Gondolatok a hajléktalanokról II.

Amióta felismertem, hogy kevesebbet teszek mostanában embertársaimért, mint korábban, aktivizáltam magam e téren és nagyon jó élményeim voltak.

Múlt héten, azt hiszem, csütörtökön hazafelé tartottam a Deák térről. Valamilyen hirtelen megfontolásból úgy döntöttem - bár nagyon hideg volt -, hogy lesétálok az Astoriáig és úgy megyek haza. Azt hiszem, ennél jobb döntést nem is hozhattam volna, mert ahogy megyek le az aluljáróban, hirtelen rajzok sorát látom meg a földön. Egy hajléktalan férfi rajzolta és árulta ott helyben. Először a szokott, gyors tempóm miatt túlhaladtam rajta, és beletelt pár méterbe, mire eljutott a tudatomig, hogy mit is látok. Gyorsan visszafordultam, hogy közelebbről szemügyre vegyem a rajzokat. Alig hittem a szememnek: szent képek és manókat, tündéreket ábrázoló képek terültek el a földön. Az egyik, egy Szűz Mária kép azonnal megtetszett, de ahogy tovább nézegettem őket, nem tudtam választani. A férfivel közben beszélgetésbe elegyedtem, mondta, hogy milyen sok munka van egy-egy képpel. Mivel én is rajzolok, tudom, hogy nem kis idő, mire egy kidolgozott rajz elkészül. Épp Jézust ábrázoló grafikát készitett, de az még csak félkész állapotban volt. Végül megkérdeztem az árakat, és a kép, amin megragadt a szemem, 3500 forint volt - összesen 4000 forint volt nálam, úgyhogy meg is vettem. Akinek van lehetősége rá, és megtetszenek a képek, kérem, hogy járuljon hozzá a megélhetésükhöz ilyen módon!

(Amúgy pedig pont előző nap olvastam a Fedél nélkülben azokról a hajléktalanokról, akik valamilyen alkotó tevékenységet végeznek: vers, festmény, próza, stb kategóriában pályázatot is szerveznek nekik, és decemberben kiállitásuk is volt. Amikor erről olvastam, felmerült bennem, hogy szivesen megnéztem volna a kiállitást, és vettem volna képet. Aztán másnap elém hozta az élet a lehetőséget...)

Tegnap pedig a Nyugati aluljáróban osztottunk ételt és takarókat hajléktalanoknak, ez is nagyon emelő élmény volt. Nagyon hálásak voltak az ételért és a jó szóért, megköszönték többször is, és megkérdezték, milyen szervezésben vagyunk ott. Többen meg is áldottak minket.

Az utóbbi időben kissé elburjánzott az egoizmusom, és jót tett, hogy láttam, hogy mások hogy élnek - ez segit jól megélni és értékelni azt, amim van. Sokszor azzal vagyunk elfoglalva, hogy mink nincs, és feledésbe merül mindaz, amink van. Ezt a hiányérzetet a média is eléggé elősegiti azzal, hogy újabb és újabb keresletet generál, sokszor felesleges termékek, szolgáltatások iránt. Szóval ne dőljünk be nekik, mert mig mi a második kocsinkra gyűjtünk, valakinek a holnapi ebédje is bizonytalan...!