Esküszünk...

Hát igen, a hír igaz, hivatalosan is összekötjük az életünket. Fizikailag és lelkileg már lassan egy éve összefonódtunk, és mivel fantasztikus az együtt élés minden perce, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje, hogy kimondjuk a boldogító igent. :-)

Minő véletlen, nem kaptunk máshova időpontot, csak az egy éves évfordulónkra - pedig próbálkoztunk ám... :-) Dehát ez a mi napunk, nincs kétség: június 13. Idén "csak" polgári szertartást tervezünk, jövőre pedig templomit. Kicsit szentimentális vagyok - mostanában meg főleg, úgyhogy akinek ez már too much, ne olvasson tovább :-)

Amikor bemegy az ember lánya és fia az anyakönyvvezetőhöz és ki kell választani a verset, dalt, megismeri a menetrendet, belegondol, hogy most mi is fog történni, akkor jön az igazi meghatódás. Nekem elég volt rápillantanom a választható idézetekre és már jött is a gombóc... A meghívó készítése, a vendéglista összeállítása, a ruha, a gyűrűk, az egész alkalom megszervezése fantasztikus élmény! Közölni a barátainkkal az örömhírt, akik ismernek minket külön-külön évek óta, és tudják, honnan jöttünk, mennyit dolgoztunk mindketten azért, fizikailag, lelkileg, szellemileg egyaránt, hogy most itt lehessünk, kézen fogva...! És akik velünk, nekünk örülnek, és már attól is mosolyognak, ha ránk néznek :-)

Szeptemberben pedig remélhetően be tudunk költözni a közös fészkünkbe, aminek a kialakításán rengeteget dolgozunk közösen. Nagyon jó időszak ez, összecsiszolódásra és a közös jövő tervezésére egyaránt. Néha persze megfeneklünk a stíluson, formákon, színeken, elrendezésen, stb, de pont ettől szép: egyeztetni kell, kompromisszumot kötni, hogy közös térré váljon, amiben mindketten jól érezzük magunkat. Ahol fel tudunk töltődni, ahova szívesen megyünk haza, ahol a gyermekünket fogjuk nevelni. Ami nem lakás, hanem otthon, és mi töltjük meg azzal a valamivel, belső tartalomtól, ami otthonná, otthonossá teszi. A mi rezgésünket, energiáinkat hordozza majd, aki betér, ezt érzi, ettől érzi vagy nem érzi jól magát benne. A mi kivetülésünk, mint ahogy a ruhánk, a beszédünk, a megjelenésünk is rólunk árulkodik.

Egyelőre ennyit a jó hírekből, bár még rengeteg van, mert minden nap egy csoda szerintem. :-) A kérdés az, hogy meglátjuk-e benne a csodát, vagy átalusszuk?!