Megkésve bár, de törve nem: megint pótlok, ezúttal a tegnapi nap gondolkodtatott el. Ugyanis nőnap volt, és mint olyan, ünnep, kapunk virágot, meg minden. Kicsit menetrendszerű, kicsit megszokás, de legalább van. De miért is? Mit jelent nőnek lenni? És mi ezen az ünnepelnivaló?
Bár minden bejegyzésem személyes tapasztalatokon alapul - noha nem mindig mondom el a háttérsztorit, ami irásra ösztönöz -, ez a mostani szösszenet talán még személyesebb lesz. Ugyanis a nőiség téma az, amin évek óta dolgozom, és ami leginkább foglalkoztat önmagam megtalálásában. Merthogy nagyon könnyű kimondani, hogy nő vagyok, de ez sokszor csak a nememet jelöli, mert a mélyebb (vagy magasabb) értelmét kikutatni és megélni nagyobb feladat, és kemény munka, ezért sajnos nem sokan dolgoznak vele. Meg hát olyan természetes, "miért is foglalkoztatna, hát persze, hogy nő vagyok, hiszen vannak elsődleges és másodlagos női nemi jellegeim, hosszú hajam, kedves mosolyom, lágy vonásaim, tehát nő vagyok".
Ha körbenézek az ismerőseim, barátaim között, legtöbben a külsejüket sem tudják elfogadni, és ez még csak a fizikai szint. Mindenki szebb, csinosabb, fittebb, stb. akar lenni, tudat alatt - vagy akár tudatosan - azt gondolják, ettől függ a nőiességük. Vagy pont az ellenkezője: elegük van abból, hogy mindenhol egyen cicababák rohangásznak, és ezt elutasitva pont a másik irányba mozdulnak el: elvetik a sminket, parfümöt, minden olyan dolgot, amit a másik oldalon eltúlozva látnak. És közben mindkét oldal kereső, az arany közepet keresik, azt, ahol tényleg nő a nő. Nem két lábon járó divatház, de nem is slampos, ápolatlan. A kulcs talán a tetszeni akarás: a cicababák mindenkinek tetszeni akarnak, túlzottan is, ezért harsányak. Erőteljesen befolyásolhatóak a média által, a legújabb trendet követik, sokszor válogatás nélkül. Akik pedig elhanyagolják magukat, azok nem akarnak tetszeni sem maguknak, sem másoknak. Tudják, hogy nem ezen múlik a nőiességük, viszont egy az egyben elutasitanak mindent, ami csinos, szép, nőies. Valakiben van elbújási szándék is, "csak észre ne vegyenek", vagy a nőiesség teljes elutasitása, fel nem vállalása - ilyenkor jönnek a bő lebernyegek és az alakot teljesen eltakaró "zsákok". Voltam mindkét oldalon - ezzel biztos nem vagyok egyedül -, ezért tudom, hogy milyen lelki állapot tartozik ezekhez a jelenségekhez. És azt is, hogy mindkettőt a nőiség témájához való helyes viszony orvosolja.
Lelkileg a nőiesség sokban függ az anyától. Ő az első számú nő, a minta számunkra. Ahogy a gyerkőc mindent leutánoz, ez sem maradhat ki: levesszük a női mintát is Anyuról, aki sokszor nem szavakkal, hanem nonverbálisan tanit minket nőnek lenni. Vagy éppen férfinek, attól függ, hogy anyu hogy áll a témával, hogy valóban ő-e a nő a családban, vagy egy jól sikerült szerepcserét sikerül leutánoznia a gyerkőcnek. Nálunk ugyanis ez történt: Anyum irányitó, vezető személyiség, aki maga alá gyűrte Aput, és az évek alatt szépen megfordultak a szerepek. Mindent Anyu vezényel, mint egy karmester, Apu pedig követi.
Pedig a női és a férfi minőségek a Holdhoz és a Naphoz hasonlatosak, ez alapján pedig a nő a befogadó, elfogadó, odaadó, követő, a férfi pedig a vezető, az útmutató, kiáradó, irányitó. Ez persze nem azt jelenti, amit sok kapcsolatban látni, hogy a férfi gyűri maga alá a nőt, mert ott pont ugyanannyira nem beszélhetünk társkapcsolatról, partnerkapcsolatról, mint a forditott esetben. De az iránymutatás a férfi dolga, és ezt tudja úgy tenni, hogy az a nőnek elfogadható és örömmel követhető legyen! Alázattal, tisztelettel a partnere felé, társként kezelve, együttműködve. Nekem ezek a minőségek ezt jelentik, hogy mindkét félnek törekednie kell a partnerségre, a kooperációra, de a szerepek betartása mellett.
Egy egyszerű példa, hogy nálunk ez hogy működik:
- Mit csináljunk a hétvégén? (N)Ha körbenézek az ismerőseim, barátaim között, legtöbben a külsejüket sem tudják elfogadni, és ez még csak a fizikai szint. Mindenki szebb, csinosabb, fittebb, stb. akar lenni, tudat alatt - vagy akár tudatosan - azt gondolják, ettől függ a nőiességük. Vagy pont az ellenkezője: elegük van abból, hogy mindenhol egyen cicababák rohangásznak, és ezt elutasitva pont a másik irányba mozdulnak el: elvetik a sminket, parfümöt, minden olyan dolgot, amit a másik oldalon eltúlozva látnak. És közben mindkét oldal kereső, az arany közepet keresik, azt, ahol tényleg nő a nő. Nem két lábon járó divatház, de nem is slampos, ápolatlan. A kulcs talán a tetszeni akarás: a cicababák mindenkinek tetszeni akarnak, túlzottan is, ezért harsányak. Erőteljesen befolyásolhatóak a média által, a legújabb trendet követik, sokszor válogatás nélkül. Akik pedig elhanyagolják magukat, azok nem akarnak tetszeni sem maguknak, sem másoknak. Tudják, hogy nem ezen múlik a nőiességük, viszont egy az egyben elutasitanak mindent, ami csinos, szép, nőies. Valakiben van elbújási szándék is, "csak észre ne vegyenek", vagy a nőiesség teljes elutasitása, fel nem vállalása - ilyenkor jönnek a bő lebernyegek és az alakot teljesen eltakaró "zsákok". Voltam mindkét oldalon - ezzel biztos nem vagyok egyedül -, ezért tudom, hogy milyen lelki állapot tartozik ezekhez a jelenségekhez. És azt is, hogy mindkettőt a nőiség témájához való helyes viszony orvosolja.
Lelkileg a nőiesség sokban függ az anyától. Ő az első számú nő, a minta számunkra. Ahogy a gyerkőc mindent leutánoz, ez sem maradhat ki: levesszük a női mintát is Anyuról, aki sokszor nem szavakkal, hanem nonverbálisan tanit minket nőnek lenni. Vagy éppen férfinek, attól függ, hogy anyu hogy áll a témával, hogy valóban ő-e a nő a családban, vagy egy jól sikerült szerepcserét sikerül leutánoznia a gyerkőcnek. Nálunk ugyanis ez történt: Anyum irányitó, vezető személyiség, aki maga alá gyűrte Aput, és az évek alatt szépen megfordultak a szerepek. Mindent Anyu vezényel, mint egy karmester, Apu pedig követi.
Pedig a női és a férfi minőségek a Holdhoz és a Naphoz hasonlatosak, ez alapján pedig a nő a befogadó, elfogadó, odaadó, követő, a férfi pedig a vezető, az útmutató, kiáradó, irányitó. Ez persze nem azt jelenti, amit sok kapcsolatban látni, hogy a férfi gyűri maga alá a nőt, mert ott pont ugyanannyira nem beszélhetünk társkapcsolatról, partnerkapcsolatról, mint a forditott esetben. De az iránymutatás a férfi dolga, és ezt tudja úgy tenni, hogy az a nőnek elfogadható és örömmel követhető legyen! Alázattal, tisztelettel a partnere felé, társként kezelve, együttműködve. Nekem ezek a minőségek ezt jelentik, hogy mindkét félnek törekednie kell a partnerségre, a kooperációra, de a szerepek betartása mellett.
Egy egyszerű példa, hogy nálunk ez hogy működik:
- Elmehetnénk kirándulni a hegyekbe, mit szólsz? (B)
- Jó, úgyis vágyom a friss levegőre! És készitek hozzá szendvicseket, piknikezünk a fűben, pléden, stb. (N)
Vagy:
- Nem, most nincs kedvem mozogni, inkább csak lustiznék egész nap az ágyban. De ha nagyon szeretnél, szivesen elmegyek veled kirándulni. (N)
Szóval nekem ilyen a másik figyelembe vételével zajló kommunikáció. A programszervezés alapvetően a férfi dolga, ő az aktiv, kezdeményező. Ez nem azt jelenti persze, hogy várok, hogy a sült galamb a számba repüljön, de amikor én voltam a férfi a kapcsolatban, én is szerveztem meg az életünket, szórakozásunkat, mindent. Sok helyen látom ezt, hogy a férfiak a munka vagy egyéb dolgok miatt kivonulnak a kapcsolatból és a nőre hárulnak olyan tevékenységek, amelyek nem az ő dolguk lenne. Lassan már a nő kéri meg a férfi kezét, ott fogunk tartani. Vicces, de nekem is tükröt tartott az élet, és kénytelen voltam változni: nem két helyen dolgozni és éjszaka fáradtan hazaesni, miközben a háztartási munkát a párom végzi el helyettem...
Amig a nő túl kemény, férfias, a férfi nem tud vezető, Nap-szerű lenni mellette. Sok nő a férfit hibáztatja (ahogy Anyu is), hogy nem eléggé férfi, nem irányit, ezért ők teszik meg helyettük azt, amit meg kell. De vajon mi, nők, eléggé nők vagyunk? Vagy mi is női ruhákba öltözött férfiak vagyunk, akik nem hagyják magukat irányitani, akik túlságosan emancipáltak ahhoz, hogy egy kedves, udvarias férfitől az ajtónyitástól a szatyorcipelésig bármit is elfogadjanak? Mert "megköveteli a társadalom" tőlünk, hogy mindig fittek, csinosak, sikeresek, erősek, bátrak, stb. legyünk, aki bármivel megbirkózik, bármit elér egyedül, "önálló", stb. Beszálltunk a harcba és megkeményedtünk, mert ez nem nekünk való. A versengés, a teljesitmény világa nem a mi terepünk, ezért nem lehetünk jók benne. Agresszivek és kemények lettünk (egyre több a nők által elkövetett vagy felbujtott, instruált bűncselekmény)
De miben lehetünk? Mi az, ami a mi dolgunk, és ami szép a nő-ségben? Nemrég kérdeztem egy barátnőmet, és nem tudott rá válaszolni... Sajnos sokan vannak ezzel igy. Jöhet ez a családból, környezetből, saját múltból, hogy nem találjuk a szépségét, ezért nem is akarunk belehelyezkedni. Nem akarjuk felvállalni azt, ami adatott, pedig lehetne nézni a szép és jó oldalát, ha eddig még nem láttuk volna meg, lehet keresni követendő példát, mintát, ha otthonról nem hozzuk. Felül lehet irni a negativ családi mintát (pl. "a nő a cseléd, munka után várja otthon a második műszak és a férfi kiszolgálása", stb.), és elhinni azt, hogy ezt lehet másképp csinálni, harmonikusan, társkapcsolatban, szeretetben.
Merthogy ezt is meg lehet tanulni, nőnek lenni, de először is el kell fogadni azt, hogy ez van, ezzel kell dolgozni. Nő vagyok, annak minden előnyével és hátrányával. Például a menstruációs gondok lelki háttere is ez, az el nem fogadás, az engedelmességi problémák. A nő valamilyen szinten kiszolgáltatott a testének, a ciklusának, sokan ezt is nagyon nehezen élik meg. Nem véletlen, hogy olyan sok a szexuális probléma, hüvelyi viszketések, gyulladások, meddőség, frigiditás, a nő elzárkózik a behatolástól, képtelen befogadni a férfit, a férfi minőséget. Nem tudja átengedni az irányitást, bizalommal fordulni a férfi felé, átadni magunkat neki. Hagyni őket érvényesülni, mindenkinek a saját szerepét (megtanulni) élni.
Pedig a nő alapvetően finom, lágy, odaadó, gondoskodó, szeret a Nap-ja kedvében járni. Mellette kiteljesedik, nem veszteségként éli meg az önátadást, hanem végre helyére kerül, mert a Nap leveszi válláról azokat a terheket, amelyeket egészen idáig feleslegesen cipelt, mert nem az ő dolga volt. Cserébe ő otthont teremt, biztonságos környezetet fizikailag és lelkileg, ahol a "modern vadász" kipihenheti magát, feltöltődhet.
Számomra ez a női lét szépsége. Imádok a párom kedvében járni. Szeretem, ha hazajön a munkából és finom vacsorával várom. Szeretek neki tetszeni, szeretem látni a szemében, hogy büszke rám, szeretek neki meglepetéseket okozni, új dolgokat kitalálni, segiteni neki kibontakozni. Megvakarni a hátát reggel, megmasszirozni, ha edzésről hazajön, odafigyelni a testi-lelki egészségére. Gondoskodni róla, hozzábújni, biztonságra lelni mellette. Nekem ezért jó nőnek lenni, és szivesen megünneplem az év bármely napján.
Amig a nő túl kemény, férfias, a férfi nem tud vezető, Nap-szerű lenni mellette. Sok nő a férfit hibáztatja (ahogy Anyu is), hogy nem eléggé férfi, nem irányit, ezért ők teszik meg helyettük azt, amit meg kell. De vajon mi, nők, eléggé nők vagyunk? Vagy mi is női ruhákba öltözött férfiak vagyunk, akik nem hagyják magukat irányitani, akik túlságosan emancipáltak ahhoz, hogy egy kedves, udvarias férfitől az ajtónyitástól a szatyorcipelésig bármit is elfogadjanak? Mert "megköveteli a társadalom" tőlünk, hogy mindig fittek, csinosak, sikeresek, erősek, bátrak, stb. legyünk, aki bármivel megbirkózik, bármit elér egyedül, "önálló", stb. Beszálltunk a harcba és megkeményedtünk, mert ez nem nekünk való. A versengés, a teljesitmény világa nem a mi terepünk, ezért nem lehetünk jók benne. Agresszivek és kemények lettünk (egyre több a nők által elkövetett vagy felbujtott, instruált bűncselekmény)
De miben lehetünk? Mi az, ami a mi dolgunk, és ami szép a nő-ségben? Nemrég kérdeztem egy barátnőmet, és nem tudott rá válaszolni... Sajnos sokan vannak ezzel igy. Jöhet ez a családból, környezetből, saját múltból, hogy nem találjuk a szépségét, ezért nem is akarunk belehelyezkedni. Nem akarjuk felvállalni azt, ami adatott, pedig lehetne nézni a szép és jó oldalát, ha eddig még nem láttuk volna meg, lehet keresni követendő példát, mintát, ha otthonról nem hozzuk. Felül lehet irni a negativ családi mintát (pl. "a nő a cseléd, munka után várja otthon a második műszak és a férfi kiszolgálása", stb.), és elhinni azt, hogy ezt lehet másképp csinálni, harmonikusan, társkapcsolatban, szeretetben.
Merthogy ezt is meg lehet tanulni, nőnek lenni, de először is el kell fogadni azt, hogy ez van, ezzel kell dolgozni. Nő vagyok, annak minden előnyével és hátrányával. Például a menstruációs gondok lelki háttere is ez, az el nem fogadás, az engedelmességi problémák. A nő valamilyen szinten kiszolgáltatott a testének, a ciklusának, sokan ezt is nagyon nehezen élik meg. Nem véletlen, hogy olyan sok a szexuális probléma, hüvelyi viszketések, gyulladások, meddőség, frigiditás, a nő elzárkózik a behatolástól, képtelen befogadni a férfit, a férfi minőséget. Nem tudja átengedni az irányitást, bizalommal fordulni a férfi felé, átadni magunkat neki. Hagyni őket érvényesülni, mindenkinek a saját szerepét (megtanulni) élni.
Pedig a nő alapvetően finom, lágy, odaadó, gondoskodó, szeret a Nap-ja kedvében járni. Mellette kiteljesedik, nem veszteségként éli meg az önátadást, hanem végre helyére kerül, mert a Nap leveszi válláról azokat a terheket, amelyeket egészen idáig feleslegesen cipelt, mert nem az ő dolga volt. Cserébe ő otthont teremt, biztonságos környezetet fizikailag és lelkileg, ahol a "modern vadász" kipihenheti magát, feltöltődhet.
Számomra ez a női lét szépsége. Imádok a párom kedvében járni. Szeretem, ha hazajön a munkából és finom vacsorával várom. Szeretek neki tetszeni, szeretem látni a szemében, hogy büszke rám, szeretek neki meglepetéseket okozni, új dolgokat kitalálni, segiteni neki kibontakozni. Megvakarni a hátát reggel, megmasszirozni, ha edzésről hazajön, odafigyelni a testi-lelki egészségére. Gondoskodni róla, hozzábújni, biztonságra lelni mellette. Nekem ezért jó nőnek lenni, és szivesen megünneplem az év bármely napján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése