2009. szeptember 24., csütörtök

Berendezünk

Pótlok pár képet, ami lemaradt a múltkori írásomból, mert kint hagytam az építkezésen a fényképezőgépemet.


Nappali

Szinte teljesen kész bútorilag, nem akarjuk túlzsúfolni szekrényekkel, szeretem a tágas teret. Nálunk amúgy is sok a jövés-menés, kell, hogy elférjünk kényelmesen.

Pár polc még felkerül, illetve a függöny, képek, dísztárgyak, lámpák, tv. A cica máris helyet kapott - nászajándékként kaptunk két fa cicát a barátainktól, egyikük őrzi majd a nappalit, másikuk talán az előszobába kerül.

A boszorkánykonyhánk ezekben a napokban készül, ma v. holnap lesz kész - természetesen azt is megmutatom.


Fürdő

A kicserélt (kisebb) káddal és a falfülkével, álmennyezettel, megvilágítva.

A káddal szemben kap helyet majd a mosdószekrény, amit korábban már megmutattam, felette egy tükörrel. A tükör villanyszerelésével hétvégén valami baj volt, ezért nem tudtuk felszerelni, de most hétvégén mindenképpen sorra kerül.

A két sor üvegtégla és a kis ablak pont annyi fényt enged be, hogy nappal nem kell lámpát gyújtani ahhoz, hogy pl. kezet mossunk.

Szobák

A dolgozóba már bekerült a hozott szekrényeim (Ikea, Hopen), amiket oda terveztem. Nem síkban, hanem kicsit elcsúsztatva állnak a szekrények, mert mögöttük a fal is ilyen: a túloldalról a falfülkék lógnak be ebbe a szobába. Centire pontosan elfér a három szekrény, viszont a legszélsőnél az ajtó tokja is annyira ki van számolva, hogy a villanykapcsoló már csak a szekrény oldalán fog helyet kapni, falszakasz nem jutott neki, de ezt direkt így terveztük.


A hálóban itt még nincs bent az ágyunk, azóta az is bekerült. Balázs kérésére 180*200-as ágyunk lett, ami szinte az egész szobát kiteszi. Az ablak-ajtó melletti falszakaszra szerintem ugyanaz a zöld tapéta fog felkerülni, ami az üvegtégla oszlopok között van, csak még meg kellett győznöm róla Balázst, hogy inkább komódok kerüljenek oda, mint teljes szekrények, mert az annyira bezsúfolná, benyomasztaná a teret, hogy rossz érzés lenne ott tartózkodni. A komódok viszont pont elférnek majd, mögöttük a zöld tapétával , szép függönnyel jól fog kinézni.

Előszoba

Elkészült a világítás is hozzá, a dísztárgyakat még nem szereztem be, de vázák, mécsesek, szobrok, tálak fogják benépesíteni. Az alsó polcra vágatunk egy bútorlapot, hogy ne koszolódjon össze, mert az kifejezetten pakolós felület lesz. Azt találtam ki, hogy egyfajta töltőállomást hozunk létre: mobilok, kamerák, stb. részére. A töltőket beépítjük a gipszkarton falba, onnan fognak kiállni a 10-15 cm-es töltőkábelek, csak rácsatlakoztatjuk a mobilokat és nem kell állandóan keresni a töltőket, bajlódni a kábelekkel, stb. Lesz hozzá egy kapcsoló, ami áramtalanítja a "töltőállomást", hogy ne legyen éjjel-nappal feszültség alatt a töltő, mert az senkinek nem tesz jót.

4 megjegyzés:

siccike írta...

jajdejójajdejó!:-) végigkövettelek benneteket és gyönyörűek lettetek/lesztek!:-) Annyira jó érzés, amikor az ember vadiúj lakásba költözhet!:-) Tök jó olyankor minden este hazamenni!:-) ÉS a konyháról is lesznek majd ugye képek? Nálam nagyon inspiráló volt az új konyhám anno, a férjem is nagyon élvezte, hogy akkor kezdtem intenzíven a főzést.

Adrica írta...

Jaj de szép lesz...! :) Mostanában "élőben" is van szerencsém figyelemmel kísérni egy ház készülését, és közben olvasgatom azt is, hogy ti hogy haladtatok - azt hiszem, ti vagytok nyerő szériában. Nem irigylem a sok macerát, szakbarbárkodást, hibákat, de a lényeg, hogy már csak be kell költöznötök! :)
Ja, a mikrós cikk felkerült ide:
http://antalvali.com/hirek/miert_nem_eszem_a_mikrozott_etelrol?evp=162
és van egy másik is, szintén tanulságos:
http://antalvali.com/hirek/veszelyes_a_mikrohullamu_suto?evp=162
Én még mindig ott tartok, hogy kevesebb a tényleges előnye, mint a valószínűsíthető hátránya, akkor meg minek? :) (a mobil már más tészta nálam is, de legalább van headsetem)
Szép napot!
Adrica

Unknown írta...

Köszönöm a drukkolást, lányok! :-)
természetesen a konyháról is lesznek képek, most még félkész állapotban leledzik, csak pénteken lesz kész, de fogom publikálni. Gyönyörű lett, olyan, mint a megtervezett elrendezés, szigettel, mindennel. Az üvegpanel csak péntekre lesz kész, és előtte még szerdán van egy köre vele az asztalos barátaimnak.

Már nagyon várom, hogy végre újra kreatívan főzzek, ne csak a mindennapi pocaktömésért... Sok újdonságot készülök bevezetni.

Már csak 1 hét és költözhetünk, már nagyon várjuk. A hibák ellenére alapvetően azért gond nélkül zajlott le a dolog, minden végül kijavításra került. Nagyon jó minőségű anyagokkal dolgoztak, a tükör helyét a fürdőben alig tudtuk kifúrni, annyira kemény ez az olasz csempe.

Ha szerdán kész a konyha (kivéve üvegpanel), akkor berendezem a nappalit és jöhetnek a fotók megint.

Adrica írta...

Mi pedig kíváncsian várjuk majd az új kreatív recepteket! ;)

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies