2016. december 19., hétfő

Kertépítés házilag

Sziklakertet építettünk







Hegyen lakni szerencse és szerencsétlenség egyben. Mindig is vízszintesen laktam, így a kert számomra egy nagy, elterülő, vízszintes tér. Hát nem... Költözésünkkel tudattágításra is szükségünk lett, át kellett értelmezni a kert és udvar fogalmát is. Először azt sem tudtam, mihez lehet kezdeni egy ilyen "rizsföldes" elrendezéssel, míg rá nem gugliztam, és meg nem láttam, hogy azért ebből is igencsak szép dolgokat lehet kihozni. 
Annyi minden voltam már életemben, tanultam ki egyedül dolgokat, de a kertépítéstől igencsak megrettentem. Ott álltam, hogy pénzünk nincs profi kertépítőkre, viszont lelkesedésem és egy mérnök férjem van, hát mi mást csináljunk, ugorjunk neki!

Előálltam a tervvel, szokásos rajzon könnyedén felskicceltem, hogy hova mit szeretnék. Ok - mondta némi elbizonytalanodással. Ide füvet, oda sziklakertet, oda majd egy teraszt, pergolával, sütögetővel, hátulra egy megújított járdát, komposztálót, kb ennyi idénre. (később jöhet a kerti tó, a kerítés renoválása, veteményes, fűszerkert, betonlépcső burkolása fával, stb.)

Végül a teraszt jövőre halasztottuk anyagi okokból, de mivel már megvan a stratégia, hogy mi hova kerül, könnyebb volt priorizálni és helyet hagyni neki. Áttértem a megvalósíthatóbb feladatokra - már ahogy azt elképzeltem: a sziklakertre. 

A marcona, éles betontömböket mindenképpen lágyítani akartam, mert annyira merevek és durvák, ahogy fölénk hatalmasodnak, amint jövünk felfelé a lépcsőn. Ezért az egyik oldalon két szintet megpróbáltam egybeépíteni. Elképzelésem szerint szinte "lefolyik" majd a növényzet az alsó szintre. Sok futó, terülő növényt ültettem a sziklák közé, amelyek majd elterjednek és átmenetet képeznek a szintek között.

Rengeteg föld hordás, szikla felcipelés a sok lépcsőn, főként egyedül - nem baj, jó a konditerem helyett, ahogy szoktam mondani, állandó seggizomlázat biztosít a lépcsőzés. :-) Kellettek az ívek is a sok egyenes mellé, így van összhangban, egyensúlyban, ez az én elméletem. Tehát elkészítettük a sziklakert fenti felét, ahol a hintaágytól a kanyarodó murva sétányon lehet majd lemenni pár lépcsővel az alsóbb részre. Itt folytatjuk majd tavasszal, mert bár a zsaluköveket már megvettük, megépíteni már nem tudtuk a lépcsőt és az alsó sétányt. 

A fehér murva alá geotextilt raktunk, hogy ne kelljen a gyomot szedegetni állandóan, és szürke rusztikus kövek lettek a lépegetők. A hintaágy alá majd mulcs kerül a tervek szerint. Mérnököm megépítette nagyjából az öntözőrendszert is, valamint gyepszőnyeggel füvet telepített az egyik hétvégén. 


Elkezdtük a kerti sütögetőt is



A kerti sütőt készen kapható kövekből építettük, miután a tuját átültettük innen egy másik helyre. A sütő teteje furfangos lesz, nem sima egyenes, mint ahogy a félkész képen, hanem csúcsos :-) Mivel itt már emelkedik a talaj a házzal együtt, félig besüllyesztettük a földbe. A hátulról kiálló cső egy levegőztető, amin alkalomadtán be lehet fújni oxigént a meggyújtáshoz. Közvetlenül a sütögető mellett fog kezdődni a terasz, amit majd készre leszabatunk, hogy a helyszínen "csak" össze kelljen rakni. 

Ennyi futotta idén, de ahhoz képest, hogy még csak egy éve élünk itt, rengeteg. Szinte minden hétvégénk munkával telt, vagy kint, a kertben, vagy bent a házban. Most pedig tél van, és élvezzük a bent már nagyjából kialakult rendet. :-)

Inspiráció a "rizsföldes", teraszos kertre 







Nincsenek megjegyzések:

Blog Widget by LinkWithin
Hobbies