KÖZÖSen, KÖZÖSSÉGben – avagy gondolatok a közösség ideájáról

Sokszor szoktam a szavakból kiindulni. Sokaknak ez „csak” a fizikai szint, de nekem egy nagyon fontos kiindulópont: a fogalmak, úgymond ideák fizikai testei. És mint az emberről is a saját fizikai teste, sokat árulnak el a belsőről, a tartalomról…

Az alábbi kérdések merültek fel bennem:

• mit is jelent a közösség, mitől lesz egy embercsoport közösség,
• miért akarunk közösséghez tartozni,
• mi alapján választunk közösséget,
• mitől érzi magát egy ember a közösség tagjának,
• mit tehet az egyén a közösségért, stb.

Nézzük először magát a szót: KÖZÖSSÉG.

Ahogy ízlelgetem, tudatomban tartom, egyre mélyebb jelentéséhez jutok el. KÖZÖSSÉG, KÖZÖSSÉG, KÖZÖSSÉG… Körülbelül két éve érzem azt, hogy valamilyen szintű feladatom, ezáltal célom a közösségfejlesztés. Ez egy „kósza”, külső gondolatként jött át anno, de azt hiszem, most kezd beérni bennem, hogy mit is jelent ez számomra. Ahhoz azonban, hogy fejleszteni tudjam, tudnom kell, mi is a közösség, miért fontosak a közösségek – általában véve, és nekem, egyéni (mikro) szinten…

A közösség szó azt sugallja, hogy itt valami együttes, közös dologról van szó. Tehát többen vagyunk benne. Egy közösségben már nem egyedül vagyok, nem rajtam van a hangsúly, hanem rajtunk. Úgy is mondhatnám, hogy itt MI-rólunk van szó, nem én-rólam.

Hogy mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy egy jól működő közösségben kulcsfontosságú a másik ember és az érte hozott áldozat. Hogy a közösség tagja képes legyen a saját egyéni érdekét alárendelni a közösségi érdeknek. Tehát ha választanom kell a saját érdekem és a közösségi érdek között, akkor - ha tényleg komolyan vettem a közösség ideáját – azt teszem, amit a közösség érdeke megkíván.

Közösség alatt nem kell rögtön nagyban gondolkodni - a család, vagy egy párkapcsolat is mini közösségnek számít. A közösségi létet mindannyian a családból hozzuk (vagy nem), ott tanuljuk meg az alapjait, hogy milyen az, amikor mások is vannak rajtunk kívül. Ez a gyerekeknél látszik a legszebben: 4-5-6 éves korukig, amikor az ego (és olykor az egoizmus) kifejlődik, természetes módon a figyelmük magukra irányul. Aztán a szülők felelőssége, hogy innen pedig tovább irányítsák a gyerkőc figyelmét a többi emberre.

Közösségek egykor és most

Nem újkeletű dolog ez: sok mondás utal rá, talán a legismertebb a „Mindenki egyért, egy mindenkiért”.

Régen talán közösségibbek voltak az emberek, mint ma, a vérségi kapocs nagyon erős volt az emberekben. Mára viszont túlzottan önállók, vagy helyesebben mondva inkább egoisták lettünk – utolért minket a „gyerekbetegség”. Ami pár évesen természetes, az felnőtt korban már nem az: ha a felnőtt ember azt hiszi, hogy körülötte forog a világ és az akaratát másokon keresztül, mások kárára próbálja érvényre juttatni.

A cél jelenleg az lehet, hogy ezt az egoizmust háttérbe szorítva újra képesek legyünk a közösségalkotásra, egymás figyelembe vételére, segítésére, a szeretetteljes, közös tevékenykedésre közös célokért. Ráadásul önként, szabad döntésünk alapján választott közösségekben, ahol úgy érezzük, hogy a többi taggal egyetértve tiszták azok a közös célok, amelyekért szívesen „áldozunk” a közösségi lét oltárán. Az idézőjel azért jogos, mert amint azonosulni tudunk egy közösséggel és céljaival, már nem fogjuk áldozatként megélni azt, amit érte teszünk.

A közösség egyénekből áll, az egyének szabadon választják a közösséget. Az igazi közösség szabadon hagy, nem nyomaszt, hanem a tagok szabadságát tiszteletben tartja. Szeretetteljes munka zajlik a közös célért, de nem olvadnak fel a tagok a közösségben, nem veszítik el EGY-ÉN-iségüket, hanem megőrzik individualitásukat.

A régi közösségi mondások modern verziója sajnos a „közös lónak túrós a háta” lett… Mára már nagyon sokan elhiszik, hogy „abból mindig csak baj van, ha valami közös” (tulajdon, munka, stb.). Erre a kiábrándultságra erősen rásegített a szocialista rendszer „közösségépítő hatása”. Hányszor hallottam a szüleimtől azt, hogy köszönik szépen, de nem kérnek a közös dolgokból… Ez történik akkor, amikor egy magasztos ideát rosszra használnak: az emberek elfordulnak az alapvetően jó alapelvektől csak azért, mert azt tapasztalták, hogy mennyire vissza lehet élni vele, hogy lehet manipulálni, embereket átverni általa. De arra nem gondolnak, hogy ugyanezt az ideát milyen magasztos célokra is lehet fordítani… és hogy ez csak rajtunk, a mi moralitásunkon múlik!

De miért is jó, ha elhitetik az emberekkel, hogy egyedül jobban boldogulnak, mint közösen? Vagy másképp: mi történik, ha megszűnnek a közösségek, és csak szétszakított, elszeparált egyének maradnak? A válasz újra az egoizmus térhódítása. Neki ez a helyzet ideális! Az egoizmus nagyon szereti a széttagoltságot, elszigeteltséget, hiszen akkor csak ő van! Nem kell alkalmazkodni, minden róla szól, nem kell osztozni, beengedni, figyelembe venni a másikat, stb. „Majd én mindent megoldok magamnak, nem kell senki segítsége, én erős vagyok és boldogulok egyedül is”, stb.

Pedig mindenki tudja, hogy „egységben az erő”, vagy „sok kicsi sokra megy”: ezek a mondások mind arra utalnak, hogy a jelenlegi hitünkkel ellentétben az igazi erő, fejlődés, lehetőség, tehát maga a jövő az összefogásban van, ami nem valósulhat meg igazi közösségek nélkül.

A valódi közösség tagjai egymásért élnek, dolgoznak. Megosztják azt, amijük van, legyen az tulajdon, tapasztalat, érzés, gondolat… minden percben tudatában vannak annak, hogy bármit is tesznek, az nem csak saját magukra, hanem az általuk alkotott közösségre is kihat… ez egyfajta felelősségtudatot is feltételez – már nem csak magamért, hanem magamon keresztül a közösségért is felelek.

A közösségek ismérvei tehát:

• Egyénekből, individuumokból áll, akik
• Saját szabad választásukból vesznek részt a közösség életében
• valamilyen közös alap, kiindulási pont, összekötő kapocs van a tagok között (múlt, jelen)
• közös célt tűznek ki a tagok, (jövő) és
• közös, aktív munkát végeznek a közös cél elérése érdekében
• mindezt odafigyeléssel, megértéssel, békében, szeretetben.

Apropó, milyen szép és árulkodó a magyar nyelv: „…saját szabad választásukból részt vesznek a KÖZÖSSÉG ÉLETÉBEN”. Ezek szerint a közösségnek van élete…! Akár egy élőlénynek, a közösségnek is élete van! Vajon mit jelent ez a közösség tagjainak? Számomra azt, hogy a tagok minden megnyilvánulása vagy életet ad, vagy életet vesz el a közösségtől. Vagy építem, vagy rombolom - ez az én választásom.

Folyt. Köv.