Selyemfestő műhely - céges ajánlat

Kedves Vevőim, Látogatóim,


Lassan két sikeres év és több száz gyönyörű selyemkendőből álló portfolióm nyomán a sok-sok egyéni kívánság, ötlet mellett egyre több cég keres meg, hogy partnereinek, munkatársainak egyedi, kézzel festett selyemkendőt, selyemsálat ajándékozzon. Jelenleg is egy ilyen nagy megrendelésen dolgozunk, immáron hárman, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal magas rangú partnereinek adhasson magyar motívumokkal díszített selyemsálakat. Egyik korábbi sálamat pedig maga a Spanyol Királynő kapta, aki külön köszönőlevélben méltatta az ajándékot, melyet egy Zoób Katti Zsolnay ékszerrel együtt adott át a hozzá kilátogató Schmitt Pál Köztársasági Elnök Úr.


Az óriási megtiszteltetés, elismerés felvetette a hazai nagyobb cégek megkeresésének lehetőségét is. Szeretnélek kérni benneteket, hogy amennyiben olyan cégnél dolgoztok, ahol lehetőségetek van közösségi helyszíneken (pl. konyha, folyosó faliújság), vagy intraneten közzétenni az alábbi „plakátomat”, esetleg eljuttatnátok olyan cégekhez, akiket érdekelhet üzleti ajándékként a kézzel festett selyemsálak, akkor mind több emberhez juthatnának el ezek a mind nagyobb százalékban zsűrizett iparművészeti alkotások.


A teljes portfolio megtekintéséhez látogass el a http://www.selymetfestek.hu/ oldalra.




4 Responses
  1. Szia Norci!

    Csak gratulálni tudok a csodás darabokhoz. A cégen belül kitettem a szórólapod, remélem sokan felfigyelnek rá!

    További sok sikert kívánok!

    Gábor


  2. Nóri Says:

    Szia Gábor,
    köszönöm szépen a segítséged!:-)
    N


  3. Zizi Says:

    Whoooaaa, gratulálok! A spanyol királynőnél landolt egy kendőd... fantasztikus! Nagyon ügyes vagy!


  4. Nóri Says:

    Köszönöm szépen! :-)


Blog Widget by LinkWithin
Hobbies
  • CICAságok

    Magamról

    Fotóm
    Egész kiskorom óta hobbim a kézműves termékek alkotása, üvegfestéstől gyöngyfűzésig, decoupage-ig sokmindent kipróbáltam már. Aztán beleszerettem a selyembe... Közel állnak hozzám az ezoterikus témák, a lelki-szellemi dolgok. Ráhangolódás és tudatosság egyvelegéből születnek az alkotásaim. Inkább a művészetek, emberek, beszélgetések, minőség, mint a számok, mennyiség, hatékonyság vonzanak. Nyitok, hogy felém is nyissanak. Adok, és így nekem is adhatnak. Szeretem megosztani azt, amim van. Ezért is nyitottam ezt a blogot, hogy a receptjeimet, ötleteimet, gondolataimat, érzéseimet megosszam másokkal. Másokból is főként ezek érdekelnek, a felszín alatt rejlő kincsek. Ha számodra kincs az, amit itt olvasol, vagy később érik benned kinccsé, szólj hozzá megjegyzésben, vagy írj nekem közvetlenül.

    Selymet festek

    Selymet festek
    Kozmosz

    Rendszeres olvasók

    Fish

    Látogatóim