2009. május 7., csütörtök

Zöldbabfőzelék szójavirslivel

Kiskorom óta foglalkoztatott a gondolat, mitől sárga a zöldbab? Mindig is a zöldet szerettem, pláne azután, hogy Franciaországban élő rokonunk veteményes kertjében termő, vékony, hosszúkás fajtát megkóstoltuk. Anyukám kért is tőle, azóta, kb. 10 éve a saját kertjükben nevelgeti, nagy örömömre. A hölgyről elnevezve magunk közt csak Mimi-babnak hívjuk...


Viszont mivel elég rövid a szezonja, kisebb-nagyobb adagokban lefagyasztja, így bármikor tudunk belőle főzeléket vagy levest készíteni. Kétségtelen azonban, hogy frissen, kevés hagymával és vegetával megpárolva az igazi!!!


Tegnap főzelékre vágytam, ezért előkaptam két kisebb adagot és zöldbabfőzelék készült, hagyományos módon, mivel szójatejfölöm nem volt itthon - de nem is nagyon vágytam ennyi szójára, mivel a virsli is tartalmaz.

Hozzávalók:


  • zöldbab
  • vegeta
  • vöröshagyma, fokhagyma
  • teljesőrlésű liszttel készült rántás

Teljesen hagyományos főzelék: bő vízben, sóval, vegetával megfőzöm a zöldbabot, majd a kihűlt rántással besűrítem. Egyedül a rántás más, mert teljesőrlésű lisztet használok hozzá. Amikor átszoktam az ilyen rántásra, kicsit még éreztem a különbséget, de szerintem ez senkinek nem tűnik fel, de jóval egészségesebb, mint a finomliszt.

A szójavirsli is igen nagy meglepetés volt, mármint az, hogy finom volt... nem szoktam ilyen szójás dolgokat venni, mert 4-5 éve ettem őket, viszont nagyon nem ízlett. Gondoltam, adok neki még egy esélyt, hátha. És jól tettem, mivel finom lett. Reggel kifőztem a páromnak kettőt, kikészítettem egy kis tálkába, hogy elvigye, de nem fedtem le. Kettőt fordultam, szedtem neki a főzelékből, és nini, egy fél el is tűnt belőle... Ahogy azt megszokhattuk tőle. Így tudtuk meg, hogy finom. :-)

1 megjegyzés:

KatAnyaka írta...

Szójavirsli dettó :o) Emlékszem, mikor vagy 6 - 7 éve vettem szilveszterre szójavirslit, fújjjj, de rossz volt. Aztán sok év szünet következett és most pár hónapja újra megpróbálkoztunk az ismerkedéssel, nagyon finomnak találtuk :o)

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies