2009. szeptember 30., szerda

Majdnem kész konyha!

Ma készen lett végre a konyhánk!!! Illetve majdnem, mert még pár simítás hiányzik, azok a napokban lesznek meg.

Például az üvegpanel, ami péntekre készül el. Még nem tudom, hogy fogjuk elhozni, de egy jó nagy tábla savmaratott üveg kerül majd az alsó és felső szekrény közé. Ezekre ül ki majd a konnektor. A mosogató fölött pedig a csempe hiányzik, és ez az, amit jelenleg még nem tudom, hogy fogunk megoldani. Ugyanis a gépészek és burkolók a fürdőszobába elhasználták a hibák kijavítására a maradék csempéinket, ezért nincs már több egyáltalán. Valószínűleg vennünk/rendelnünk kell még, pedig csak 4 db csempére lenne szükségünk.


Ma abban is megegyeztünk Balázzsal, hogy az előszoba felé lévő átadóba pultként ugyanolyan színű bútorlap fog kerülni, mint amilyen a konyha. Ezt is le kell szabatni majd. És hát a fő dolog, a bepakolás, ami az én elkövetkezendő napokbeli feladatom lesz.


Viszont: hétvégén költözünk!!! Mától van meleg víz, és fűtés is - bár erre még nincs szükség. A tereprendezés napok óta gőzerővel folyik, lehet, hogy egy-két héten belül már jön a kertész is. Tegnap feltettük a hangfalakat, úgyhogy most már teljes felszereléssel tudunk zenét hallgatni. A napokban függönyt is varrok, pakolok, rendezkedek majd. És persze hétvégén főzök...!!!



Akiknek köszönhetjük: a mesterek (vegán barátaim)

2009. szeptember 29., kedd

Bűn és bűnhődés Polanski módra

Tegnap tele voltak a hírek azzal, hogy Roman Polanskit elfogták a svájci hatóságok és ki akarják adni az USA-nak egy több, mint 30 éves tettéért, amikor is megerőszakolt (?), de legalábbis szexuális kapcsolatba lépett egy akkor 13 éves kislánnyal. Majd az ítélethozatal előtt elhagyta az országot, így nem kellett börtönbe vonulnia tettéért.

Művész berkekben óriási felháborodást keltett, mindenféle petíció indult el, hogy engedjék szabadjára, micsoda bánásmód ez, hogy nem tudja átvenni a neki járó díjat. Polanski 30 x éve nem tette a lábát Amerikába pont azért, hogy elkerülje a felelősségre vonást, még az Oscar díját sem vehette át. Szegény.

Röpke számolgatás után megállapítottuk, hogy anno is 40 fölött lehetett a művész úr. Az, hogy egy ilyen korú férfi egy kislánnyal létesítsen szexuális kapcsolatot - mondjuk úgy -, nem egy dícséretre méltó tett. A jog bünteti, márpedig a jog elméletileg mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, hogy amúgy milyen tehetséges és milyen életművet alkotott meg eddigi élete folyamán. Balázsomnak volt erre egy mondata: hogy akkor határozzák meg, hogy mit kell letenni az asztalra ahhoz, hogy büntetlenül lehessen az ember pedofil... Legyen mondjuk 3 Oskar - vágtam rá. Viccet félretéve válasszuk ketté a szakmai és az emberi értékeket az eseteknél. Attól még, mert valaki szakmailag kiemelkedőt alkot, ne tehessen meg emberként emberhez nem méltó tetteket.

Nem vagyok a büntetés és a megtorlás híve. A jogrendszeré sem, mert szerintem csak Isten határozhatja meg azt, hogy miért mi jár (karma). Szerintem eleve a jogrendszerre azért van szükség, mert az emberek elvesztették a belülről jövő sugallatot, a lelkiismeretet, a moralitást. Ennek hiányában kell kívülről pótolni a "szabályokat", hogy valamit mégiscsak kövessünk, valami kordában tartson minket, hamár mi magunk nem vagyunk képesek rá. De hamár ez a világ ennyire büszke a jogalkotására, mindent ez szabályoz és folyamatosan hivatkoznak rá, szakmák épülnek rá, stb, akkor legyen a jogrendszer következetes, mindenkire egyaránt vonatkozó. Ne érezzék azt az emberek, hogy na lám, xy megúszhatja, megveheti, kikerülheti, stb.

Viszont a "büntetés" mértékével, módszereivel sem értek egyet. Nem gondolom, hogy meg kellene hurcolni valakit azért, amit tett, vagy hogy a börtön jó nevelő (kinevelő, átnevelő) módszer lenne, stb. Vagy hogy a jogra hivatkozva még mindig kutatnak és meghurcolnak II. Világháborús bűnösöket, akik már életük legvégén járnak, ezzel is a bűnösséget és nem a bűnbocsánatot erősítve.

Nekem a helyes megoldás a belső átalakulás, a bűnbocsánat lenne (amire a börtön szerintem alkalmatlan). Hogy a bűnt elkövető érezze, és ki is fejezze azt - akár nyilvánosan -, hogy nem volt helyes az, amit tett. Kérjen bocsánatot, erősítse meg mindenkiben azt, hogy ez nem egy követendő és megengedhető dolog, mutasson példát a világnak és az új generációnak - és ezt nem a börtönből tudja megtenni, hanem a nyilvánosság segítségével.

2009. szeptember 24., csütörtök

Berendezünk

Pótlok pár képet, ami lemaradt a múltkori írásomból, mert kint hagytam az építkezésen a fényképezőgépemet.


Nappali

Szinte teljesen kész bútorilag, nem akarjuk túlzsúfolni szekrényekkel, szeretem a tágas teret. Nálunk amúgy is sok a jövés-menés, kell, hogy elférjünk kényelmesen.

Pár polc még felkerül, illetve a függöny, képek, dísztárgyak, lámpák, tv. A cica máris helyet kapott - nászajándékként kaptunk két fa cicát a barátainktól, egyikük őrzi majd a nappalit, másikuk talán az előszobába kerül.

A boszorkánykonyhánk ezekben a napokban készül, ma v. holnap lesz kész - természetesen azt is megmutatom.


Fürdő

A kicserélt (kisebb) káddal és a falfülkével, álmennyezettel, megvilágítva.

A káddal szemben kap helyet majd a mosdószekrény, amit korábban már megmutattam, felette egy tükörrel. A tükör villanyszerelésével hétvégén valami baj volt, ezért nem tudtuk felszerelni, de most hétvégén mindenképpen sorra kerül.

A két sor üvegtégla és a kis ablak pont annyi fényt enged be, hogy nappal nem kell lámpát gyújtani ahhoz, hogy pl. kezet mossunk.

Szobák

A dolgozóba már bekerült a hozott szekrényeim (Ikea, Hopen), amiket oda terveztem. Nem síkban, hanem kicsit elcsúsztatva állnak a szekrények, mert mögöttük a fal is ilyen: a túloldalról a falfülkék lógnak be ebbe a szobába. Centire pontosan elfér a három szekrény, viszont a legszélsőnél az ajtó tokja is annyira ki van számolva, hogy a villanykapcsoló már csak a szekrény oldalán fog helyet kapni, falszakasz nem jutott neki, de ezt direkt így terveztük.


A hálóban itt még nincs bent az ágyunk, azóta az is bekerült. Balázs kérésére 180*200-as ágyunk lett, ami szinte az egész szobát kiteszi. Az ablak-ajtó melletti falszakaszra szerintem ugyanaz a zöld tapéta fog felkerülni, ami az üvegtégla oszlopok között van, csak még meg kellett győznöm róla Balázst, hogy inkább komódok kerüljenek oda, mint teljes szekrények, mert az annyira bezsúfolná, benyomasztaná a teret, hogy rossz érzés lenne ott tartózkodni. A komódok viszont pont elférnek majd, mögöttük a zöld tapétával , szép függönnyel jól fog kinézni.

Előszoba

Elkészült a világítás is hozzá, a dísztárgyakat még nem szereztem be, de vázák, mécsesek, szobrok, tálak fogják benépesíteni. Az alsó polcra vágatunk egy bútorlapot, hogy ne koszolódjon össze, mert az kifejezetten pakolós felület lesz. Azt találtam ki, hogy egyfajta töltőállomást hozunk létre: mobilok, kamerák, stb. részére. A töltőket beépítjük a gipszkarton falba, onnan fognak kiállni a 10-15 cm-es töltőkábelek, csak rácsatlakoztatjuk a mobilokat és nem kell állandóan keresni a töltőket, bajlódni a kábelekkel, stb. Lesz hozzá egy kapcsoló, ami áramtalanítja a "töltőállomást", hogy ne legyen éjjel-nappal feszültség alatt a töltő, mert az senkinek nem tesz jót.

2009. szeptember 21., hétfő

Költözés!!!

Jujj, de régen nem írtam már!!! Nagyon sűrűek voltak a napjaink csütörtöktől tegnap éjszakáig meg sem álltunk. Begyorsultak az események a lakás körül.

Kezdődött azzal, hogy végre csütörtökön lerakták a padlónkat, ki is mentünk megnézni, gyönyörű lett. A dreamfloornak az éden kategóriájából a seagrass zen-t választottuk a nappaliba, közlekedőbe, ugyanennek a családból a seagrass spiritet pedig a hálóba. Ezek feláras kategóriát képeztek, viszont még tavasszal beleszerettünk Balázzsal, úgyhogy eldöntöttük, hogy ez lesz. 4000/nm, tehát nem horror ár, laminált padló, amit majd tönkretehet a gyerek, és nem 12 ezres négyzetméterárú parkettát kell alkalomadtán lecserélni. A dolgozóba viszont alap parkettát kértünk, találtunk egy nagyon szép kis darabot, ami illik az oda tervezett bútorokhoz is. Képeim nincsenek még, mert kint hagytam a lakásban a gépemet...

De folytatva a történetet az alap parketta a dolgozóban majdnem olyan lett, mint a sötétebb tengerifüves mintázatúnk, ami feláras volt... mivel kis minta alapján választottuk ki, nem gondoltuk volna, és amikor kiszállították, nagyokat pilláztunk, hogy mi nem ezt kértük, de maradhat, mert szép :-) De valószínűleg ezt kértük, csak nem ismertünk rá.

Mivel aznapra (csütörtök) kész lett a parketta, másnap reggelre kértünk takarítást, hiszen kész is lettünk ezzel - kisebb-nagyobb elmaradások kivételével. (Péntek reggel úgy ellepték a takarító nénik a lakást, hogy be sem fértünk szinte :-)) Feri bá'-val (építésvezető) megbeszéltük, hogy akkor hétvégén jönnénk is pár bútorral. Belementek, de azért hát jó lenne, ha akkor át is lenne adva a lakás műszakilag legalább. Kapunk kulcsot, és akkor jöhetünk.

Gyors szervezkedés, Balázs telefonálgatott, elértük az építtető ügyvezetőjét - Matyi, a vad motoros, fiatal srác -, hogy pénteken délután átadja nekünk a lakást. Közben szereztünk autót is, Balázs sógora, Feci jóvoltából. Pénteken délután még útbaejtettük az ajtóst is és több hónapnyi huzavona után végül megrendeltük az ajtókat. Korábban volt már kint az ajtós srác, hogy felmérje a terepet, de míg nem tudtuk, hogy mikor lesz parkettánk, nem tudtuk megrendelni nála. De majd most.... Jó párszor rákérdeztem Balázsnál, aki váltig állította, hogy az ajtó megvan 3 nap alatt, hogy azért kérdezzünk rá. Végül kiderült, hogy 3 hét az a 3 nap, úgyhogy még odébb lesz, mire ajtó mögött tudunk wc-zni :-) De ez a legkevesebb.

Aztán még pénteken rohanás az építkezésre, Matyival terepszemle, átadta a kulcsokat. Innen Ikea, mert meg kell venni a mosogatótálcát, hiszen kedd-szerda magasságában jönnek Robiék a konyhánkkal. Az egész költözést ezért nyomtuk meg igazándiból, mert a korábban már megvett sütőt, mosogatógépet, stb, mindenképpen be kellett vinni az építkezésre. És hamár ott vagyunk, hogy kocsit szerzünk emiatt, akkor már egy lépésben visszük a nagyobb bútorokat is. Viszont hiányzott még a beépíthető hűtő, amit már kinéztünk az Ikeában, és pénteken ki akartuk fizetni, hogy szombaton a költözködésnél időt spóroljunk és ne kelljen sorba állni, hanem csak elhozzuk a külső raktárukból. de nem engedték, mert a konyhaosztályon közölték velünk, hogy csak aznap lehet elvinni, amikor kiírják nekünk és fizetünk. Úgyhogy szombaton még oda is el kellett menni.

Szombat reggel a szüleimnél kezdtünk, bepakoltuk a kocsit, aztán elhoztuk a kanapét is, ami 2 hónapja ott dekkolt a Quattro Mobiliben. Kivittünk mindent a lakásba, szerencsére be tudtunk úgy állni, hogy a teraszajtón jó gyorsan bedobtunk mindent. Kb. 4-re értünk a szüleimhez, akik még reggel bevásároltak nekünk a piacon zöldségeket és Anyum csinált nekünk lecsót, hogy legyen mit ennünk. Megettük, és rohantunk vissza a lakásba.

Neki is álltunk az ágy összerakásának, viszonylag hamar meg is voltunk vele. Aztán folytattuk volna a szekrényekkel, Gábor barátunk már majdnem ott volt nálunk segíteni, amikor észrevettük, hogy nincsenek meg hozzá a csavarok, szerelvények... Merthogy amikor szétszedtük őket, bezacskóztuk felirattal, mindennel és eltettük jó mélyre egy dobozba a szüleimnél, mondván, arra úgyis csak a költözésnél lesz szükség. Úgyhogy ezt bebuktuk, Gábor feleslegesen jött át hozzánk.

Vasárnap reggel megint mentünk a szüleimhez, kitettük náluk Pamcsatkát, hogy had élvezze a kertet, hiszen egész napra otthon hagytuk volna bezárva, amit nem szeret. Aztán ki a lakásba, összeraktunk egy egész szekrényt... Ennyit még ember nem szerencsétlenkedett, mint mi. 3 majdnem teljesen ugyanolyan szekrényünk van, aminek az ajtói-oldalai össze-vissza hevertek a lakásban. Kétszer indultunk neki, ugyanennyiszer raktunk össze rossz oldalt rossz alj-jal, mire rájöttünk, hogy melyik melyiké. Szóval 3 óra alatt sikerült összeszerelnünk egy szekrényt. Nade sebaj, innen szép nyerni, délután már jobban fog menni, csak az első nehéz. Így is lett, jött Gábor, és hamar megvoltak a fiúk a másodikkal. Aztán bementem a szobába, ránéztem a padlón heverő lábazatra, amit kihagytak... újra szét, aztán össze. A 3. már hiba nélkül ment :-)


Közben vettünk egy nagyon-nagyon szép anyagot, amit a jysk-ben már régóta nézegettem. Asztalterítőnek árulják, viszont óriási nagy, 160*240-es méretben volt, leárazva 2000 ft-ra. El is mentünk megnézni, mert beindította a fantáziámat. Az anyaga 100% pamut, teljesen rendben van, úgyhogy Balázs beleegyezésével ez lesz a függönyünk, az aljára teszek egy vékony szatén szegélyt, és gyönyörű lesz. Nade ehhez nekünk 6 db kellett, és csak 5 volt a boltban. Áttelefonáltattunk a másik boltjukba, ott még volt. Rohanás át, megtaláltuk a függönyt, de nem volt kiírva az ára. Visszük a pénztárhoz megkérdezni: 1500 ft. Nem hiszünk a fülünknek, mutatjuk a számlát, hogy 15 perce még 2000 volt a másik boltban. Kiderült, hogy szabadáras a termék, mert kifutó, és minden bolt annyiért adja el, amennyiért tudja/akarja. Mindegy, 2000-ért is nagyon jól jártunk vele. Ugyanolyan mintázatú tányéralátétet és szalvétát is szereztünk hozzá.


Este 8-ig fúrtunk-faragtunk mindenfélét a lakásban, a karnissal még nem jutottunk dűlőre, de fent van legalább egy lámpa, a dolgozó szinte teljesen kész, a nappali is. Szerdán jön a konyhánk, és hétvégére már egész lakás-formája lesz a helynek. Nekem folyamatos dekorálási kényszerem van, küzdünk Balázzsal, mert nem engedi, hogy virágokat és dekorációkat vigyek át... :-)

2009. szeptember 15., kedd

Miért nem eszem? III. - A mikrózott ételről

A második világháború vége felé egy amerikai hadmérnök a mikrohullámokkal végzett kutatást úgy, hogy az árnyékolt terület mögött volt a szendvicse. Éppen végzett, és megfogta a szendvicsét, hogy falatozzon belőle. Meglepődött, hogy forró, és nem értette, mitől….A dolgot azért tartotta érthetetlennek, mert a közelben nem volt fűtőtest vagy más hőforrás. Azután rájött, hogy az árnyékolás nem védte a szendvicsét, és azt a mikrohullám melegíthette fel. Elkérte kollégája szendvicsét, azt is mikrohullámmal "kezelte", s az is felforrósodott. Ekkor született meg bennük az ötlet, hogy ezzel a módszerrel más ételek is hőkezelhetők, süthetők, főzhetők. Megoldották, hogy az egészségre ártalmas sugárzás kifelé le legyen árnyékolva, s hogy az étel minden oldalról, egyenletesen kapjon a mikrohullámból. A sütőhöz speciális melegítő-főző edényeket is terveztek, mivel fémedény nem használható. Innen indult a mikrohullámú sütő karrierje l946-ban.

Egyes kutatók azt állítják, hogy az élelmiszerek és az italok a mikrosütőben rövid idő alatt elérik a kész állapotot, ezáltal kevésbé károsodnak az ételek beltartalmi anyagai, a vitaminok, szénhidrátok, fehérjék stb. Azt viszont nem kutatták, vagy ha kutatták is, nem hozták nyilvánosságra, hogy a mikróba tett fehérjék másképp denaturálódnak, mint a hagyományos tűzhelyen készített ételek esetében. A fehérjék és a sejtek azért melegednek fel rövid idő alatt, mert a mikrohullámok rezegtetni kezdik a táplálékban lévő sejteket és a molekulákat. Ez a rezgés hőt termel, ezáltal melegszik fel a mikrohullámú sütőben az étel. Az mellékes, hogy a fehérjék és az enzimek denaturálódnak, mert ez történik normál főzéskor is, viszont minden elektromos sütő főző-edényben készült étel esetében megváltozik a vízmolekulák szerkezete és struktúrája; élettani, biológiai szempontból káros hatásúvá válik. Ezt támasztja alá dr. Masari Emoto japán kutató is, aki mindezt fényképekkel bizonyítva le is írta a Magyarországon is megjelent A víz üzenete és A víz rejtett bölcsessége című könyveiben. Volt szerencsém két évvel ezelőtt személyesen is meghallgatni a budapesti előadását. Nem véletlen, hogy a vallásos zsidók nem használnak semmilyen elektromos főzőalkalmatosságot, csak lángon, lánggal főzik és sütik az ételeiket.

Nem lesz egészséges sejtépítés

A mikrohullámú sütőben a villámgyors rezgések következtében az ételek molekulái rövid időn belül degenerálódnak. A degenerált ételtől, degenerált molekuláktól nem lesz egészséges sejtépítés az ilyen ételeket fogyasztó ember szervezetében, hanem előbb-utóbb egyre jobban elhatalmasodó degeneráció indul meg a szervezetében, éppen ott, ahol a szervezetén belül a leggyengébb az immunrendszer állapota. Ez már a rák előkapuja, mert ha rendszeresen mikrohullámú sütőben főzött, melegített ételeket fogyaszt valaki, akkor előbb-utóbb daganatos beteggé "eszi" magát.Elgondolkodtató, hogy gyermekeink, unokáink mikrohullámú sütővel készített, melegített ételeken nőnek fel. Sok helyen az egészségügyi intézményekben, idősek otthonában is mikrózott ételeket tálalnak fel a betegeknek és öregeknek, akiknek amúgy sem erős az immunrendszerük. Régebben alig volt rákos beteg gyermek, ma pedig már a kórházakban sajnos vannak gyermekrák osztályok is. A daganatos betegek száma pedig napról napra növekszik. Ez a gondolat a készülék megjelenése óta foglalkoztat. Mérnöki és egészségügyi felsőfokú végzettségem tartott vissza attól, hogy mikrohullámú sütőt vásároljak magamnak és családomnak. Tudom, hogy a technikai civilizáció sok új dolgot talált fel, amiről azt hitték, hogy ártalmatlan, aztán később kiderült, hogy ártalmas, mégsem hozták nyilvánosságra, mivel óriási üzlet a termékek eladása, s ha megbetegszik valaki, akkor az is óriási üzlet a gyógyszergyártóknak. Tehát mindenki jól jár, csak a "megvezetett" fogyasztó nem. Végül is a Föld nevű bolygó is jól jár, mert így elkerülhető a túlnépesedés...

A természetben nincs ilyen intenzív mikrohullámú sugárzás, tehát az emberi szervezet szempontjából ez a hatás új. Tudjuk, hogy az élővilágban az ember az, aki legrosszabbul alkalmazkodik az őt érő külső-belső hatásokhoz. Sok-sok generáció kell ahhoz is, hogy megszokjon valamit a genetikai rendszere.

255 ezer nemzedékváltás kellene

Egy mikroorganizmus, mint például a tbc kórokozója, naponta többször is generációt vált, s ha antibiotikummal el akarják pusztítani, akkor először sok kórokozó elpusztul, aztán a negyedik-ötödik generációjuk mártáplálékként szintetizálja az ükapjukat elpusztító mérgeket. 1938 óta hány és hány új antibiotikum lett már bevetve a tbc kórokozója ellen? 2006-ra már úgy átalakult a kórokozók szervezete, hogy mostanában megjelent az antibiotikumokkal elpusztíthatatlan, új, a jelenlegi orvostudomány által gyógyíthatatlan tbc. Ha vesszük a 70 évet és azt átszámoljuk nappá, akkor az 25 550 nap. Ha mondjuk egy vírus vagy baktérium egy nap alatt csak tízszer szaporodik (általában ennél gyorsabban populálódik), akkor 70 év alatt 255 500 nemzedékváltás történt. Ha ezt emberre átszámítjuk, 50 év átlagéletkort véve, akkor ez 12 775 000 év! Ennyi évnek kellene eltelni a 255 000 nemzedékváltáshoz, és ahhoz, hogy az ember rezisztens legyen a mikrohullámú sütő ártalmaival szemben, feltéve, ha az ember szervezete hasonlóan ellenálló, mint a tbc kórokozóié. Ám sokkal rosszabb a rezisztencia faktorunk, tehát lehet, hogy még százmillió év is kevés. Nem tudom, hogy lesz-e Földünk ennyi idő múlva, ha ilyen ütemben teszi magát tönkre az ember. Az emberre ugyanis az a jellemző, hogy ahelyett, hogy megtartaná a természet törvényeit, mindenáron meg akarja azokat változtatni. Sajnos az ember még mindig nem tanulta meg, hogy a természet ÖRÖK, mint ahogy a törvényei is örökérvényű törvények. Úgy működött tíz, száz és egymillió évvel ezelőtt is, ahogy ma működik, és úgy fog működni tíz, száz és egymillió év múlva is. Aki nem tartja meg a természet rendjét és törvényeit, az elpusztul, a faj pedig kipusztul, még ha az ember is az a faj.

Svájcban 1992 januárjában a RAUM UND ZEIT (Tér és Idő) című lapban a svájci orvosok arról a kísérletsorozatról számoltak be, amely első alkalommal bizonyította be kétséget kizáróan, hogy a mikrohullámú sütőkben elkészített vagy meleg ített ételek fogyasztása után olyan változások játszódnak le a vérben, amelyek rákosodási folyamatot váltanak ki az arra érzékenyekben vagy a gyengébb immunrendszerűekben, betegekben, fejlődő szervezetekben stb. A környezetbiológiával foglalkozó szakemberek már azt a kérdést teszik fel: Meddig árusíthatók még büntetés nélkül a mikrohullámú sütők? Svájcban, Franciaországban és több más országban is tilos reklámozni a mikrohullámú sütőket!

Kutatók döbbenetes megállapításai

Lássuk a Tér és Idő hasábjain megjelent tanulmány főbb megállapításait:"A mikrohullámra vonatkozó legelső vizsgálatok óta ismeretes a szakértők előtt, hogy ez a hullámfajta károsítja a biológiai rendszereket. Épp ezért szabtak meg bizonyos határértékeket, amelyek országonként eltérőek ugyan, ám mindenütt léteznek, a műszaki szükségletekhez és lehetőségekhez igazítva. A fenti határértékek természetesen a mikrohullámú sütőkre is vonatkoznak. Ezek a berendezések évtizedek óta forgalomban vannak, és használatuk mindjobban terjed! Ugyanakkor mindeddig kevesebb szó esett arról, hogy milyen hatást gyakorolnak a készülékek az emberi táplálékokra, mindennapi élelmünkre. A svájci orvosok nyolc önként jelentkező, makrobiotikusan táplálkozó személyen végezték el a kísérleteket (a lausanne-i Biokémiai Intézetben és a wattenwili Környezetbiológiai Tanácsadó Intézetben).

A kísérlet során a résztvevők 2-5 naponként megváltoztatott táplálékot kaptak. Elsőként egy biotermelő nyers tejét, másodikként ugyanezt hagyományos módon felforralva, harmadikként a berni cégtől származó pasztőrözött tejet, negyedikként ugyanezt mikrohullámú sütőben felforralva. Ötödikként nyers biozöl dséget, hatodikként ezt a zöldséget hagyományos módon megfőzve, hetedikként ugyanezt lefagyasztva, majd mikróban megfőzve. Meghatározott idővel a táplálékfelvétel után minden esetben vért vettek, és a kapott vérmintát bizonyos kritériumok szerint elemezték.Az eredmény a következő lett:A mikrohullámú sütőben melegített, felengedett vagy főzött ennivaló (a tej és a zöldség) a kísérleti alanyok vérében szignifikáns (döntően meghatározó) elváltozásokat okozott, csökkent valamennyi hemoglobin érték (vastartalmú fehérje, vérfesték, amely megköti az oxigént), valamint a HDL és az LDL (koleszterin) aránya. A limfociták (nyiroksejt, nyirokszövetekben termelődő fehérvérsejt) esetében pedig rövid ideig tartó, erőteljes csökkenést állapítottak meg, ha a vizsgált személy előzőleg mikrohullámban előkészített zöldséget fogyasztott. A fényérzékeny baktériumokkal pedig azt is megállapítot ták, hogy a mikrohullámú energia a táplálék útján továbbadódik az emberi szervezetnek. Ezt a fizikai folyamatot előzőleg már több széleskörű tanulmány is megállapította. A mikrohullám hatásának kitett emberi táplálékok vizsgálata azt is igazolta, hogy fogyasztásuk az emberi szervezetben patogén (kórokozók, valamely betegség kifejlődését elősegítő) folyamatok kezdetét váltja ki. S így rákos elváltozásokat is előidézhetnek, okozhatnak."

Pacemakere van? Maradjon távol a mikrótól!

A fentieket olvasva gondolkozzanak el az olvasók, hogy megéri-e a kényelmükért feláldozni az egészségüket vagy az életüket. Időt lehet megtakarítani a mikrosütő használatával, viszont ami időt nyernek, azt elveszítik akkor, amikor betegek lesznek miatta, orvostól orvoshoz járnak, azok gyógyszeres kezeléseket adnak, a gyógyszerek pedig a mellékhatásaikkal hozzásegítenek ahhoz, hogy ne népesedjen túl a Föld a mikrohullámú sütővel készített, melegített ételek fogyasztóival. Tehát hosszú távon nagyon nagy árat kell fizetni a gyorsaságért és a kényelemért. A második világháborúban kifejlesztett mikrohullám-technika káros sugárzásainak határértékeivel kapcsolatban még senki nem vonta kétségbe - sem hivatalosan, sem félhivatalosan - a mikrohullámú sütőből kikerült ételek minőségét. Általános vélemény: igaz ugyan, hogy van káros hatása a mikrohullámnak az élő szervezetekre, sejtekre, de ez a hatás a sütőn belül marad, s így a benne lévő étel nem jobb és nem rosszabb, mint a hagyományos módon sütött, főzött étel. Nos, hogy nem maradnak a mikro bekapcsolásakor a káros sugarak a készüléken belül, azt igazolja, hogy a pacemakert (beépített szívritmus-szabályzót) viselő emberek a mikrosütő 10 m-es körzetében rosszul lesznek, majd összesnek, ha bekapcsolják a közelükben a mikrót. A pacemaker gyártókat nagy feladat elé állította ez a tény, mert olyan szívritmus-szabályzót nehéz előállítani, amelyik érzéketlen a mikrohullámra.

Még egy kísérlet. A kikapcsolt állapotban lévő mikróba bele kell tenni egy bekapcsolt mobiltelefont. Rá kell csukni a mikró ajtaját, majd felhívni egy másik készülékről a mobiltelefont. Akkor jó a mikró burkolása, ha nem szólal meg a benne lévő mobil készülék.Én eddig közel 100 különböző márkájú mikrosütővel végeztem már el ezt a kísérletet, és eddig minden mobil kicsengett, akkor is, ha a mikro ajtaja be volt zárva. Tudni kell azt, hogy a mobilok 900 és 1800 MHz frekvenciatartományban üzemelnek, a mikrosütők pedig 2450 MHz-en. Tehát ha a mobilkészülék mikróval közel azonos frekvencia sugárzása "kitalál" az "árnyékolt" mikróból, és megtalálja az esetleg több kilométer távolságban lévő mobiltornyot, s a mobiltorony sugárzását veszi a mikróban lévő mobiltelefon, akkor miért hiszi el sok ember, hogy a bekapcsolt mikró nem bocsát ki káros sugarakat a környezetében tartózkodókra? Közel 20 méter az a távolság, ami ilyenkor élettanilag veszélyes még a szomszédos lakásokban lévőkre is. Ennyit ér a mikrók "árnyékolása"! Tömbházakban az alattunk, felettünk, mellettünk lakókkal meg kell beszélni, hogy adják el ők is a mikrójukat, mert csak így lehetünk bizonyosak afelől, hogy nem sugároznak át ránk a szomszédok mikrói. A Faraday-elv szerint megvédhetjük magunkat a szomszédok mikróitól, ha az egész lakást körbeárnyékoljuk, minden irányban.

A gyorsétkezdék eladói naponta akár többször is használják a mikrót a vevő kívánsága miatt. Eddig egy olyan eladóval találkoztam, aki két évet bírt ki egy ilyen helyen, de betegállományba került leukémia miatt, a többi eladó pár hónapot tud elviselni ilyen sugárözönben.

A mobil mint kis mikrosütő

A fenti kísérlet igazolja, hogy a mobilok is kis mikrosütőként hatnak ránk. Termovíziós felvételek igazolják, hogy egy rövid mobilozás is mennyire felmelegíti a mikrohatás miatt az agyat. Gondoljuk csak meg, hogy az agyat védi legjobban a természet vagy a Teremtő, mivel a koponya erős csontburokban, agyvízbe van "ágyazva". A mobilt használók a fej, illetve az agy egyik leggyengébb pontján, a füljáraton keresztül "mikrózzák" az agyukat.A mikrohullámú sütők egyre nagyobb elterjedése indokolná, hogy a tudomány feltegye a kérdést: milyen hatással van a mikrohullámmal kezelt élelmiszer az emberi szervezetre, amelyet közvetlen besugárzás ér. A mikrohullámú spektrum részben a rádióhullámok, részben az infravörös hullámok területére nyúlik át. Átfogó irodalom, szakértői véleményezés áll rendelkezésre arról, milyen hatást gyakorol az élő szervezetre a mikrohullámmal történő közvetlen besugárzás!

Sokat köszönhetünk e témában egy magyar kutatóorvosnak, prof. dr. Varga Andrásnak, a heidelbergi orvosegyetem egyetemi tanárának, aki mellesleg villamosmérnöki diplomát is szerzett, és ezen szakmájában is doktorált. Általa és több más neves kutató által is igazolt, hogy a mikrohullám romboló hatása kiterjed a sejtmembrán (sejtfal-hártya) károsodásától az anaerob légzés (oxigén jelenléte nélküli közegben) megsérülésén át a megzavart sejtosztódásig, a leukémiáig (fehérvérűség) és a genetikai (örökléstani) változásokig!

Csak csodálkozni lehet azon, hogy a mikrohullám helyébe miért nem lépett már egy új, a természettel nagyobb harmóniában lévő technika. Jó tudni, hogy a kerámia főzőlap sem harmonizál, az elektroszmog, és az elektromágneses erőtér miatt. Csak a természetes hővel való melegítés (sparhelt, gáztűzhely, napenergia, geotermikus energia, gőz stb.) jó!

Sérül a vízstruktúra és a molekulaszerkezet

A mesterségesen előállított mikrohullám a molekulákat nagyon gyors rezgésre kényszeríti - stresszhatásnak teszi ki -, ennek következtében súrlódási energia keletkezik. A hagyományos melegítési eljárásokkal ellentétben, ahol a hő kívülről hatol befelé, a mikrohullám belülről melegít, az energiát súrlódási hővé alakítva át. Mivel a természetben található anyagok közül a vízmolekula reagál a legérzékenyebben a mikrohullámra, elképzelhető, milyen hatást gyakorol rá ez a rezgés. Az, hogy a vízmolekula hogyan reagál a körülötte lévő elektroszmogra, mikrohullámra, külön fejezetet érdemelne. Ezért javasolom elolvasni dr. Masari Emoto japán kutató A víz üzenete és A víz rejtett bölcsessége című, magyarul is megjelent könyveit. Tehát nemcsak a mikrohullám, hanem az elektroszmog is tönkreteszi a táplálékok vízstruktúráját és molekulaszerkezetét. Viszont a világegyetem vízbázisú, s az élő szervezetek átlag 70%-a is vízből áll, s ugyanez igaz a táplálék-alapanyagainkra is. A mikrohullámnak a termikus (hő hatására létrejövő) hatása mellett atermikus (hőváltozás nélküli) hatása is van, amelyre mindeddig hivatalosan kevés figyelmet fordítottak. Ám mindkét hatásmechanizmust, a közös romboló hatást kell vizsgálnunk. A mikrohullám sejtmembrán-változtató hatását a géntechnológiában használják, hogy hozzájussanak a génekhez, amelyek így mesterségesen megváltoztathatók. A folyamatos stresszhatás, így a mikrohullámok is arra kényszerítik a sejtet, hogy fokozottabb légzésre álljon át, melynek során ugyanúgy H2O2 és CO, azaz sejtmérgek keletkeznek, mint ahogy a rákos sejtekben is kimutathatóak ezek a sejtmérgek. Ezért is olyan veszélyes a mikrohullámú sütőben bent működő és az onnan kijutó sugárzás. Bár sugár-hullámértékek minden országban léteznek, a készülékek soha nem zárnak tökéletesen (a mobiltelefonos kísérlet is igazolja!), és a használat során a szigetelésük csak romlik és ne m javul. A mikrohullámok - amelyek a mesterséges radioaktivitással együtt az elektroszmog fő, kiváltó okai - minden élő szervezet természetes funkcióit befolyásolják. Hatnak a bőrre, a szemre, a besugárzott levegő útján a tüdőre, valamint a sugárkezelt ételek, italok miatt az egész szervezetünkre. A sugárzás keltette elektromágneses rezgések a szemen keresztül megzavarják a belső elválasztású mirigyek működését. Ezek az elváltozások a vérképben is megjelennek. A vércsepp analízis is tökéletesen igazolja a leírtakat.

Ember és állat maga is degenerálódik

A mikrohullámú sütőbe helyezett ételek molekuláit ugyanúgy megváltoztatják a hullámok, mint az élő szervezetét. A degenerált molekulákat elfogyasztó ember és állat előbb-utóbb maga is degenerálódik. Ráadásul a mikrohullámok keltette rezgés nem áll le a mikrosütő kikapcsolásakor, hanem a víztartalomtól függő csillapodással még tovább rezeg, tovább súrlódik a molekula, azaz a hőképződés nem áll le. Az ilyen ételt kívülről nem érezni túl forrónak, de a kivétel után belül még percekig emelkedik a hőmérséklete, s ezáltal fekélyesedést idéz elő az emésztőcsatornában, gyomorban stb. A készülék 1-10 GigaHz sugárzásán belül a 2450 MHz tartományba eső sugárzása leépíti a molekulastruktúrákat, és olyan vegyületek maradandó kialakulását segíti elő, amelyeket a jelenlegi tudomány alig ismer, vagy ismer ugyan, de nem publikál, mert akkor összeomlana a mikrosütők és a mobiltelefonok piaca. Az összefüggések láncolata ma már jól áttekinthető a biológiában és az elektrotechnikában egyaránt járatos átlagembereknek is. Ez a sugárzás úgy indukálja az ételt, hogy az étel is a sugárzás hordozójává é s forrásává válik! Az ételek, azaz a szerves anyagok vízstruktúrájának ártó sugárzások a fehérjéknek, zsíroknak és vitaminoknak kevésbé ártanak, de csak egy darabig, mert a vizsgálatok igazolják, hogy 4-5 perc után a táplálékok ezen összetevői is degenerálódnak, illetve elpusztulnak, azaz az egész táplálékszerkezet komoly, természetellenes elváltozáson megy át. Érdemes lenne megvizsgálni az AM Micro híradástechnikai láncolat egészségkárosító hatásait is, mivel ezek koncentráltan irányított sugárnyalábokkal dolgoznak. A madarak elkerülik az ilyen veszély-forrásokat, mert az ő érzékelőrendszerüket nem tompította el az a sok elektrotechnikai ártalom, mint az emberekét, akik - a radiesztéziával foglalkozó személyek kivételével - nem érzik meg a veszélyzónákat.

Svájci kísérleti eredmények

Az ártó hatásokat vizsgáló mai módszerek azon alapulnak, hogy különféle, a mindennapjainkban használt tápanyagokat hagyományos és mikrohullámos módon elkészítenek, és ezek után vizsgálják a vér bizonyos paramétereit. Az önkéntes kísérleti személyektől Svájcban vett mintákban, 1989 augusztusában és szeptemberében végzett kísérlet eredményei a következők: A mikrohullámú sütőben felforralt tej lényeges elváltozásokat mutatott, megemelkedett a savasságának foka, megváltozott a tejzsiradékok struktúrája (a sejt szövetszerkezete), csökkent a folsavtartalma, s növekedett az élettani szempontból igen kedvezőtlen, nem fehérjéhez kötött nitrogén aránya. A vizsgálati alanyoknak a mikrohullámos étel fogyasztása utáni vérparaméter-értékei valamennyi esetben a normál tartomány alsó határán helyezkedtek el, s ha egymást követő napok során ilyen ételeket fogyasztottak, akkor már - hematológiai szakkifejezéssel élve - az eredmények anémiás (vörösvértestek számának csökkenése) diszpozíciókat (betegségre való hajlam) mutattak. Az egy hónapig így tápláltaknál már jelentős koleszterinszint-növekedést is tapasztaltak. A vércsepp analízis (vérkristály analízis) során jól igazolható volt a vértestek degenerációjának egyre nagyobb foka, valamint az agglutináció (a vérlemezkék összetapadása).

Mit (t)ehet a tudatos vásárló? Ha Ön, Kedves Olvasó tudatos vásárló és tudatos fogyasztó, akkor nem tévesztheti meg az az óriási reklámözön, ami nap mint nap zúdul ránk a médiából és a plakátokról. Minden új dolog, ami bekerül a mindennapjainkba, óvatosságra kell hogy intsen bennünket. Mindig, mindent a természet oldaláról kell megvizsgálni, és ami élettani szempontból nem természetes, azt el kell vetni. Mi, tudatos vásárlók tudjuk csak megváltoztatni a gyártókat s a kereskedőket. Ha a legnagyobb reklámdömping ellenére sem fogjuk vásárolni a mikrohullámú sütőket, akkor azok ott fognak porosodni a boltok és a gyártók raktáraiban, s végül le fognak állni az eladhatatlanná vált termékek gyártásával. Az utolsó daraboktól vélhetően úgy fognak megszabadulni, hogy nagyobb értékű vásárlásnál ingyen adják a vevőknek, csakhogy felszámolhassák a felhalmozódott készleteket. Addig pedig még sok neves szakember fogja nekünk áltudományos tényekkel "bizonyítani", hogy használjunk csak bátran mikrosütőt, mert az megk önnyíti a mindennapjainkat.

Nekem viszont attól könnyebbek a mindennapjaim, hogy nincs mikrosütőm.

Weixl-Várhegyi Lászlómérnök radiesztétaéletmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeutaa Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja

2009. szeptember 14., hétfő

Selyemfestés

Megint beleszerettem valamibe... ezúttal a selyemfestésbe, és azt hiszem, ez marad is jó ideig...
Annyira szeretem ezeket az összeolvadásos dolgokat, színeket, az anyag maga is valami gyönyör. csak fogom és szagolgatom...

Természetesen először mandalát csináltam, aminek az elkészítése felér egy meditációval. Halk zene megy a háttérben, én meg csak keverem a színeket és festek. Minden szín egyedi, csak itt, csak most, csak Önöknek.


Kedvencem a lila, ezt itt sem tudom letagadni. De természetesen más színeket is használok, egész kis színes kendő keveredik ki belőle, 4 különböző mandalával, ami azért jó, mert úgy hajtom a nyakamba, hogy épp az legyen elöl, ami illik a ruhámhoz.


Ha nem ruhán van, akkor a lámpára dobjuk rá hangulatvilágításnak. A mandala gyógyít, nézni is lehet. A színek megfelelő csakrákra hatnak.


Rendelésre szívesen gyártok bárkinek, akinek megtetszik!

Kész a festés-tapétázás!

Pénteken kész lett a festésünk, és teljesen el voltunk tőle ájulva! Felkerültek a tapéták is, és már majdnem teljes a kép, már csak a padló hiányzik!

Nappali

A kiemelkedő gipszkarton falra rasch tapéta került fel, amiről már korábban írtam. Fáradt lila, szürkés lila, nem is tudom, hogy nevezzem, nagyon szép. A minta benne fényes, sötétebb lila, és nagyon puha a tapintása. Amikor megláttam a boltban, teljesen átértelmeztem a tapétáról alkotott képemet... Nagyon modern és szép is tud lenni a tapéta. Azért az egész szobát nem borítanám be vele, de egy-egy felület kiemelésére tökéletes alkalmas nálunk. Ezen a falon majd a tv lesz, alatta egy polccal, dvd-vel és társaival. Mellette a fal színes, szintén lilás, nagyon izgultam, hogy összepasszoljanak, mert a katalógusból kiválasztott színeknél nagy a kockázat, hogy tényleg olyan lesz-e. De szépek lettek együtt végül.
A nappali másik falán ugyanez a tapéta csak egy vékony csíkban köszön vissza, alatta tálaló, a falon képek, polcok lesznek.


Konyha-előszoba határa


A bejárattal szemben vannak a híres falfülkék, belül zöld festést kaptak, kívül bézs a fal a konyhában, az előszobában, közlekedőben és a nappali egyik falán is. Itt, az előszobában van a zöld berakásos padló is. A beépített szekrények sötét barnák lesznek, hogy meleg hangulatot adjanak. A falfülkével majdnem szemben pedig ez a virágos tapéta van, kb. másfél méter szélességben.
Másik oldalról nézve


A jobboldali kép a háló-fürdőszoba falán lévő üvegtégla, ami közé szintén tapéta került - ezt Balázsom választotta. Az egész háló kicsit keleties, bambuszos hangulatú lesz majd. A parketta tengeri fű mintázatú lesz, a falon és a tárgyakban, kiegészítőkben a természetes anyagok fognak dominálni.
A baloldali képen a mosdó látható, ami alá még nem került be a mosdószekrény, majd csak a takarítás után fogjuk beállítani.

Viszont a kézmosónk már bent van a sarokban (wc-ben)

Belső gyermek táplálás Práter módra

Vasárnap meglátogattuk a bécsi Prátert, hogy egy kicsit örömködjünk, játszunk, féljünk. :-)

Nálunk már szinte hagyomány, hogy Mihály-nap előtt ellátogatunk a Práterbe, hogy adjunk a bátorságpróbáknak, és persze az örömnek. 2 éve még kb. 15-18-an voltunk, most kisebb huzavona után tudtunk csak összeszerveződni. Lemondások, becsatlakozások, elfelejtések sora után álltunk össze.

Végülis 8-ra redukálódott a csapat, két kocsival mentünk ki, de így is nagyon jó volt. Vasárnap hajnali negyed 8-kor találkoztunk a Blahán, hogy időben odaérjünk. Az idő nagyon kedvezett nekünk: mikor 10-kor már bent sétálgattunk, nagyon szép napsütéses idő kerekedett.
Kb. 2,5 óra alatt ki lehet érni Bécsbe, és ha négyen ülünk a kocsiban, akkor 3000-3500 forintból megvan az út. A pályamatricát az itthoni szakaszra elektronikusan megvettük, de egyszer megálltunk Mosonmagyaróváron, megvenni a kinti matricát is. Közben pisiszünet, és beszélgetés volt.

Szombat éjszaka még nekiálltam egy kis kenyérkét sütni a maradék lisztjeimből: árpa, tönköly, búzalisztből készült, teljesőrlésűen, szokás szerint szódabikarbónával. Ezúttal nem szaggattam kis zsömlékre, hanem egyben sütöttem meg, és iszonyatosan finom, omlós lett. Alacsony hőfokon, kb. 180-on sütöttem 40 percig, hogy átsüljön, aztán emeltem a hőmérsékletet 220-ra, hogy ropogós legyen kívülről. Mindenki rácuppant, nagyon finom lett. Mivel nem ajánlatos hullámvasút előtt sokat enni, gondoltam, ennyi elég lesz bemelegítésnek. Kép nem készült, de fogok még ilyet sütni..

A Práter területe nem belépős, ingyenes, hanem a játékokra kell egyenként fizetni. Az átlag belépő olyan 3-4 euró körül van a hullámvasutakra, egyéb forgókra, gokartra. A dobálás, célba lövés olcsóbb, a nagyon extra kilövéses dolgok a legdrágábbak.

Felültünk hullámvasutakra, vizes-csúszdás forgóra, katapultra, forgókra, lőttünk célba, gokartoztunk, stb. A bal oldali képen az egyik "tér" látható, ahol gyülekeztünk. Végig együtt maradtunk, néztük egymást, drukkoltunk :-)

Először egy hullámvasúttal indítottunk, amin iszonyatosan féltem... pedig 2 éve még felültem a kalapácsra is, de ez most így sok volt elsőre... aztán csak borzadtam azon, ki mire vetemedik el... Zoli barátunk korábban ejtőernyőzött, úgyhogy szinte mindent bevállalt, ami pörgött-forgott, kilőtt, stb. A jobb oldali képen egy fekvős hullámvasút látható, amire szintén nem ültem fel... :-)

Nekem legjobban a gokart tetszett, mert ott lehetett menni, száguldozni, büntetlenül. Amúgy félek a sebességtől, nem is vezetek, de itt tök jó volt. Ütköztünk is, előztünk, stb.

Kétféle pályát is kipróbáltunk, az egyik emeletes volt, az nagyon bejött!!!


Balázsék beindultak a lövöldözős, dobálós játékokra is, úgyhogy 3 fiú lőtt nyíllal. Végül Endi el is talált egy lufit, és kapott egy kis piros szivecskés gumi valamit :-) Nagyon jól állt a kezükben az íj, amúgy is erről vagyunk híresek.

Zoli barátunk nagyon szívesen felült volna egy kilövős dologra, ami negatív bungee jumping volt, két rúd között kifeszített ülés, és fellő a fenébe, majd visszaesel, megint fel, stb. 15 euró volt, és végülis a csapat összedobta neki. :-) Aztán kiderült, hogy csak kettesével lehet menni, és Zsuzsi barátnőm is beült mellé. Be voltak kamerázva, mikrofonozva, végig néztük a fejeiket, hallottuk a hangjaikat. Végig kommentálták, nagyon tetszett nekik.

Amikor kijátszottuk magunkat, átmentünk egy taiwani vegetáriánus-vegán étterembe, amit a barátaink ajánlottak. Itt all-you-can-eat rendszer van fél 4-ig, úgyhogy nagyon szerettük és iszonyatosan nagy adagokat termeltünk be... 2-3-szor fordultunk, végigettünk mindent, amit lehetett. Az elején megkérdeztük, hogy mi az, amiben van tej, tojás, és örömmel konstatáltuk, hogy 3-4 étel kivételével mindenből ehetünk. Nagyon hiányoltam a sima, natúr zöldségsalátát, sok volt a rántott, főtt, mártásos dolog, de nagyon jók voltak. A legjobb a sült banán volt, hmmm....!



Ha minden igaz, akkor még tart a budapesti vidámparkban az éjszakai nyitvatartás, azt is megcélozzuk ezen a héten, vagy a következőn!

2009. szeptember 10., csütörtök

Festés közepén

Ma újra kilátogattunk a lakásunkba, már a finishben vagyunk végre. A festők gőzerővel dolgoztak, és megnyugodhattam: szép színűek lettek a falak. Holnap még a tapéta is felkerül az egyes falszakaszokra, és lesz nagy öröm.

Közben ma Balázsom - sokszori unszolásra - felhívta a parkettást, mert 2-3 hónapja semmit nem tudunk róluk. Még az elsők között kiválasztottuk a parkettákat, árat is kaptunk rá, de azóta semmi hír. Kiderült, hogy hivatalosan nem mérték fel a lakást - ami azért fura, mert akkor hogy tudtak árat adni -, ezt holnap bepótolják és rendelik is a parkettát. Remélem, jövő hét elején felkerül az is, és akkor készen vagyunk!

Nem akarom elkiabálni, de ha minden jól megy, akkor jövő hétvégén költözünk...! Már épp ideje, nincs több cérnánk erre a kétlaki életre, ingázásra. Most megint a szüleimnél vagyunk vasárnapig, macskapesztráláson, mert ők elutaztak.





2009. szeptember 7., hétfő

Érdekes történések

Az elmúlt héten nem voltam Budapesten, sem internet közelben. De az élet nem állt meg, érdekes események történtek.


Pamacsunk valamelyik nap - Balázs szerint csütörtökön - hazaállított egy nyakörvvel... Azonnal levette róla, mivel pont azért nem vettünk még neki, mert csak 6 hónapos kortól lehet. Nézegettük, sorszámos... Aztán megnéztük Bernyót, neki is ugyanilyenje van, mondta is Anyu, hogy ez a legdrágább fajta, 2500 Ft-os kullancs-bolha nyakörv. Hát nem tudom, ki volt az ajándékozó, hogy történhetett, de beindult a féltős programunk, mert Balázsom korábbi cicáját is valaki felkaphatta (szintén cirmos volt). Alig fél órára engedte ki aznap, elment nyakörv nélkül, visszajött azzal. Elképzeltük, mi történhetett: nem hiszem, hogy valakinél halomban áll a cicanyakörv, valószínűleg már átjárt oda Pamacs korábban, megvette, aztán alkalomadtán ráadta valaki a nyakörvet. Pedig nem sokat szokott elmászkálni tőlünk, amikor mehetne, sokszor akkor is mellettünk, az asztalunkon alszik. No mindegy, kb. 2-3 hét múlva úgyis költözünk.
Merthogy beindult a lakásunk 2 hónap szünet után, pont akkor, amikor nem voltam itthon - mikor máskor. A festő ennyi ideje húzza a munka elkezdését és persze a határidő (szept. 30.) előtt gyorsít be. Anno kb. 2 órát voltam kint vele, átbeszéltük a színeket, adtam neki rajzot, hogy bármikor elkezdhesse a munkálatokat, de mivel sokat állt a projekt, nem készítettem fel belőle Balázst, remélve, hogy talán nem most akarja elkezdeni. Pedig igen... Balázs kirohant szerda reggel vele beszélni, és mire mi most hétfőn kimentünk látogatóba, már a két háló, a wc és a fürdő készen volt. A fő projekt a nappali-konyha-közlekedő még várat magára, de remélhetőleg ezen a héten az is meglesz.
A kézmosót, ami nem volt a fal mellett még 2 hete, áthelyezték, teljesen szép lett. Már csak a parketta van hátra, és 21. körül jön az új konyhám is, nagyon izgi. Meg kell vennünk a beépített hűtőt, a mosogatótálcát hozzá, illetve majd megrendelni az üvegpanelt.
Már tervezem és készítem a design elemeket, tegnap az esküvői képeinkkel feltöltöttem egy 9 ablakos képkeretet, amit még januárban vettem, direkt az új lakásunkba. Egyelőre még fekete-fehérek a képek, de majd kinyomtatjuk őket színesben is.
Blog Widget by LinkWithin
Hobbies