2009. április 9., csütörtök

Válság van?! II.


"Amint bent, úgy kint." Hogy hogy jön össze a hermészi tan és a válság kérdésköre? Az én fejemben nagyon is összefüggnek...

Az előző részt azzal fejeztem be, hogy halál nélkül nincs újjászületés. Jó dolognak tartom az általam csak "dózerolásnak" nevezett - akár a saját életemben, akár nagyobb, társadalmi, vagy emberiség szinten bekövetkező fájdalmas, de sorsforditó és legtöbbször erőt, lendületet adó - eseményeket. Szerintem ezek elkerülhetetlen tisztulási tünetek, ahogy a láz is az az emberi szervezetben: kiveti magából a fertőzést, hogy aztán újjáépitse magát. Ezek amolyan kis halálok, amiből mindig újjászületés következhet.

Ugyanez zajlik nagyban is, társadalmi szinten, csak ott többszereplős a sztori, ezért kell hozzá az együttműködés is - közösen kell kivetnünk magunkból a nemkivánatos folyamatokat, elemeket, értékrendeket, stb. Ha úgy döntünk, mindenki, egyéni szinten - merthogy ez is csak döntés kérdése -, akkor meg tudjuk csinálni, együtt, vállvetve. És akkor az újjászületés is közös lesz, nem csak a halál...

De ehhez vissza kell menni az egyéni szintre. Nálam minden ezen áll, vagy bukik. A bomlasztás egyéni szinten kezdődött és ott kell kezdeni az újjáépitést is. Ha magunkban letisztázunk, megváltoztatunk jó pár dolgot, akkor ezek közösségi, nemzeti és még magasabb szintekre hatnak ki. A közösségi hatás pedig - a szinergia miatt - mindig több, mint az egyéni változások összessége. Az egyéni döntések egymást gerjesztik, és ezt jól tudják azok is, akik ezzel visszaélnek és manipulálnak. Nagyon nem mindegy, hogy pozitiv, vagy negativ öngerjesztő folyamatot inditunk el...

Én egy spirállal szoktam magyarázni: képzeljük el, hogy egy spirál alakú szivószálon középtájt állunk. A mi döntésünk, hogy melyik irányba indulunk el, felfelé, vagy lefelé. És igen, tény, hogy lefelé sokkal gyorsabban lehet haladni, egy lökéssel hamar lent lehet lenni a legalján. Az is tény, hogy felfelé ugyanaz a löket alig visz, és időközönként - elég sűrűn - meg kell ismételni a lökést, újabb és újabb döntést kell hozni belülről, a haladás érdekében. Ami még érdekesebb: akár lefelé, akár felfelé indultunk, ugyanannak a kezdő pontnak a magasabb vagy mélyebb visszatérésével fogunk találkozni. A problémák, helyzetek visszatérnek, csak lefelé menet átsiklunk rajta, felfelé menet megküzdünk velük/értük. De: ha lefelé indultunk is, minden ilyen visszatérő helyzetnél ott van a lehetőségünk, hogy másképp döntsünk, és mégiscsak elinduljunk felfelé. Szerintem ez óriási dolog! Addig kapjuk vissza ugyanazokat a helyzeteket (sokan pofonoknak nevezik), mig egyszer csak felébredünk, és változtatunk. És ez itt a lényeg, hogy az egész a mi érdekünkben van, történik, hogy gondolkodjunk, változzunk, bölcsüljünk, felismerjünk, tudatosodjunk.

A társadalmi szint sokszereplős, ezért nyilván bonyolultabb. Az egyéni döntésnél, változásnál "csak" magammal kell tisztába kerülnöm, a társadalmi szinten viszont mindenkinek dolgoznia kell magán ahhoz, hogy közösen előrébb jussunk. Viszont mivel működik a szinergikus hatás, az egyéni változások megsokszorozódnak.

Ha ezt az "elméletet" (merthogy valójában működik a gyakorlatban is!) áthelyezzük a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetre, akkor nálam a következő a szereposztás: a spirálon a félelmeink, hitetlenségünk (magunkban és másokban), reményvesztettségünk, stb. miatt lefelé indulunk. mind egyéni, mind társadalmi szinten. Nem hiszünk abban, hogy mi magunk változtatni tudunk a sorsunkon - akár az egyénin, akár a társadalmin -, nem hiszünk a saját teremtő erőnkben. Mindenkire, mindenfélére ráfogjuk, hogy miattuk tartunk ott, ahol, és elfelejtjük, hogy igazából magunk miatt, a mi döntésünkből vagy nem döntésünkből erednek ezek a folyamatok. A mi értékrendünkből, a mi elfojtott agressziónkból, a mi félelmeinkből, a mi hitetlenségünkből. Ha nem lenne olyan az értékrendünk, hogy csak az számit, amid van, nem tudnának manipulálni és folyamatos vásárlásra, fogyasztásra ösztönözni a reklámok. Ha nem lenne bennünk olyan sok elfojtott agresszió, akkor a világban sem lennének háborúk, gyújtogatások, késelések, stb. Ezek mind-mind a saját belsőink kivetülései. Ha igazán hinnénk abban, hogy változtathatunk a világ folyásán, meg is tennénk érte sokmindent. De nem tesszük, mert nem látjuk meg saját magunkat ezekben a külső folyamatokban.

Ami még ilyenkor gyakori hiba szokott lenni - ha nagynehezen rá is vettük magunkat a változásra -, az az egymásra mutogatás. "Először változzon a Náncsi néni, meg a kutyája, meg az időjárás, meg az Isten. Aztán majd én is változok." De gondoljunk bele, hogy mi van akkor, ha mindig mindenki csak egymásra vár, és senki nem tesz semmit? Teljesen jól megfigyelhető az elmúlt fél évben a gazdaságokban: először stagnálás következik, majd a hanyatlás. Mindenki kivár, elhalaszt, egymást figyeli, kombinál, közben pedig a piac beáll, semmi mozgás, majd még rosszabb: visszatartják a pénzt az emberek, a kereslet lecsökken, a gazdaság pedig károsul. Először csak a növekedés csökken (milyen bután hangzik, de itt még mindig pozitivban vagyunk), majd átmegyünk negativba. De ugyanez van a dizsiben, amikor mindenki csak áll, és vár, hogy valaki kezdje már el a táncot... És valaki - aki érzi magát valakinek - végül (szerencsére?) mindig elkezdi, és rohamos tempóban becsatlakoznak a többiek is. Az én viziómban sok, egyrettöbb ilyen "valaki" van, és egyre kevesebb követő, reagáló. Minél több olyan ember, aki tudatosodik, aki nem dől be a manipulálásnak, hanem kezébe veszi előbb a saját sorsát, ezen keresztül pedig a közösségét, nemzetét, emberiségét.

“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel..." - ezt a Széchenyinek, Brechtnek, Churchillnek, vagy még sokmindenkinek tulajdonitott idézetet sokan ismerjük, de csak kevesen gondolunk bele a valódi tartalmába. Pedig teljesen mindegy, ki mondta, a lényege ugyanaz: vállaljuk a felelősséget a döntéseinkért, és ne másokat, a kormányt, a nemzetközi szervezeteket hibáztassuk azért, mert jelenleg olyan a helyzet, amilyen. Tegyünk, a saját szintünkön, lehetőségeinkhez képest, mindenki, amennyit tud. Nem azzal van a gond, hogy nem tudjuk holnapra megváltoztatni a világot, hanem azzal, hogy amit tudunk tenni - mert mindig van választásunk! - azt sem tesszük meg...

Szerintem a gazdasági válság elsősorban morális válság, és ennek csak a következménye az, ami most a pénztárcánkat érinti. Ezen - a belsőnkön - keresztül tudunk rajta változtatni. Mert amint bent, úgy kint.

Nincsenek megjegyzések:

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies