2009. augusztus 19., szerda

H5N1 - Mesterséges járvány?

Amóta "van", azóta izgatja a fantáziámat, hogy ez most valójában micsoda... Nekem is megfordult a fejemben, hogy vajon honnan tudják előre bizonyos emberek, hogy mikor, mennyi embert fog elpusztítani, ha nem ők gerjesztik. Eleve mi az esélye, hogy valami így mutálódik, mi ez az óriási médiafelfordulás körülötte, stb? Nekem kicsit olyan érzésem van, mintha az elmúlt fél évben beültették volna a köztudatba, hogy jönni fog, hogy az embereket megbarátkoztassák a gondolatával, aztán szépen birka módjára beadassák a védőoltást, amit jó előre kifejlesztettek, és ezt megnyugtatásképpen az emberek tudtára is hozzák. Az oltásipar óriási üzlet, erről nem egy könyv jelent meg, ennél már csak a magukat és gyerekeiket féltő emberek nagyobb fogás. És hát ha van a két halmaznak metszete, miért ne rögtön azt célozzuk meg?




Kaptam egy e-mailt, az alábbi tartalommal:


Egy osztrák oknyomozó riporternő, Jane Burgermeister feljelentést tett bioterrorizmus és népirtási kísérlet vádjával az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) és mégnéhány, nagy tekintélyű kormányzati és egyéb hivatali szervezet ellen. Ezt követően áprilisban a Baxter AG és az Avir Green Hills Biotechnology of Austria nevű vállalatokat jelentette fel a madárinfluenza vírus előállításának és terjesztésének vádjával.

Állítása szerint szándékosan - a WHO megbízásából - szaporítottak 72 kg élő madárinfluenza vírust, hogy később profitálhassanak a világméretűvé nőtt járványból. Egy cseh tudós vizsgálta a szezonális influenza elleni oltóanyagokat, ekkor fedezte fel, hogy abban élő H5N1és H3N2 vírusok találhatók.

June 25, 2009; WakeNews [Download Site for Burgermeister OfficialDocuments]; Journalist Accuses WHO of Plan to Commit Mass Murder

A média hallgat, az FBI nyomoz

A riporternő azt állítja, hogy döntő bizonyítékokkal rendelkezik arról, miszerint a gyógyszergyárak és a különböző állami szervek elkötelezetten és odaadóan terjesztik a halálos biológiai vírusokat abból a célból, hogy világméretű járványokat robbantsanak ki. Éppen ezért az újságírónő tiltó végzést szeretne a kötelező beoltások ellen, mert véleménye szerint a kötelező oltások hatóanyagait szándékosan fertőzik meg élő vírussal. A feljelentés és a gyanúsítás híre terjedni kezdett az interneten, de a meghatározó médiumokban egy betűt sem találunk erről a tényről, bár ennek felkapott és sokat közölt hírré kellett volna válnia. Az sem meglepő, hogy sokan csupán kacsának, pletykának gondolták a hírt, esetleg egyszerűen egy újabb összeesküvés-elméletnek. Az eset azonban az FBI aktáiba is bekerült, és úgy tűnik, Jane Burgermeister biztos a vádjaiban. A média részéről már megszokhattuk ezt a fajta hozzáállást, vagyis az effajta ködösítést. A gyógyszeripar szerepe és befolyása hatalmas a médiára - állítja a saját tapasztalatai alapján dr. Mercola, az ismert amerikai orvos-szakíró.

Kötelező védőoltás - fenyegetés egészségünk és szabad döntésünk ellen?

Tény, hogy napjainkban valóban lehetséges törvényes úton a kötelező védőoltás elrendelése. Ez ad lehetőséget a különböző magas rangú szervezeteknek arra, hogy embertársaikat akár halálos veszélynek is kitegyék különböző üzleti kapcsolataik és a profit érdekében. A kötelezően beadandó, mérgezett vakcinák valóban kivédhetetlennek bizonyulnak, ugyanis jelenleg nincs garancia a biztonsággal beadható oltásokra. Ha a szervezetünk nem várt módon reagál az oltóanyagra, szinte reménytelen kártérítési perrel próbálkoznunk. Nem az a fontos, hogyan vélekedünk Jane Burgermeisterről és vádjairól. A tényleges és sürgető probléma az, hogy szembe kell néznünk azzal a ténnyel: kötelező védőoltást rendelhetnek el az új influenza ellen. Egy olyan betegség ellen, amelyről - a WHO és egyéb egészségügyi szervezetek biztatására - ok nélkül sulykolja belénk a híreket a média, holott több mint kétszer nagyobb esélyünk van arra, hogy villám csapjon belénk, mint arra, hogy megfertőződjünk és meghaljunk az új influenzában.

Hisztériakeltés, eltúlzott kockázat

Az Egyesült Államok egyik korábbi elnökjelöltje, Ron Paul képviselő (aki egyébként orvosi végzettséggel is rendelkezik), egy nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy pénzügyi nyereség céljából az új influenza inkább hasonlít egy hisztérikus médiacirkuszra, mint halálos világjárványra. A nyilatkozatában emlékezteti az embereket a legutóbbi, 1976-os sertésinfluenza elleni oltási program kimenetelére. Akkoriban - közvetlenül az influenza miatt - egyetlen ember halt meg, ugyanakkor 25-en haltak bele az életmentő célra kijelölt oltások káros mellékhatásaiba, és több száz ember vált rokkanttá a vakcina okozta Guillain-Barré szindróma miatt. A képviselő szerint - dr. Mercola orvos szakértő is egyetért vele -, az új influenza teljes mértékben jelentéktelen betegségnek tűnik, ha összehasonlítjuk egyéb halálos járványokkal, mint például a tuberkulózissal vagy egyéb fertőző betegségekkel. Ha fölmérjük a betegség valódi veszélyességi fokát, nyilvánvalóvá válik, hogy teljesen indokolatlanok a nemzetközi szervezetek intézkedései és az esetleges katonai beavatkozások. Megfontolva a rendelkezésre álló tényeket és a valós kockázatokat, az influenza elleni jelenlegi reakció több kérdést is felvet. Vajon mi is a valós indíték? Miért is tapasztalható ez a túlzott elővigyázatosság egy olyan betegség ellen, amely többnyire gyenge tüneteket okoz, és a halálozási kockázata is rendkívül alacsony? Jane Burgermeister úgy gondolja, a kezében van a válasz, és ezt bizonyítani is tudja. A riporternő a nyomozati anyaga alapján állítja, hogy a védőoltás sokkal nagyobb veszélyt hordoz magában, mint maga a vírus. Természetesen mindenki maga dönt, hogy elhiszi-e az újságírónő vádjait, de bármi is az igazság, a kötelező beoltatást kerülnünk kell, ha kicsit is fontosnak tartjuk saját, valamint családunk, barátaink és gyermekeink életét és egészségét.

Baxter, a vírusosztó

Tökéletesen beleillik a képbe, hogy a Baxter International megbízást kapott az új influenza elleni oltás kifejlesztésére annak ellenére, hogy éppen vizsgálat zajlik ellene a néhány éve történt madárinfluenzavírus terjesztése miatt. 2009 februárjában a Baxter influenza elleni vakcinákat és címkézetlen H5N1 vírust (a madárinfluenza emberekben megjelenő formája) küldött egy osztrák kutatóközpontnak. Mivel csak influenza elleni védőoltást vártak a rakományban, ezért az osztrák cég ellenőrzés nélkül továbbküldött bizonyos mennyiségű - fertőzött - anyagot Csehországba, Szlovéniába és Németországba. Egészen Csehországig nem vették észre a hibát. A cseh laboratóriumban azonban észlelték a bajt, amikor az oltóanyaggal vadászgörényeken végeztek kísérletet. Az állatok, miután beoltották őket, váratlanul elpusztultak. Ekkor fedezték fel a hibás, fertőzött oltóanyagokat. De mégis miért maradt következmények nélkül egy ilyen hatalmas hiba? Ha ez a mennyiségű élő madárinfluenza vírus és egyéb, szezonális vírusok elérték volna a népességet, annak szörnyű következményei lehettek volna. A H5N1 vírus nem fertőzi meg könnyen az emberi szervezetet, de a szezonális influenza vírusa igen. A mindkét vírusnak kitett emberi szervezet könnyen a kettő kombinációjának hordozójává és a halálos madárinfluenza vírus átadójává válhatott volna.

Halált okozó gyógyszerek

Jane Burgermeister szerint ez az eset a Baxter és más biotechnológiai cégek szándékos akciója volt, hogy a betegséget terjesztve nyereséghez juthassanak. Az osztrák egészségügyi miniszter megerősítette, hogy eljárás indult a Baxter ellen, valamint az osztrák jogi hatóságok is vizsgálják az ügyet. De nem csak a Baxter az egyetlen vétkes. Több mint 80 ember meghalt és több száz megsérült az előző évben fertőzött heparintól (vérhígító gyógyszer). 2001-ben több mint 50 dialízises beteg halt meg a Baxter hibás segédeszközei miatt. Mindezek mellett a Baxter egyik leányvállalatát nemrég 2 millió dollárra büntette a bíróság az intravénás gyógyszerek árának szándékos, mesterséges emeléséért. A Baxter hihetetlen hanyagsága, a potenciálisan veszélyes, esetleg halált okozó gyógyszerekkel való kereskedése tehát már önmagában elegendő indok lenne arra, hogy ne kerülhessenek be az új influenza elleni oltást kifejlesztők piaci versenyébe. Az eddigi ismeretek alapján kijelenthető, a Baxter International nem alkalmas arra, hogy vakon rábízzuk önmagunkat, az egészségünket és a pénzünket.

A vád súlyos, de még nem bizonyított

Burgermeister nyomozati anyaga és az FBI dokumentumai alapján a következő jelentések készültek:"... egy nemzetközi bűnszövetkezet - amely behálózta a magas rangúállami és államok között szervezeteket -, az Egyesült Nemzetek Szövetségét, valamint a hozzá kapcsolódó katonai szervezeteket (ENSZ-csapatok Kínából, Kanadából, az Egyesült Királyságból, Mexikóból, stb.) - szándékosan elkövetett népirtást próbál végrehajtani az Egyesült Államok népessége ellen egy mesterségesen generált (genetikai) influenzajárvány és kötelező védőoltási program által, amellyel tömeges haláleseteket és az emberi szervezetben bekövetkező maradandó károsodásokat okozva kívánják megritkítani Amerika lakosságát. Sok bizonyíték azt mutatja, hogy bizonyos szervezetek - nevezetesen a WHO, az ENSZ és gyógyszergyárak, mint a Baxter és a Novartis - egy bűnszövetkezet alá tartozó rendszert alkotnak, amely stratégiai lépéseket szab meg számukra, és tőkefedezetet nyújt a különböző mesterséges vírusok fejlesztésére, előállítására és terjesztésére. Ezzel teszik indokolttá a tömeges védőoltások bevezetését, amelyeket biológiai fegyverként alkalmaznának, hogy az USA lakosságát megritkítsák, valamint előnyt szerezzenek Észak-Amerika erőforrásaival szemben."

Akár igaz, akár nem az a tény, hogy a tömeges védőoltások valójában a népesség ritkítását szolgálják, kétség sem fér ahhoz, hogy az új influenza elleni oltás határait a gyógyszergyárak és más kapcsolódó szervezetek pénztárcája szabja meg.

Csak a halottak nem tartoznak a célcsoportba...

Egy június 13-án lezajlott sajtókonferencián a WHO az új influenzátmegállíthatatlan világjárvánnyá minősítette. Felszólította a tagállamait (194 országot) az oltóanyagok raktározásra. Egy pénzügyi elemző szerint a Tamiflu (a szezonális influenza elleni gyógyszer)eladásából származó bevétel a közeljövőben 388 millió dollár körül alakulhat, az új influenza elleni oltóanyagokból származó bevételek pedig valószínűleg több milliárd dollárra rúghatnak majd. A CNN jelentése szerint csupán az Egyesült Államok kereslete 600 millióadagot jelentene az új influenza elleni vakcinából, tehát minden amerikaira 2 adag jutna. Ez jócskán meghaladja a szezonális influenza elleni vakcinák számát, ami összesen 115 millió adag. A Szakértők Stratégiai Tanácsadó Csoportja (ez a WHO legmagasabb rangú tanácsadó szervezete, amely védőoltásokkal is foglalkozik) az új influenza ellen legfőképpen a következő célcsoportok beoltását javasolja:

  • egészségügyi dolgozók
  • várandós nők
  • 6 hónapnál idősebb, krónikus betegségben szenvedő gyermekek
  • krónikus megbetegedésben szenvedő felnőttek (pl. asztma, krónikuselhízás, légzőszervi panaszok)
  • 15-49 év közötti egészséges felnőttek
  • egészséges gyermekek
  • idősek

Ezután következik a jogos kérdés: a halottakon kívül kimaradt-e valaki a felsorolásból? Mit tehetünk, ha hiszünk a hírnek? A félelem, a pánik és a heves érzelmi reakciók nem segítenek rajtunk ebben a kihívásokkal teli időszakban még akkor sem, ha a kormány és az érdeküket szolgáló szervezetek, valamint a média ilyen reakciókat próbálnak kicsikarni belőlünk. Józan eszünk és megfontolt döntéseink sokkal jobban szolgálják a saját és a családunk érdekeit. Ezt kellene az eszünkbe vésni ahelyett, hogy bedőlünk a sajtó által megállás nélkül szajkózott szenzációknak. Emellett nem szabad elfelednünk, hogy bármilyen influenza megelőzhető - védőoltás nélkül is - az életvitelünkben végrehajtott pozitív változtatásokkal, az egészségünkre, a környezetünkre fordított nagyobb figyelemmel.

(Forrás: Infowars,; angolból fordította: Hunyadi Edit


Kicsit utánanéztem, Jane Burgermeister honlapja itt található. További videók a témában itt. (angolosoknak)

6 megjegyzés:

Szabó Gábor írta...

Tök durva, köszi hogy feltetted a blogodba.

Szamóca írta...

Norci, köszi az olvasnivalót.
Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz a dolog mögött, de így olvasva azért nagyon durva, hogy emberek mire képesek - egymás ellen. Pedig egymásért kéne...
Már tovább is küldtem az ismerőseimnek.

trinity írta...

"az új influenza inkább hasonlít egy hisztérikus médiacirkuszra, mint halálos világjárványra."

Az a félelmetes, hogy számomra teljesen hihető!Ennél nagyobb üzlet, mint a világ végigoltása bármi áron-nem létezik!!!

LiliNortianyu írta...

Hasonló (rém)hírek terjengenek a babák és gyermekek védőoltásaival kapcsolatosan is.Ugyanaz a szisztéma:védőoltás olyan betegségek ellen amikkel kisebb eséllyel fertőződik meg a gyerek,mint amennyi esélye van arra,hogy megbetegszik a vakcinától.Ráadásul a mellékhatások elborzasztóak.És kötelező!A nyereség miatt a mi gyermekeink életével játszanak.

Unknown írta...

Sziasztok,

igen, az a legdurvább az egészben, hogy teljesen hihető. Évekkel ezelőtt rengeteget olvastam arról, hogy a védőoltások terén milyen összefonódások vannak, kinek hogy érdeke, stb. Szerintem ez is hasonló cipő, csak óriási méretekben. Ráadásul a biológiai fegyverkezés korát éljük már pár évtizede, csak nem ilyen rejtett formában - eddig "csak" háborúban vetették be egymás ellen kifejlesztett mérgeket, most pedig így kapjuk meg...

Nemsokára teszek fel cikket a védőoltásokról is újra, arról is sokan lemaradtak.

N

Kata írta...

Hű, ez nagyon jó volt, köszi, hogy feltetted!!!!

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies