2009. szeptember 30., szerda

Majdnem kész konyha!

Ma készen lett végre a konyhánk!!! Illetve majdnem, mert még pár simítás hiányzik, azok a napokban lesznek meg.

Például az üvegpanel, ami péntekre készül el. Még nem tudom, hogy fogjuk elhozni, de egy jó nagy tábla savmaratott üveg kerül majd az alsó és felső szekrény közé. Ezekre ül ki majd a konnektor. A mosogató fölött pedig a csempe hiányzik, és ez az, amit jelenleg még nem tudom, hogy fogunk megoldani. Ugyanis a gépészek és burkolók a fürdőszobába elhasználták a hibák kijavítására a maradék csempéinket, ezért nincs már több egyáltalán. Valószínűleg vennünk/rendelnünk kell még, pedig csak 4 db csempére lenne szükségünk.


Ma abban is megegyeztünk Balázzsal, hogy az előszoba felé lévő átadóba pultként ugyanolyan színű bútorlap fog kerülni, mint amilyen a konyha. Ezt is le kell szabatni majd. És hát a fő dolog, a bepakolás, ami az én elkövetkezendő napokbeli feladatom lesz.


Viszont: hétvégén költözünk!!! Mától van meleg víz, és fűtés is - bár erre még nincs szükség. A tereprendezés napok óta gőzerővel folyik, lehet, hogy egy-két héten belül már jön a kertész is. Tegnap feltettük a hangfalakat, úgyhogy most már teljes felszereléssel tudunk zenét hallgatni. A napokban függönyt is varrok, pakolok, rendezkedek majd. És persze hétvégén főzök...!!!



Akiknek köszönhetjük: a mesterek (vegán barátaim)

3 megjegyzés:

Barbara írta...

Nahát Nóri, itt aztán lehet majd főzőcskézni, meg fotózni :) Szuper lett, már nagyon kívácsi vagyok milyen lesz az egész!

Szabó Gábor írta...

Eszméletlen jó ez a konyha ! :)
Hihetetlen jó designt hoztatok össze.

Irigylésre méltó ez a stílus. :) Egy lakberendező veszett el benned. :)

Unknown írta...

Köszi, Gábor, sokan mondják, hogy lakberendezéssel kellene foglalkoznom, de még van blokkom a témán... :-(

Barbóca, várlak majd a lakásavatóra, de addig is lesznek fent majd képek még :-)

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies