2009. március 22., vasárnap

Miért nem eszem? II. - Az ecet


Egyesek szerint "túl sokmindent nem eszem..." Hogy miért? Ebben a sorozatban ezt osztom meg az érdeklődőkkel.

Kezdeném azzal, hogy régen imádtam az ecetet, ha nem is mindenbe, de elég sokmindenbe tettem is, pl. lencsefőzelék, babfőzelék, burgonyafőzelék és társai, illetve imádtam az ecetes savanyúságokat, a csemege uborkát, az uborkasalátát, fejes salátát, stb. Ezek persze még csak a direktben ecetes ételek, de ezeknél még több van, ami rejtve kerül be, félkész- és késztermékek fogyasztásával. Jó ideje már minden szinten (adalékanyag-szinten is) kerülöm az ecetet, el is mondom, miért.

Az ecet erjesztéssel készül, alapvetően az erjedési folyamatot segiti, ha kivülről visszük be, vagy erjedési folyamat terméke, ha belsőleg keletkezik. Savasitó hatású, a savas közeg pedig kedvez a fertőzéseknek, gombáknak, virusoknak. A candida gomba is imádja, sőt, több gomba és baktérium készít szerves anyagok oldatából ecetsavat, a szervezetben pedig az alkohol, cukor lebontása folyamán keletkezik. A savak közömbösitésére a szervezet lúgokat használ, von ki, pl. nátrium, ezért a hiánybetegségek elkerülése miatt a természetgyógyászatban igen odafigyelnek a sav-bázis egyensúlyra.

Biztos sokan tudják, hogy az ecetet nagyon régóta használják már az emberek - takaritásra... Újabban megjelentek az ecetet tartalmazó tisztitószerek (erre mondják, hogy nincs új a Nap alatt!), mert mindenki tudja és elismeri az ecet zsiroldó és vizkőoldó hatását. Képzeljük csak el, hogy ugyanez az ecet vajon mit tesz az emberi szervezetben?

Helyettesitése citromlével lehetséges. Tudom, nem egészen olyan az étel vele, mint ecettel, ezt aláirom. Ugyanakkor pont erről szól a tudatos táplálkozás, hogy ha tudom, hogy valami nem jó a szervezetemnek, akkor megpróbálok változtatni a saját egészségem érdekében. Ezért is kezdtem azzal, hogy én is nagyon szerettem, de ha valaki nyitott a változásra, át tudja szoktatni magát egy egészségesebb alternativára.

Azt mondják, hogy az embernek mind a négy alapizre szüksége van. Ha valamelyiket nem visszük be, a szervezet jelez és elkezdjük irdatlan módon kivánni. Az ecetet a savanyú iz miatt esszük, kivánjuk, de ezt be tudjuk vinni a kevésbé savasitó citrommal is. (A citrusfélék kevésbé erjed, mint az ecet, főleg, ha használunk erjedésgátló fűszereket is, pl. kömény, paprika, stb.)

Jó ecetmentes főzést kivánok!

5 megjegyzés:

Unknown írta...

szuper ez a kifejtés! Nagyon tetszik.

Bridge írta...

Vagy ahogy Dulmina szokta csinálni, savanyúkáposzta levével pl.
(Persze az sem egy canidásnak való)

Unknown írta...

Köszi, Szilda! Ezek a saját érveim. Persze lehet a neten olyan cikket is találni, ami a gyógyitó hatását fejtegeti... Tény, hogy van fertőtlenitő hatása, pl. torokfájásra én is alkalmazom az almaecetes mézet (vizzel összekeverve kell gargalizálni vele), de ilyenkor nem nyeli le az ember, és ez igy más.

Brigi, hallottam már olyat, hogy a savanyúkáposztába is tesznek ecetet... :-( az a biztos, ha otthon csinálja az ember, vagy biztos helyről veszi.

Szabó Gábor írta...

Ha nagyon szigorúan vesszük a savanyú káposzta is ERJEDT. Nem tesz jót a gyomornak.

Egyébként én is Norcihoz hasonlóan nem eszem ecetet! DE FIGYELEM! ezek az ételek is ecetesek:
-ketchup!
-mustár!
-savanyúságok

csak ami így eszembe jut hirtelen. A fentieket se eszem természetesen.

Szabó Gábor írta...

még egy megjegyzés... de ezt külön gondolatnak szánom: szerintem az ecetnek nincs semmilyen gyógyító hatása, ahogy pl. fogyasztó hatása kering az almaecetnek, vagy más dolgok.

Az ecet higított SAV. Nem az emberbe való. Felmosó vízbe, fürdőszobát takarítani, vízkövet leoldani viszont kíváló.

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies