Bevallom őszintén, eddig nem volt túl sok időm mások blogját látogatni, sőt, sokszor még a sajátomba írni sem. Viszont az elmúlt héten sok-sok blogot látogattam meg, és feltűnt valami: túl kevés arccal találkoztam.
Pedig a való életben, ha valakivel találkozok, vagy telefonon beszélek, akkor is bemutatkozok. A személyes találkozásnál leveszem a napszemüvegemet is, hogy még jobban lásson a másik. Szerintem nem kellene, hogy máshogy legyen a virtuális világban sem. Ugyanis minden egyes blogra kattintás egy találkozás. Egy virtuális, de találkozás a másikkal.
Lehet, hogy ez az én defektem (majd oldok rá :-P), de én másoknak nem csak a receptjére, hanem ő magára is kíváncsi vagyok. Szerintem ez lenne a lényeg: valahol teljesen mindegy, hogy milyen okból kifolyólag, gasztro-, vagy autó-, vagy baba témában, de találkozunk, és megláthatjuk a másikban - a recept mögött - az embert.
Sokszor mondjuk, panaszkodunk, hogy a világ elszemélytelenedett. Hát, kérem szépen, ettől személytelenedett el, azaz nem passzívban, hanem mi személytelenítettük el azzal, ha erre nem vagyunk képesek: meglátni a másikat. Ehhez viszont az is kell, hogy engedjük magunkat meglátni. Ha kimegyek az utcára - jó esetben -, akkor sem takarom el magam. Vajon akkor a blogon miért?
Lehet, hogy már unjátok ezt a nyitottság, őszinteség témát, amire elég sokmindent levezetek. De amikor azt hallom másoktól, hogy "az emberek manapság nem őszinték", és hogy "nem befogadóak", akkor mindig visszakérdezek, hogy és te mennyire vagy őszinte és befogadó másokkal szemben? A világ mindig olyan, azaz olyannak látjuk, amilyenek mi vagyunk. És ez nem valami újdönsült bölcsesség, hanem az ókori, Hermészi tanoknak (amint bent, úgy kint) a mai, gyakorlati alkalmazása. Minél jobban nyitunk mások felé, a világ is annál nyitottabb lesz felénk.
A másik aspektus számomra az, hogy amikor képet rakok fel magamról, vagy másét látom, akkor nekem az azt sugallja, hogy fel tudom vállalni magam, a gondolataimat, bármimet, amit megosztok a blogon. Lehet, hogy lesznek olyanok, akiknek nem tetszik, nem értenek egyet velem, akkor lehet párbeszédet indítani, beszélgetni. De amit jelenleg gondolok - mert persze ez változhat -, az hozzám tartozik. És nekem ez a Hozzám nem teljes kép nélkül. Mert az arcunk is hozzánk tartozik.
16 megjegyzés:
Az, hogy valaki nem arccal nyilatkozik jelentheti azt is, hogy nem akarja a személyiségével elvonni a mondandóról a figyelmet, mert azt szeretné, hogy arra figyeljenek, amit mond, nem arra, hogy ki mondja.
Persze, felmerülhet, hogy mennyire autentikus a mondandó, ha a személyt nem látod mögötte, vagy egy általad kevéssé elfogadható személy mondja (mert pl. más imidzs alakult ki benned róla előzetesen), de ennek csak akkor van jelentősége, ha a másik meg akar győzni valamiről.
Pl. ha rólam kiderülne, hogy mittomén politikus vagyok, egy általad szimpatikusnak nem nevezhető pártból, akkor lehet, hogy másként értelmeznéd, fogadnád be amit mondok, mert a prekoncepciód módosítja a mondandómat.
Mondjuk jelenleg a kettőnk esetében ennek semmi jelentősége nincs, de a megszokás nagy úr. ;)
D.
Kedves D,
stílusosan :-)
Amúgy tetszett az érvelés (1. bekezdés), csak az a baj, hogy valamiért nem tudom elhinni, hogy ez lenne a fő mozgatórugó. Ennyi tudatos, a befolyásolástól tartózkodó ember nincs ma Magyarországon. :-)
üdv,
N
Kedves N! :)
Nem mondtam, hogy ez lenne a fő mozgatórugó az esetek nagy részében, csak azt, hogy esetenként lehet ez is. :)
Lehet általánosítani, csak minek? :P
D.
ui.: túl sokat levelezel angolul. :-P
Kedves D! :-)
Szóval a te esetedben így van...?! :-) Biztos egy befolyásolást a végletekig kerülő, önismerettel is foglalkozó politikussal állok szemben. :-) Ebben a halmazban azt hiszem, egyedül lennél...
Köszönöm, vettem az adást! :-P
üdv,
Nóri
A francba, lebuktam! :-D
D.
Le bizony! :-)
Vagy a Hús- és Tej terméktanács egyik kémjeként vagy itt! :-) És arra készülsz, hogy meghekkeld az oldalamat... És kitegyél egy nagy szelet húst a főoldalra :-) (De ráfáztál, mert látom az IP címedet) Van még ötletem, nem hiába vagyok kreacica. :-P (és olykor infantilis)
Amúgy jól elvagyunk. Vajon a többieknek mi a véleményük az arctalanságról? :-) Vagy majd kapom a sok kritikát másoktól, hogy én meg arcátlan vagyok...
N
Kivételesen mindenben egyetértek, engem is zavar más arc és névtelensége. Sokszor még az se derül ki, hogy hívják: Józsi? Mari? férfi nő? fiatal, közép korú?
Ez kb. épp olyan hogy néhány ember arc és névtelenül regisztrál a társkeresőkre.
Aki ennyire félti az anonimitását, vajon MIT takargat? Miért nem vállalja fel önmagát? Talán mert önbizalom hiányos?
Az egész dolog talán így kezdődik:
1. elfogadom magam
2. felvállalom magam
3. elfogadtatom magam
Miért tartjátok furcsának? Gyakorlatilag szinte minden ember maszkok mögött él. Látod az arcát. No és? Csak egy álarcot látsz...
Évtizedekig élhetsz valakivel úgy, hogy nem is ismered.
Sok jó könyvet olvastam. Tanultam belőlük, rengeteget. Formáltak engem. És nem láttam a szerzőt. De a szellemét láttam. És az elég is volt.
Bocs a törlésért, a fele lemaradt a kommentnek.
Kedves Gábor!
És az az opció, hogy túllépek magamon, azon, hogy magamat akarjam csillogtatni-villogtatni, elfogadtatni? Hogy egy témában egy objektív információt akarok átadni, és ezért nem a személyem, hanem a mondandó a fontos?
Nem mondom, hogy sokszor nem az van amit írsz. Csak annyit, hogy nem kell mindenütt paranoidan "takargatást" látni.
Én például nem akarom, hogy egy konkrét archoz kössék azt, amit mondok. Mert ez csak egy vélemény, nem több és nem kevesebb, mint másé, és azt szeretném, ha eként is kezelnék. Ha valaki elgondolkodik rajta, jó, ha nem, szintén. Ha valakinek meg kell hallania, úgyis meghallja.
D.
Szerintem az arcunk - hacsak nem vizuáldiagnoszta, kriminálpszichológus, stb. vagy :-) - nem olyan óriási információmennyiséget hordozó valami, hogy az a másikat befolyásolná. Aki tudja olvasni, azt meg már pláne nem fogja...
Szerintem attól még, mert adom hozzá az arcom, nevem, nem kerül előbbre a személyem a véleményemnél. Legalábbis azoknál, akik az objektivitásra törekszenek.
Az önmagam előretolása, csillogtatása és a fel nem vállalása között van még néhány fokozat, például az arany közép is...
Duende,
attól még, mert sokan csinálják, még nem tartom helyesnek. Igazad van, hogy rengeteg álarcunk van. Egy részüket tudat alatt, más részüket pedig tudatosan vesszük fel. És ez utóbbi a nem mindegy a téma szempontjából.
Lehet, Norci.
Én azt gondolom, mindenkinek joga van a rejtőzködésre éppúgy, mint a magamegmutatásra.
Vannak időszakok, mikor fátylakat hordunk. Régen ténylegesen hordtak is. A gyász alatt, például. Segített a belsőbe való visszahúzódásban, a világ előli rejtőzködésben.
És néha eljárjuk a hétfátyoltáncot, és levetkezünk. Mezítelennek lenni nem mindenki előtt lehet és szabad.
Kicsit kapcsolódik csak, de az arc-igényünk egyik lelki oldalára ad választ (többek között) A szomszéd (Arlington Road) c. film.
Érdemes megnézni, bár picit durva.
D.
Könnyebb egy embert "valóságosnak tekinteni", ha arca is van. :) Ha gyakran olvasod, és kicsit többet tudsz már róla, valóban ismerősöddé válik, bár sosem találkoztatok. A Dulmina blogján található rajz jutott eszembe, azzal is közelebb hozza magát, illetve juttat vele némi információt.
Gondolkoztam raja, jó-e, ha különböző képeket is felrakok, barátokról, magamról. Az is én vagyok, nincs miért takargatnom.
Ha valaki nem teszi ezt ezernyi ok hátterében, szíve joga, ezen nem szabad vitázni, mivel különbözőek vagyunk, és különbözőképpen gondolkodunk egy egy témában.
Azonban, ha valaki vállalja, örömmel veszem.
Én pl. "megígértem" magamnak, hogy ha megéri a 3 évet a blogom, akkor a 3. szülinapon teszek fel magamról teljes képet.:-))
Amúgy egyetértek D.-vel, amikor vki pl. azért nem akar feltenni képet magáról, mert sokan ismerhetik, és inkább szeretné az objektív mondandót tükrözni, nem az esetleges ismertségéhez való kapcsolódással "befolyásolni" az olvasót (valószínűleg gondolom-teszem ezt én is így, mert hasonló cipőben járok:-)) Nem-nem, nem vagyok ismert politikus, de elég sok emberrel, sokféle területen dolgoztam együtt...)
Nálam pedig a másik ok - de ez nagyon nem "földi"... - hogy a virtuális tereken keresztül igen sok spirituális energiatámadás is érheti az embert... Én a gyerekeimről pl. volt, hogy leszedtem blogbejegyzésem mellől képet, mert sajnos "bekaptunk" néhány nem túl kedves, alacsony rezgésű energiát, amit ott akkor nagyon nem volt egyszerű kezelni...!
Duende, teljesen igazad van, tényleg pulzál bennünk a befelé- és kifelé fordulás, és ez így természetes. És mindenkinek joga is van hozzá, ez is tény (nálam, ha befelé fordulás van, akár hetekig nem írok, aztán ha megfordul, naponta 3-4szer is). De ez független az arcomnak a felvállalásától, hiszen az nem a lelki életemhez tartozik,
nem változik (legalábbis nem olyan tempóban és mértékben, mint a lelkem)
Ugyanakkor azt gondolom, hogy a blogírással az ember kilép a nagyvilágba, valahol olyan, mintha közszereplést vállalna. Ezzel ki van téve bizonyos támadásoknak, fizikai és egyéb módokon, ahogy Siccike is írta. Persze attól még ő választja meg, hogy mit mutat meg magából, mit nem. Nekem az volt fura, hogy sokmindenünket megosztjuk, belső zajlásainkat, gondolatainkat, de a fizikainkat nem, pedig a való világban, amikor mondjuk megyünk az utcán, fordítva van: mindenki láthat minket, mégsem tudják, hogy mi zajlik bennünk.
Brigi, a sokféle kép szerintem segít a még teljesebb megismerésben. Fizikailag is ezer arcunk van, nem csak lelkileg. Máshogy nézek ki reggelenként, másképp este, egy buliban, vagy a párommal, stb. És ezek még csak a szélsőségek voltak, de amikor tanulmányoztam a fotóimat, vagy megbeszéltem másokkal, ki mit lát meg benne, érdekes eredményre jutottunk. Egy-egy fotóban annyi minden benne van, benne lehet. És persze rajtunk is múlik, hogy mit látunk bele a másik arcába, ez már a mi prekoncepcióinkon múlik.
Viszont (itt Siccikére reagálok) nem élhetünk úgy, hogy azt nézzük, kit miben befolyásolunk. Mert akaratlanul, de folyamatosan befolyásolunk - de csak azt, akit lehet. Inkább bízzunk a másikban, hogy helyén tudja kezelni a dolgokat, véleményeket, írásokat, cselekedeteket, stb. Csak egy példa: valaki megkért nemrég, hogy xy-nak ne mondjak el valamit. Azt válaszoltam, hogy ha rákérdez, nem fogok hazudni, és visszakérdeztem, hogy miért kért meg erre. Azt a választ kaptam, hogy mert xy irigy, és nem akarja, hogy mindenfélét gondoljon (xy). Erre azt mondom, hogy nyugodtan gondoljon mindenfélét xy, ez az ő magánügye. Például ha valaki engem megismert munkatársként, és kellemes benyomása volt rólam, nem gondolom, hogy ez a kép összetörne, ha meglátná a blogomat a receptjeimmel és az esküvői képeimmel. Egy más oldalamat ismerné meg, teljesebb lenne a képe rólam. Ott van pl. Stahl Judit, hogy témánál maradjunk, akit először hiradósként ismertünk meg, aztán szakácsnőként.
(Siccike: egyébként ezért nem javasolják ezzel foglalkozók, hogy 3, 7 éves kor előtt ne kerüljön fel gyerek képe netre... De ezeket egy egészséges lelkületű felnőtt el tudja viselni, azt gondolom. A gyerekek viszont még nem, ők védtelenebbek energetikailag.)
Megjegyzés küldése