2012. augusztus 19., vasárnap

Munkát váltok VI. - Rögös utam az aktatologatástól a selyemfestésig

5. A mélypont

A kettővel ezelőtti ponton a besokallástól folytatom a történetemet.

Végül megmenekülök: kirúgnak, mert ők is látják, amit én - nem oda való vagyok, nem tudom jól csinálni azt a munkát. És persze már egy ideje nem is akarom, belefáradtam a kudarcba, a megfelelési kényszerbe, erőlködésbe. Bennük nincsenek félelmek, hogy nem találnak helyettem mást, aki jobb lesz, és igazuk is van. Akkor én miért félek, hogy nem találok jobb munkát, hivatást, munkahelyet? (félelmek rész)

Fellélegzek, lekerül egy csomó teher rólam, rögtön másnak érzem magam. Átmenetileg helyre kerülök, egy akadályon már túl vagyok. De még nem sejtem, hogy a lényeg még csak most jön: a fájdalmas, de annál hatákonyabb metamorfózis.
Közben évek óta erőteljesen foglalkozom önismerettel és már vagy egy éve gyullad bennem a láng, hogy ez így nem O.K., hogy nem találok örömöt a munkámban. Végignézem az életemet, és tiszta kudarc, soha nem tudtam jól csinálni a munkámat. Volt, hogy kevés volt a vezetés, nem kaptam elég instrukciót, segítséget a jó munkavégzéshez, vagy meghaladta a feladat a képességeimet. Volt, hogy korlátok közt éreztem magam, megfojtott az adminisztráció. A két szélsőség között keresem a közepet, amiben végre kiteljesedhetek.

De mi az O.K. a munkában? Keresem, de nem találom, nézem a szüleimet, barátaimat, ismerőseimet, sehol egy jó példa, aki szereti, amit csinál, örömét leli benne. (Egyedül Balázs, de ő ezt készen kapta, főiskola után egyből ehhez a céghez került, és bejött neki, soha nem dolgozott máshol. "Szerencsés volt" ebben, más a sorsa, neki majd később kell ezzel a témával szembenéznie.)

Ekkor jön egy adás a Tiszta Hangok rádión, ahol egy úriember a sikerről beszél, de nem anyagi, hanem lelki értelemben. Az örömteli munkáról, és hogy hogyan lehet a munkánk a hobbink. Kimondja azt, amire én is jutok a sok lelkizésem során, hogy nem O.K., ha napi 9 órát olyan munkahelyen töltök, amit nem szeretek, mert megöli a lelkemet - ezt már érzem én is, de hogyan tovább?

Felteszi a kérdést: hogyan tudok a hobbimból munkát csinálni? Hiszen ha hobbiként valamit csinálok, akkor azt nyilván szeretem. Akkor is csinálnám, ha nem fizetnének érte, sőt, munkahelyi lelki ártalmaim kompenzálásaképpen kisebb vagyonokat hagyok ott a kreatív hobby boltokban, hogy az esti alkotásaimhoz begyűjtsem a kellékeket. De miért ne csinálnám teljes időben azt, amit szeretek, és szívvel-lélekkel tudom csinálni? Ami lelkesít, örömöt okoz nekem és másoknak is, ami tényleg ad a világnak?

Már munkanélküliként tengetem az életemet, jön pár hónap depresszió, felkelni sincs kedvem, mert nincs miért/minek. Ha felkelek, akkor is bőgök, nem találom magam, az értékeimet, az életem értelmét, célját, semmit. Férjem azt mondja, hogy pihenjek nyugodtan, használjam ki ezt az időt arra, hogy megújuljak, de nem megy, nem tudok lazítani, megöl a bűntudat, hogy tétlen vagyok, nem keresek pénzt, élősködőnek érzem magam, akit eltartanak, amíg "keresi önmagát". Egyedül az alkotás lelkesít, de azt is látom, hogy nem elég szépek, amiket csinálok, sokat kellene fejleszteni, tanulni, stb.

Forgatom a kérdést magamban, hogy mi közöm a gazdasági vonalhoz? Egyáltalán kell-e, akarok-e ezen a területen dolgozni, miért jó, mire jó, hogy közgazdász diplomám van, mit kezdjek vele? Dolgoztam nonprofitban, mert azt gondoltam, ott vannak az értékek. Tévedtem. Átmentem a forprofitba, mert bár nem hittem benne, hogy ott találok értékeket, legalább ott meg tudnak fizetni, hogy fenntartsam magam. O.K. helyett K.O.

Megnézem a motivációmat, gondolatban visszamegyek a pályaválasztásomhoz, 14 éves koromba, amikor úgy döntöttem, hogy a gazdasági pályára lépek. Miért tettem? Rájövök, hogy természetesen megfelelésből - egy kamasztól nem lehet elvárni, hogy felelősen, saját döntést hozzon, amit aztán át is tud vinni a "döntéshozóin" (szülein).

Anyukám könyvelő-könyvvizsgáló volt, én meg jó tanuló, akit akkoriban a slágernek számító gazdasági szakközépbe vagy gimibe tereltek. Az előbbit választottam, főleg azért, mert Anyu azt mondta: "Csak közgazdász ne legyél!" Több se kellett, irány a külker szak a legmagasabb felvételi pontszámmal, innen meg már nincs megállás a diplomáig. 9 év tanulás sikerekkel, majd mégis munkahelyi kudarcok. Hogy is van ez???

Hogy lehet, hogy kiemelkedő adottságaimat, képességeimet nem tudom kibontakoztatni egy munkahelyen sem? Papírom van arról, hogy intelligens és kreatív ember vagyok, de ezt rajtam kívül senki sem látja, csak az önéletrajzomban leírva, és pár év és a sok kudarc után már én magam sem...

Foglaljuk össze, mit tudok magamról:
  • ki akarom bontani a képességeimet,
  • alkotni, teremteni szeretnék
  • segíteni másoknak
  • nem feltétlenül a gazdasági vonalon, hiszen nem szabadon választottam anno
Na jó, de mindezt akkor hol, mikor, hogyan, kivel, stb?

Aztán munkátlan hónapjaim alatt megismerkedem a selyemfestéssel...

2 megjegyzés:

Lolli írta...

Úhh....folytasd kérlek.
Nagyon szeretem ahogy a váltásról írsz. Ez sokaknak erőt ad, még ha nem is látszik.
Bár én eleve kreatív családban nőttem fel.

Unknown írta...

Szia Lolli,

köszi az emlékeztetést, még volt két rész lementve, jövő héten kikerül, aztán folytatom az írást tovább :-)
Remélem, segít pár embernek.

üdv,
Nóri

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies