2008. október 6., hétfő

Rakott kel


Szombaton a péntekről maradt barnarizs kapott új "köntöst" egy jénai tálban az alábbiak szerint...

Hozzávalók:
  • maradék barnarizs
  • egy kis fej kelkáposzta
  • fél padlizsán - opcionális, nálam épp "maradék állapotban" bújkált a hűtőben, ezért dobtam bele
  • "lágy" gabonakolbász,
  • 2 db paradicsom
  • kevés olaj a tál aljára
  • napraforgóból készült "tejföl", vagy szójatejföl.

Azért is imádom a rakott dolgokat, mert csak össze kell rétegezni, és már mehet is a sütőben - semmi kevergetés, semmi felügyelet, és közben tudok mással is foglalkozni.

Szóval a tál aljára káposzta került viszonylag nagyobb darabokra tépve (nyersen, nem párolunk, hőkezelünk feleslegesen), rá a barnarizs, rá a szegedi gyártású, lágy, nem atomjaira szétesős, csípőskolbász ízű gabonakolbász, illetve a paradicsom. Majd megint káposzta, megint rizs, és a fél padlizsán. Itt már jöhet a napraforgó tejföl, de csak az egyharmada. Befedtem még egy káposzta réteggel és az egészet meglocsoltam a maradék tejföllel, ami lecsurgott az aljára is, megvédve a kiszáradástól.


Kb. 50 perc alatt, 180 fokon szépen megsült. A tetejére egy kis növényi sajtot is lehet reszelni.


Tzatzikival kiváló :-)


Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies