, akár természet-), aki csak élete vége felé jött arra rá, hogy létezik a fizikain túl is valami. Vagy hogy a gondolatnak igenis van ereje, stb. Balogh Bélának a Végső valóság c. könyvét is nagyon ajánlom.

Nekem a Mi a csudát tudunk a világról c. film például sokat segített a szellemi és az anyagi közelítésében. Elfogadni, hogy van egy magasabb világ is, ami a fizikai mögött van. Ha elfogadom, akkor látni is fogom, de amíg elutasítom a létezését, nem tapasztalhatom meg.

A baráti körömben elég sok mérnök, biológus, közgazdász, stb. van, akik mind tovább igyekeznek lépni az anyagelvű gondolkodáson, ahogy azt az eredeti cikk írója is tette. Hogy mi az igazság, az jó kérdés, de én személy szerint egyre inkább oda jutok el, hogy mindenkinek van egy saját igazsága, és ha aszerint éli az életét, olyan dolgokat vonz be, ami ezt az igazságot, életszemléletet "igazzá teszi", alátámasztja. Ez a vonzás törvénye. Hogy az egyéni, szubjektív igazság viszont hogy áll az objektívvel, ami ténylegesen van, vannak-e köszönő viszonyban egyáltalán, az az igazi kérdés... Annyi információ éri az embert, hogy tényleg nem könnyű eligazodni.

Delcon írta...

A dolog teljesen alaptalan.
Tudományos alapokra hivatkoznak tudománytalan következtetésekkel. Tele ferdítésekkel.
Az interneten utána lehet nézni mi az alapja a dolognak (angolul tudók előnyben), majd egy csöndes sarokban elgondolkodni az olvasottakról.
Többet itt:
http://radar.blog.hu/2007/02/05/title_2518

Unknown írta...

Kedves Delcon,

korábban is olvastam már ezt a cikket. Nem tartom tudományosabbnak, mint az eredetit. Én nem fogok továbbra sem mikrót használni.

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies