2009. október 16., péntek

Lencsés muszaka



Már nagyon vágytam erre a receptre, hogy végre kipróbáljam!!! Először a tepsi és a sütő hiányzott, aztán pedig a lencsét nem kivántam. De most összeállt minden végre.

Amikor először ettem, eszméletlenül izlett. Kicsit el volt főzve, ezért fel sem fedeztem benne a padlizsánt. A nevét gyorsan megkérdeztem és utánanéztem, hogy pontosan mit is ettem. Aztán megalkottam a saját változatomat. Az eredeti receptben van paradicsomkonzerv is, amit én simán kihagytam belőle. Pár szelet paradicsomot ugyan kapott, de az még belefér.

Hozzávalók:

  • kb. negyed kg lencse
  • fokhagyma, sörélesztőpehely, vegeta, babérlevél, kevés szójaszósz
  • kb. 1 kg burgonya
  • 3 db paradicsom
  • 2 db kisebb padlizsán
  • majoranna,
  • 1 doboz növényi tejszin
  • kevés liszt, vaj
  • szerecsendió

A lencsét kb. 1 napra beáztattam, többszöri vizcsere mellet szépen megdagadt. Mivel kiázik, gyorsan meg lehet főzni sós-babérleveles-vegetás vizben, kb. 15 perc alatt. Ha kész, akkor fokhagymával, sörélesztővel, szójaszósszal még megszórtam. Közben a burgonyát meghámoztam, vékony szeletekre vágtam, és a tepsi aljára tettem egy sort. Kevés sót és majorannát kapott, aztán a következő réteg a vékony szeletekre vágott padlizsán volt (karikákra), erre a paradicsom réteg jött, és az egészet beteritettem az izesitett lencsével. A tetejére újabb krumpli-réteg került. Készitettem egy besamel mártást: kevés bio vajat megolvasztottam, kevés lisztet belekevertem, felöntöttem a növényi tejszinnel és egy kevés vizzel, szerencsendióval izesitettem és összeforraltam. A lencsés-burgonyás tepsit bedobtam a sütőbe, 180 fokra, és kb. 40 perc múlva ráöntöttem a besamel-mártást is. Még további 10 perc sülés után tálalható.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies