Tegnap tele voltak a hírek azzal, hogy Roman Polanskit elfogták a svájci hatóságok és ki akarják adni az USA-nak egy több, mint 30 éves tettéért, amikor is megerőszakolt (?), de legalábbis szexuális kapcsolatba lépett egy akkor 13 éves kislánnyal. Majd az ítélethozatal előtt elhagyta az országot, így nem kellett börtönbe vonulnia tettéért.
Művész berkekben óriási felháborodást keltett, mindenféle petíció indult el, hogy engedjék szabadjára, micsoda bánásmód ez, hogy nem tudja átvenni a neki járó díjat. Polanski 30 x éve nem tette a lábát Amerikába pont azért, hogy elkerülje a felelősségre vonást, még az Oscar díját sem vehette át. Szegény.
Röpke számolgatás után megállapítottuk, hogy anno is 40 fölött lehetett a művész úr. Az, hogy egy ilyen korú férfi egy kislánnyal létesítsen szexuális kapcsolatot - mondjuk úgy -, nem egy dícséretre méltó tett. A jog bünteti, márpedig a jog elméletileg mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, hogy amúgy milyen tehetséges és milyen életművet alkotott meg eddigi élete folyamán. Balázsomnak volt erre egy mondata: hogy akkor határozzák meg, hogy mit kell letenni az asztalra ahhoz, hogy büntetlenül lehessen az ember pedofil... Legyen mondjuk 3 Oskar - vágtam rá. Viccet félretéve válasszuk ketté a szakmai és az emberi értékeket az eseteknél. Attól még, mert valaki szakmailag kiemelkedőt alkot, ne tehessen meg emberként emberhez nem méltó tetteket.
Nem vagyok a büntetés és a megtorlás híve. A jogrendszeré sem, mert szerintem csak Isten határozhatja meg azt, hogy miért mi jár (karma). Szerintem eleve a jogrendszerre azért van szükség, mert az emberek elvesztették a belülről jövő sugallatot, a lelkiismeretet, a moralitást. Ennek hiányában kell kívülről pótolni a "szabályokat", hogy valamit mégiscsak kövessünk, valami kordában tartson minket, hamár mi magunk nem vagyunk képesek rá. De hamár ez a világ ennyire büszke a jogalkotására, mindent ez szabályoz és folyamatosan hivatkoznak rá, szakmák épülnek rá, stb, akkor legyen a jogrendszer következetes, mindenkire egyaránt vonatkozó. Ne érezzék azt az emberek, hogy na lám, xy megúszhatja, megveheti, kikerülheti, stb.
Viszont a "büntetés" mértékével, módszereivel sem értek egyet. Nem gondolom, hogy meg kellene hurcolni valakit azért, amit tett, vagy hogy a börtön jó nevelő (kinevelő, átnevelő) módszer lenne, stb. Vagy hogy a jogra hivatkozva még mindig kutatnak és meghurcolnak II. Világháborús bűnösöket, akik már életük legvégén járnak, ezzel is a bűnösséget és nem a bűnbocsánatot erősítve.
Nekem a helyes megoldás a belső átalakulás, a bűnbocsánat lenne (amire a börtön szerintem alkalmatlan). Hogy a bűnt elkövető érezze, és ki is fejezze azt - akár nyilvánosan -, hogy nem volt helyes az, amit tett. Kérjen bocsánatot, erősítse meg mindenkiben azt, hogy ez nem egy követendő és megengedhető dolog, mutasson példát a világnak és az új generációnak - és ezt nem a börtönből tudja megtenni, hanem a nyilvánosság segítségével.
2 megjegyzés:
Szia!
A mondandód első felével egyetértek, a másodikkal nem. :-P
Szép dolog a bűnbánat, és szükséges is, de ez csak önmaga, az áldozat és (kinek hite szerinti) Isten felé lehet max elégséges.
Sajnos tény, hogy a bűntetés a visszatartó erő (pl. gyorshajtás - az emberek nem azért tartják be a sebességkorlátozást, mert belátják, hogy magasabb sebesség veszélyes, hanem mert különben megbűntet a rendőr), és ha az emberek azt látják, hogy (akár egy nyilvános) bocsánatkéréssel "meg lehet ilyesmit úszni", akkor annak semmi visszatartó ereje nincs.
Nem tudom, mit értesz "meghurcolás" alatt. Az én szótáramban a meghurcolás jogalap nélküli, szándékos befeketítése valakinek, és ártatlan emberekkel szokott ez megtörténni, ami esetünkben szó-ami-szó, baromira nem áll fenn.
Szintén nem mentesít az sem, hogy az áldozat megbocsátott neki, és nem akarja börtönbe küldeni. Az emberrablásoknál is sokszor kialakul egy kapcsolat az elrabló és az áldozat között, ami miatt az áldozat kvázi szimpatizál, vagy vonzódik elrablójához. Szintén nemi erőszak esetében az áldozatok sokszor magukat hibáztatják, és szégyenükben nem akarnak vádat emelni, mert mielőbb el akarják felejteni a történteket (jelen esetben is ilyesmi játszik közre). Ha viszont ezt engedné a jogrendszer, akkor gyakorlatilag szabad kezet adna a bűnözésnek.
Hírességek esetében még rosszabb a helyzet, mert akár tetszik, akár nem, minták sok ember számára, és "celeb" voltukra tekintettel a sajtó is jobban odafigyel egy Polanskira, mint egy sarki Jóskára, és amit tesznek, és ami velük emiatt történik, sok emberhez eljut, legyen az a bűntetés elrettentő ereje, vagy a "3 Oscar egy ingyenes 'Get out of Jail free' kártyalap".
Szóval véleményem szerint a 3 Oscar nem mentő, hanem súlyosbító körülmény.
D.
Ki felé kellene még bűnbánatot gyakorolni? Szerintem az emlitett három "szereplő" épp elég erre a célra...
Ha börtönbe küldöd pár évre, mennyivel lesz jobb a helyzet? Megtanulja azt, hogy ilyet nem csinálunk, vagy "kigyógyul" a lelki problémájából? Megold ez bármint?
A nevében is benne van a lényege: a börtön büntetésvégrehajtási intézmény. Tehát aki rosszat tett, bűntetni kell, ez a megoldás. Én nem hiszek abban, hogy ez lenne az igazi megoldás. Megelőzni kellene főként és ha ez nem jött be, akkor gyógyitani, a mélyére ásni, segiteni az EMBERT. Az ember követte el a bűnt, de ő maga nem a bűn. "A bűnt és a bűnöst szét kell választani", mondta Pio Atya. És folytatta valahogy igy: "A bűnt lehet utálni, de a bűnöst szeretni kell." Ha nem szereted, továbbra is bűnt fog elkövetni, mert ez vitte rá a bűnözésre. A kirekesztettség, a kisebbrendűségi érzés, a hatalomvágy, a benne dúló agresszió, a pénzéhség, a bosszúvágy, stb. Mind-mind a szeretet hiányából keletkeznek és azzal lehet gyógyitani is.
Ha szeretik, elfogadják, biznak benne, és ezt érzi, van kilátása, jövőképe, célja, "hogyanja" és ezekben hisz is, akkor nem fog bűnözni. És ez sok-sok olyan dolog, ami nem csak rajta, hanem a körülötte lévőkön is múlik.
Tévedsz, én például azért tartom be a sebességkorlátozást, mert belátom, hogy veszélyes. Azért kötöm be magam, azért nem megyek át a piroson, mert veszélyes. És egyetértek azokkal a reklámokkal, amikben baleseti képeket mutogatnak, mert legalább látják az emberek, hogy mit okozhatnak. Aki sokat kockáztatta az életét, meghalt mellette pár ember mondjuk motorozásban, óvatosabb lesz. De miért kell ez hozzá?
Nekem a meghurcolás egyfajta eltúlzott reakció. Ha a sarki Kis Pista tette volna, akkor nem kap ekkora nyilvánosságot. Ettől természetesen nem kisebb dolog, ha ő teszi. De amikor például Palcsó Tamás ivott és úgy vezetett, akkor rögtön arról beszéltek, hogy elszállt, már azt sem tudja, mit csináljon jó dolgában, stb. Pedig ugyanolyan szendén, visszahúzódóan ült a műsorvezetővel szemben, mint x éve. Megbánta, nem fog ilyet tenni többet és kész. Nem kell ezen feleslegesen lovagolni, x évente felemlegetni. Nyilvánosan kifejezte sajnálatát, elismerte, hogy nem kellett volna, és arra inti a fiatalokat is, hogy ne tegyenek ilyet. Igen, a példaképek nagy hatalommal rendelkeznek ilyen téren, de ezt a hatalmat ugyanúgy lehet jóra használni, mint rosszra. Ha kampányolnak egy-egy jó ügy érdekében, akkor ez egy jó dolog. Én például szivesen látnék olyan "reklámokat", amiben olyan emberek, "sztárok" hivják fel a figyelmet emberi hibákra, mulasztásokra, akik korábban már elkövették az adott dolgot, pont ezért hitelesek és tudnak más utat mutatni.
Megjegyzés küldése