Az élet váltakozás, „egyszer fent, egyszer lent”, mondják a bölcsek. Minden változik, pulzál, áramlik, és ez így természetes. Akárcsak a természetben: a mag elhal, hogy a növény megszülethessen.
A folyamatnak van egy „elhalás” része is, amit nem szoktuk természetesnek venni, inkább elnyomjuk, titkoljuk, elvonulunk vele, szégyelljük. Pedig ha ezt nem éljük meg, nem foglalkozunk vele, az megnehezíti a folytatást. Elhalás alatt azokat az időszakokat értem, amelyek egy váltással, változással járnak, és amiket magunk mögött kell hagynunk: munkahelyváltáskor, szakításkor, váláskor, gyermekvállaláskor, vagy épp a gyermek elengedésekor, költözéskor, stb. Ez egyfajta „kihúzódás” abból a szituációból, vagy térből, amiben eddig benne voltunk. Érezzük, ahogy szűnik a kötődés a régihez, és megnyílunk az újnak. Elgyászoljuk a régi önmagunkat, a tárgyainkat, a lakásunkat, munkánkat, kapcsolatunkat - elbúcsúzunk tőlük.
Egy-egy életszakasz lezárulása ez, ami után egy másik minőség jön, és ez semmivel sem rosszabb, mint az előző, csak más. És pont ezt a másságot élhetjük meg rosszul, ha nem vagyunk rá felkészülve, ha még nem engedtük el a régit. Vagy éppen nem is látjuk a jövőbeli perspektívákat, lehetőségeket, és inkább maradnánk a régiben, mint a bizonytalan újban.
Mert jól megtanultuk, hogy az egyiket csak akkor hagyjuk ott, ha már megvan helyette a másik... Ezért szépen egyikből átülünk a másikba, átmenet nélkül, és anélkül, hogy elgyászolnánk a régit, hogy lezárnánk azt a szakaszt, és felkészülnénk az új – még ismeretlen – befogadására.
Mindenki kerülhet hullámvölgybe egy-egy történés kapcsán, ha nem engedte el a régi szerelmet, munkahelyet, nem készült fel egy másfajta életre, ami a gyerekek megszületése, vagy ellenkezőleg, a „kirepülése”, a munkába állás, vagy nyugdíjazás után következik. Siratjuk az akkori, megszokott életet, annak minden részletével. „Még ha ver is a férjem, azért ő egy jó ember…” Így maradunk benne a rossz kapcsolatokban, állásokban, kötjük magunkhoz a gyerekeinket, ragaszkodunk a csábításhoz, pedig már kapcsolatban vagyunk, siratjuk a tanulóévek bohémságát és az önfeledt nyarakat, stb. stb.
Emiatt pedig nem tudjuk meglátni a jelen lehetőségét. Merthogy akármennyire is rosszként éljük meg ezeket a változásokat, mint minden, ez is lehetőségeket hordoz. Olyanokat, amiktől elvágjuk magunkat azzal, ha a múlton rágódunk, vagy a jövő miatt aggódunk.
A hullámvölgyből való kiút ezeknek a lehetőségeknek a meglátása, egy jövőkép felépítése. Elképzelés arról, hogy mit kezdek az új helyzettel, hogyan tudok alkalmazkodni hozzá. Hogy tudom újra kitölteni a teret és időt. Valahol magunkat kell újra megtalálni a megváltozott helyzetben. Tehát tulajdonképpen ezek a változások magunkhoz visznek egyre közelebb és közelebb. Átgondolhatjuk az eddigi helyzetet, számot vethetünk vele és felkészülhetünk az újra. Megnézhetjük, miben lesz más, megláthatjuk abban is a jót.
Mint ahogy az üzleti életben a termékeket a megváltozott piaci helyzetben „újrapozícionálják”, így tehetünk mi is magunkkal. Miben is hasonlít a két szituáció? A marketingesek ismerik a terméket, tisztában vannak annak minden erősségével, gyengeségével, lehetőségével és veszélyével - ezek tükrében változtatnak a stratégián. Tehát nekünk is kell ismernünk magunkat, itt ugyanis mi vagyunk a termék, de ugyanakkor a marketinges is. Mi gyúrjuk meg önmagunkat azért, hogy a megváltozott helyzethez helyesen tudjunk alkalmazkodni. Hogy lehet ezt helyesen csinálni? Ha a forrásunk a szellem, itt ugyanis a szellem (marketinges) gyúrja a lelket (termék)… A szellem bölcsessége és szeretete segíthet a helyes alkalmazkodásban, a régi helyes elengedésében és az új helyes befogadásában. A szellemi információk, sugallatok, megérzések, tanítások tükrében a lélek lassan, de biztosan átalakul.
Van még valami, ami segíthet az átalakulásban: a HIT. Hit abban, hogy bár más, de jó lesz az új helyzetünk, életünk. Hit önmagunkban, a boldogságban, a felsőbb segítségben, a … (mindenki folytassa hite szerint)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése